Daniel Högges professzor Katalónia miért nem Koszovó? című cikkében leszögezte: Spanyolország állampolgárainak összessége népet alkot, az úgynevezett spanyol népet. Ez a nép a „népek önrendelkezési jogára” alapozva eldöntheti Katalónia sorsát. Katalónia katalán polgárainak összessége azonban nem alkothat „népet”, csupán „kisebbségnek” tekinthető. Márpedig egy kisebbségnek pusztán „belső önrendelkezéshez” van joga. (Ahhoz tehát van!) Hogy mi a különbség a „nép” és a „kisebbség” között, ahhoz a jeles szakember sokatmondó fogódzót kínált. Koszovót megillette a Szerbiából való kiválás joga, mert ha egy kisebbségtől állama mereven és az emberi jogok megsértésével megtagadja a belső önrendelkezés lehetőségét, a nemzetközi közösség a means of last resort (azaz egyfajta jogi ultima ratio gyanánt) elismerheti az adott kisebbség „külső önrendelkezéshez” való jogát. Azaz „néppé” léptetheti elő. Kisebbségi regisztráció meg egyéb csalafintaságok nélkül.
Mi, székelyek nem vagyunk nép. (A dolgok jelenlegi állása szerint – a helyzet vitatható vonásai dacára – a katalán kisebbség sem az.) Sőt, a szónak höggesi értelmében mi nem is akarunk azzá válni. Bőven elég nekünk a svájci professzor által felkínált státus, a kisebbségi. Ennek alapján ugyanis minden kétséget kizáróan megillet bennünket (feltételes mód nélkül) a „belső önrendelkezés”. Egy hazai magyar értelmiséginek következésképp az lenne a feladata, hogy (minden mellébeszélés nélkül) kifejtse: a fentiek ellenére miért nem illethet meg? Mégsem! Az interjúalany azonban a székelyföldi autonómia kapcsán az államból való kiválás lehetőségéről kezdett értekezni. Ilyesmiről viszont soha nem volt szó. Sőt, efféle lehetőség sem a Magyar Királyság, sem Románia esetében nem is létezett.
Prémium tartalom
Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, jelentkezzen be!
