Bjørn Andreas Bull-Hansen neve a Jomsviking-sorozat kapcsán vált ismertté, amelynek első kötete 2017-ben jelent meg, és azóta hatalmas érdeklődésnek örvend az olvasók körében. Magyarul az Animus kiadó adta ki eddig a történelmi saga négy kötetét, A vikinget, a Vinlandot, A dán hordát és A dán tartományt. A sorozat maga valós történelmi eseményeket dolgoz fel, az olvasó Hajóács Thorstein szemszögéből nyer betekintést a viking kor legizgalmasabb eseményeibe, egészen pontosan 993-tól az első ezred fordulója utáni időszakig, ami olyan fontos történelmi mérföldköveket foglal magába, mint a svolderi ütközet vagy épp Amerika (Vinland) felfedezése az akkoriban rettegett viking harcosok által.
A norvég író azért választotta épp Hajóács Thorsteint a főhős szerepére, mert valós történelmi karakter, akinek neve fennmaradt a sagákban (skandináv feljegyzésekben). A jomsvikingek a harcosok közt is félve tisztelt elitkatonák voltak, jól képzett zsoldosok, akik etnikai hátterüket tekintve skandinávok, de akadtak köztük Európából származók is – mesélte a szerző, aki szerint magyar jomsvikingről is tudnak. A sorozat első könyve egyben az első történelmi regénye is volt – derült ki az író-olvasó találkozón.
– Olyan univerzum ez, amelyben nagyon jól dokumentáltnak kell lenni. A régészeti technológia fejlettsége miatt szinte naponta derülnek ki új dolgok. Például nemrég a közelükben előkerült egy viking hajó, ami szintén sok új információval szolgált erről az életformáról. Ezért egy ideig eltartott, hogy elég magabiztos legyek ahhoz, hogy történelmi regényeket kezdjek el írni – magyarázta a szerző. A beszélgetés során ezzel kapcsolatban még elmondta: a történelmi források tekintetében el kell fogadnia, hogy sok mindenben téved, hiszen mindig akadnak frissebb források. Mikor ezen őrlődik, a kiadója mindig figyelmezteti, ne felejtse el, hogy fikciót ír.
Arra vonatkozóan, hogy milyen volt a skandináv társadalom akkor, és hogy van-e valóságalapja annak, hogy a főszereplő rabszolgából később erős vezető legyen, Bjørn Andreas Bull-Hansen elmondta: nagyon is elképzelhető ez a forgatókönyv, és azt is valószínűnek tartja, hogy a regényben szereplő Olaf király is rabszolgaként kezdte egykor.
– Olyan társadalom volt, amelyben sok munkát rabszolgákkal végeztettek, akkortájt Norvégia lakosságának egyharmadát rabszolgák képezték. De nem volt akkora különbség az akkori földműves és a rabszolga között – mesélte az író, aki a svolderi csata hatásaira is kitért. Úgy véli, hogy a vallás politikai célokat szolgált. A kereszténység elterjesztése a hatalom egyetlen személy kezébe történő összpontosításának eszköze volt. Szükséges volt ahhoz, hogy szövetséget köthessenek más európai királyokkal.
A skandináv hit kapcsán megjegyezte, nem úgy kell elképzelni, hogy mindenki a keresztény szokásokat követte. A régi rendszer sokkal inkább a természethez kapcsolódott; az istenek a természet erőit képviselték. Elmondta: ő is inkább ezt a felfogást érzi a magáénak. Arról is beszélt, hogy mostanra Norvégia nagyon szekuláris állammá vált: az emberek csak karácsony környékén lesznek nagyon keresztények, Szent Iván éjjelén viszont számos pogány szokást gyakorolnak.
A szerző a hitelesség kedvéért a háza közelében vikingtanyát is létrehozott, ahova időnként visszavonul alkotni. Azt mesélte, az egész egy cipővel kezdődött, amikor próbált olyan lábbelit készíteni, amelyben a vikingek a hóban jártak. Aztán magával ragadták a kor sajátosságai, egyik dolog következett a másikból. Sokszor éjszakákon keresztül dolgozik a tanyán, hogy előállítsa a viking életformához szükséges eszközöket, amit olykor még ő is túlzásnak érez. A jomsvikingek fegyvereire vonatkozóan elmondta: a legtöbben azt állítják, hogy a lándzsa volt a legfontosabb harci eszközük, de szerinte az íj és a fejsze képezte az eszköztáruk alapját. A kard viszont egyáltalán nem volt elterjedt, csak a viking kor vége felé vált népszerű fegyverré.
A beszélgetésen az is kiderült, hogy a vikingek nagyon sok sört ittak, valószínűleg azért, mert biztonságosabb volt azt inni, mint vizet. Volt egy erősebb és egy gyengébb sörük. A vendégeket általában az erősebbel itatták, miközben ők a gyengébbet itták, hogy éberebbek maradjanak. Volt mézből készült italuk is, ami a borhoz hasonlít. De mivel Norvégiában nem volt méz, ez luxuscikknek számított. Az író beszélt még a vikingek által használt hajókról, meg arról is, hogy hogyan jutottak el Amerikáig.
Megtudtuk azt is, hogy az északi országokban népes rajongótábora van a vikingeknek, sokan követik is az életmódjukat, viking fesztiválokra járnak. Az ő érdeklődése viszont inkább magányos, otthonában kísérletezik a korabeli tűzgyújtási technikákkal vagy fegyvergyártással. Reméljük, újabb tapasztalatai további regényeiben is visszaköszönnek majd.
