Kontextusában tekintve a pénteki döntés nem meglepő; sikeres, vagy „csak” eredményes és népszerű politikusok sorába illeszkedik: Nagy Zsolt, Antall Árpád, Markó Attila, Ráduly Róbert ügyei után szinte már idekívánkozott egy kolozsvári epizód. Jelzem, nem etnikai vonzatra utalok itt, bizonyára vannak román helyhatósági elöljárók, vagy országos politikai-közéleti aktorok, akik jó eséllyel beléphetnének a klubba. A közös nevező itt a teljesítménybeli megfelelés.
Kronológiai szempontból, - mert a balladának van egy vígballadaként ismert alvállfaja -, álljon itt egy beszélgetésre való hivatkozás, még abból a periódusból, amikor Horváth Anna alpolgármesterként jött a Kolozsvári Rádióba. Utólagos engedelmét (vagy dörgedelmét) nyugtázva közreadom: adás előtt a folyosón meséli, hogy egyik reggel kinézett az ablakon és holmi sötét kezeslábasba öltözött alakokat pillantott meg, amint épp átlendülnek a kerítésükön. Hirtelen számba vette, hogy milyen jó, mert azelőtt való nap megfőzött és lesz elég étel a gyerekeknek, azon törte magát, miként oldják meg a délutáni programot, ha... Seperc alatt kiderült, hogy nem a mászkácok akcióznak, a társasház másik tulajdonosa felújítja lakását és a munkások megelégelték a brigádfőnök késlekedését, önszántukból léptek be a „sántierre”. Két villámkonklúzió: Anna tudatában volt annak, hogy vállalása milyen rizikóval jár csatolt áruként és nem az volt az első reflexe, hogy vajon melyik ügyben fogják bekísérni, hanem a család kurrens dolgaira koncentrált.
Szél fúvatlan... ez ugyan nem balladai fordulat, de a légmozgásnak van szerepe a műfajban. (Elég csak az aranyosszéki legfrissebb termésből, az ezerkilencszázas évek elején megjelent Bajka Sándor balladájából idézni: „Fújja a szél hosszú haját, gatyáját/Mért szerette szegény ember leányát”). Mondják, városbeli léglöketek szintjén érkezik az infó, hogy egy bizonyos személy miatt, akinek hivalkodó kriptaengedélyét nem hagyta jóvá ... meg azt is, hogy biztos van abban valami, ha így kikezdték ... meg hogy túl karakán volt az utolsó előtti felvonásban (szinte már harczias), s hogyhát ezért...
Most épp szélcsend van, a DNA is alszik, a SRI bóbiskol, várják az óraátállítást, hogy majd lespóroljanak az éjszakai lehallgatásokból, hajnali három és négy között. Mikor a nemzet biztonságát rendszerint ugyanvalóst szokták fenyegetni. Mert két tényezőt kell/érdemes ebben az üggyé kreált történetben vizslatni: a lehallgatások indoklásának szakmai háttere, illetve a perrendtartásbeli procedúrák (a hangfelvételen elhangzottak kimerítik-e a megfogalmazott vádpontokat, a tárgyalások menete, ítélethirdetés módja, majd arrébb az indoklás). Ezek, ha jóhiszeműek vagyunk, úgymond technikai kérdések: kellő adag akkurátussággal záros időn belül dűlőre lehet jutni velük.
Más kérdés az, ha a konkrét (bár itt ezt a kifejezést óvatosan, megfelelő forrás-és recepciókritikával merem használni) történet kapcsán újabb dilemmák erősödnek fel: kell-e még támogatni-elfogadni a korrupcióellenes diskurzust és annak intézményeit, avagy... Erre egyértelmű, saját külön bejáratú válaszom: igen, de nem ilyen áron. A DNA tavalyi tevékenységi mérlegét termelési jegyzőkönyvnek tekinteni nem kerül nagy erőfeszítésbe, aki mégis bizonyosságot óhajt, íme néhány adat: 2017-ben a végérvényesen felmentettek közül tíz személyt előzetes letartóztatásban ért a szabadulás híre (vagyis kiderült, hogy ártatlanok, de azért jól megőrizték őket addig is, míg ez nyilvánvalóvá vált) ; a román állam mindössze 556 164 eurót tudott visszaszerezni a DNA-dossziékban hozott végleges döntések révén; míg 2016-ban 403 ügyet küldtek bíróságra, tavaly csak 381-et; a törvényszék elé állított személyek száma is csökkent: 2016-ban 1271, 2017-ben 997; a végleges ítéletek mennyisége is a csökkenő trendet követi: tavalyelőtt 879, míg tavaly 713; és nem fárasztom az olvasót további adathalmazzal (mert mindezek az intézmény honlapján fellelhetők) csak annyit fűzök hozzá, hogy miközben a DNA ügyészeknek 2017-ben fejenként 60 ügy jutott , az országos átlag 70 ügyirat/ügyész; ezekből a DNA-ügyész 21 dossziét old meg, a nemzeti átlag 43 dosszié/ügyész; a felmentések országos átlaga 2% körüli, a DNA esetében ez az arány 10%-ra tehető.
Valahogy az évi értekezleten nem ez jött le a tévénézőnek. A számzsonglőrös mérleg, mely a DNA presztízsét hivatott rendre újrasminkelni, görcsös igyekezetet takar. Ezért vagyok mérsékelten derűlátó a Horváth-per fellebbezést követő szakaszával kapcsolatban. És, a vészforgatókönyv változatot továbbgondolva, egyetlen kérdésem marad. Makacsul, patetikusan, romantikus felhanggal (elvégre a ballada is a romantika műfaja lenne): Amikor évek múltán (felejtsük most a Mátyás anyját a szuperszpíd hollóval) megjő a levél Strasbourgból és igazat ad neki, ugyan ki emlékszik már a dokfilmbe illő felvételekre, amint Ancsa a kolozsvári törvényszék folyosóin nyilatkozik.
