Ez is jól mutatja, hogy a román igazságszolgáltatás ezer sebből vérzik, ugyanazokat a bűncselekményeket, helyzeteket, vádakat meglehetősen eltérően ítélik meg a bírák. Semmi nem kiszámítható, hanem hangulati döntések születnek, amelyeket különböző jogon kívüli szempontok mérlegelése után hirdetik ki.
A székely „terroristák” ügyében éppen fordítva volt, első fokon jött ki egy enyhe, felmentő ítélet, amit másodfokon a feje tetejére állítottak. Horváth Anna esetében szerencsére az ellenkezője történt, így a volt alpolgármesternek nem kell börtönbe mennie. Ezt a döntést nyugodtan lehet egy erkölcsileg felmentő ítéletnek nevezni, hiszen miután a legfelsőbb bíróság többször halasztott, világossá vált, hogy a bírák alaposan mérlegelik a bizonyítékokat. Miután az egész ügy pusztán a hírszerzés kétes lehallgatásán alapult, és az utóbbi időben a legfelsőbb bíróság talán jobban figyelembe vette a hírszerzési lehallgatások kapcsán született alkotmánybírósági döntéseket, némiképp várható volt, hogy nem az automatikus, mérlegelés nélküli „feladatot teljesítő” bírói attitűd fog érvényesülni, hanem felelősebb ítélet születik.
A felfüggesztett szabadságvesztés ugyanakkor nem jelent teljes győzelmet Horváth Ammának, mivel az ítélet megbélyegzi őt jogilag még akkor is, ha erkölcsileg sokak szemében ártatlan. Ez azt jelenti, hogy egy csomó kényszerintézkedésnek kell alávetnie magát, ami bizony megkeseríti az életet és nem olyan könnyű elviselni, mint ahogy a kívülállóknak tűnik. Emellett büntetett előéletűként bizonyos jogok gyakorlásától is elesik.
Mindez azért van, mert sajnos a legfelsőbb bíróság még nem mert elszakadni teljes mértékben a hírszerzés befolyása alól. Egyelőre főként olyan politikusok ügyében születtek felmentő ítéletek, akik idővel retorikát változtattak és beálltak a párhuzamos állam által sujkolt jelszavak népszerűsítésébe. Egy másik kategóriába tartoznak azok a befolyásos román politikusok, akik pályafutásuk során a politika ranglétrájának igen magas fokára kerültek, ezért vélhetően státusuk nagyobb védettséget jelentett számukra, mint egy erdélyi város volt magyar alpolgármesterének.
Persze, a legfelsőbb bíróság sem engedhet meg magának akármit, a bírói presztízs is kockán forog, ezért éppen bármit az igazságszolgáltatást osztogatók sem tehetnek, muszáj ragaszkodniuk valamennyire a szakmaisághoz. Így a felfüggesztett börtönbüntetés az utóbbi években amolyan salamoni döntés szerepét tölti be, hogy ne kelljen éppen teljesen hülyét csinálni a párhuzamos állam képviselőiből és ne lepleződjenek le túlságosan a visszaéléseik. Erre jó mentség a felfüggesztett szabadságvesztés, hiszen így az ügyészek sem fognak teljesen őrülteknek és gazembereknek tűnni, a vádlottnak sem fog olyan nagyon fájni, a bíró pedig moshatja kezét.
Itt tart most a román igazságszolgáltatás, amely továbbra is túlságosan mérlegel, az idei, a jövő évi politikai küzdelmek kimenetelét várja, hogy eldöntse milyen irányba haladjon. Jó lenne, ha minél több olyan egyenes és bátor ember dolgozna az igazságszolgáltatásban, mint Horváth Anna, akinek három év alatt sikerült méltósággal megküzdenie és kiállnia az igazáért. Konokul kitartott ártatlansága mellett még akkor is, ha ezzel szabadságát kockáztatta. Nem sok ilyen bátor kiállást látunk a környezetünkben, magatartása igazán lehetne követendő példa most, amikor a közösségi feladatoktól, a szakmai és hivatásbeli elköteleződöttségektől hamar megijedünk. Horváth Anna elköteleződött az igazsága mellett és kitartott a végsőkig, nem törődve a kockázatokkal. Jó lenne, ha ezt a hősiességet minél többen eltanulnánk tőle.
