– Mióta lett Gyurival közös otthonunk, azóta inkább egymásban vagyunk otthon. – válaszolta Szabó T. Anna, amikor Visky András megkérdezte, haza jön-e, amikor Kolozsvárra jön. Bár egy ideje valóban azt érzi, haza jár Kolozsvárra, ez nem volt mindig így. – Volt bennem feszengés és adósságérzet – fogalmazott. Mindkét író tinédzser korában került át Magyarországra. Mint az már kiderült, Szabó T. Anna Kolozsvárról, Dragomán György viszont Marosvásárhelyről. A különbség annyi, hogy ez utóbbinak és családjának el kellett mennie, előbbiek pedig el akartak. – Tizenhároméves koromban tudtam meg, hogy el kell mennünk, és 15 voltam, mire elköltöztünk. Az életem akkor felfüggesztődött. […] Tulajdonképpen két évig búcsúztam ettől a várostól – magyarázta Dragomán. Aztán mindketten Szombathelyen kötöttek ki, ahol végül találkoztak. De a szombathelyi létezés sem tartott sokáig, iskola után Budapestre kerültek. Ismét új környezet, ismeretlen utcák ismeretlen történetei. – Nagyon kellett valaki, aki bevezet. Nem a város történetébe, hanem a személyes terébe. Az első két évünk erről is szólt, hogy belakjuk Budapestet – fejtette ki Szabó T. Anna.
A beszélgetés egy idő után olyan volt, mintha a házaspár nappalijában ülnénk és kettejük párbeszédét figyelnénk meg, csak történetesen Visky András is odacsöppent. Ez utóbbi meg is jegyezte, hogy szívesen vállalja a beszélgetés házasságterápiás részét. Dragomán György sokszor ír a házasságról, férfi-nő dinamikáról, ezeket rendszeresen közzéteszi írói Facebook oldalán. „Én azt mondom, hogy a házasságot csak megszállott fanatizmussal szabad csinálni. […]Feladjuk a szabadságunkat és elvesszük valaki más szabadságt. A hatalmunk alá vonjuk a másikat és a hatalmába kerülünk” – írja Dragomán György az Oldszkúl hárdkór házasság című esszéjében, amelyből Visky részleteket olvasott fel. Az íróházaspár kellő öniróniával és humorral kezelte a beszélgetés ezen részét. Szabó T. Anna elmesélte, annyira kicsik voltak, amikor megismerték egymást, hogy mostani férje bicskával dobott célba és ez neki rendkívül imponált. Dragomán György hozzátette: ha nem lennének mindketten írók és nem írtak volna már a középiskolában, nem találtak volna egymásra. – Anna nem is vett volna engem figyelembe, egy évvel fiatalabb vagyok nála, nem érdekeltem volna egyáltalán, ha nem mutogattam volna neki a novelláimat – magyarázta Dragomán.
A váratlan zenés betétet Szabó T. Elhagy című versének apropóján improvizálta Visky. A vers gyermek szemszögéből láttatja azt, hogy elhagyja az anyja. Gyöngyösi Levente készített a versből, a vershez kantátát, amelyet, meglepő módon, bariton énekes hangján hallhattunk. Szabó T. Anna úgy gondolja, ilyet és ilyen jó verset nem fog tudni írni többet. Dragomán saját véleményét is hozzátette: ő nem szereti a megzenésített változatot, mert a verset felesége hangján hallja és szerinte úgy az igazi.
A beszélgetés végén egy-egy szöveget is hallhattunk a szerzők hangján. Szabó T. Anna nagynénje temetésére írt versét, illetve Dragomán György Esterházy Péter emlékkiállítására írt szövegét. Az íróházaspár a beszélgetés után dedikált is, a Bánffy-palota bejáratánál hosszú sor kígyózott sok izgatott olvasóval.
