Udrea az a típus, aki úgy gondolta, hogy pénzzel minden megvásárolható. Mindig is a pénz után ment, akkor is, amikor elkezdett politizálni és a hatalom köré került, beférkőzve az akkor frissen választást nyert volt elnök bizalmába, de házasodni is jól házasodott. Nem lett volna szüksége közpénzekre, hiszen a férjének busás vagyona volt. Udrea azonban az a tipikus rendszerváltás utáni feltörekvő politikus, aki nem tudta, hogy hol a határ. Semmi nem volt neki elég, és vagyonát előszeretettel mutogatta, hiszen a szerénység nem volt az erőssége.
Nagy hasonlóságot vélek felfedezni Udrea és Adrian Năstase között, noha a volt szociáldemokrata kormányfő nagy formátumú politikusnak számít Udrea mellett. De mégis, jellemükben volt valami közös: mérhetetlen egocentrizmus, nárcizmus és pénzsóvárság. Egyikük se szorult rá a közpénzekre, mégsem tudták, hogy hol a határ. Năstase a kilencvenes évek jellegzetes korrupt politikusa, aki a rendszerváltás utáni évtized zavaros éveiben emelkedett a közélet és a hatalom csúcsára, amit 2000 és 2004 közötti kormányfői mandátuma jelentett. Udrea már a Băsescu jelentette töréspont után került hatalomra a szociáldemokraták ellenzékeként. Ő már a Băsescu neve által fémjelzett „kommunistaellenes” vonulat képviselője, amely ezzel a retorikával került hatalomra. Sőt, a korrupcióellenes üzenet volt a legfőbb fegyverük Năstaséékkal szemben. Micsoda irónia, hogy azóta Băsescuról bebizonyosodott, besúgó volt, és Udrea már Băsescu sokadik bizalmasa, aki korrupció miatt rácsok mögé kerül!
Năstase legalább nem az általa kiépített rendszernek lett az áldozata. A volt kormányfő sem követte el a legnagyobb korrupciót, de olyan vezérbika volt, aki ellen minden áron példát akartak statuálni. Băsescu bizalmasai viszont már annak a rendszernek az áldozatai, amelyet maga a volt államelnök épített ki. Sokan arra számítottak, így valószínű Udrea is, hogy korábbi alkotmánybírósági döntésnek köszönhetően sikerül elérnie a pere újratárgyalását, csak ezzel magyarázható, hogy viszonylag későn, az ítélet napján menekült el az országból, noha ezt hamarabb is megtehette volna. Korábban már több hasonló perben született olyan ítélet, amely elrendelte az illető perek újratárgyalását. Udrea esetében ez nem történt meg, holott az is elég világos, hogy a Bute-gála megszervezése nem a legnagyobb korrupciós bűncselekmény, amelybe a volt turisztikai és fejlesztési miniszter belekeveredett. Viszont az ő esetében is működött a példastatuálás kényszere, ami ismét sokadszorra felveti a román igazságszolgáltatási rendszer elfogultságának problémáját.
Nem fogja senki siratni Udreát, hiszen a fent leírt magatartásával alaposan rászolgált mostani sorsára. Az viszont elgondolkodtató, hogy a politika mögött milyen machinációk húzódnak, amiről a választónak fogalma sincs. A fehérben vagy feketében való látásra hajlamos választópolgár sokszor beleképzeli saját vágyait olyan imádott vezérek mögé, akiknek valójában semmi közük nincs azokhoz az értékekhez, amelyeket fennhangon hirdetnek. Mennyi fölösleges szócséplés volt, és mennyi energiát elhasznált a társadalom a 2000-es évek elején Băsescu és az úgynevezett mogulok (oligarchák) vitájában. Ez utóbbiak valóban eltűntek, egyesek közülük börtönbe kerültek, mások meghaltak koruk és betegségeik miatt. Azt lehet mondani, hogy a volt elnöknek sikerült felszámolnia és megmentenie az állami intézményeket ezeknek az oligarcháknak a befolyása alól. Most viszont ugyanazok az állami intézmények egyfajta katonai, mélyállami befolyás alatt vannak, amely sokat köszönhet Băsescunak, hiszen a volt elnök szolgáltatta ki nekik az államot. Ennek a folyamatnak az értékeléséhez még legalább tíz évnek kell eltelnie, hogy legyen meg a szükséges történelmi perspektíva a mérleg megvonásához. Azonban már most biztosan látszik, hogy ez sem lesz fényes mérleg, hiszen az új rendszer érdemei között mindenképpen megemlíthető Románia euroatlantista vonulatának a megőrzése, de ennél tovább többnyire kudarcok vannak a mérleg másik serpenyőjében, ami főleg a katasztrofális államigazgatási és vezetési gyakorlatban nyilvánul meg.
Udrea esete azt erősíti meg, hogy a hazai belpolitikában, de sokszor a nemzetköziben is semmi nem az, aminek látszik. Vannak jelszavak, értékek, amelyeket sokszor lejáratnak a haszonlesők. Nálunk sajnos ebből sportot űztek vezetőink az elmúlt több mint három évtizedben.
