Holdtöltekor a gombászok is „holdkórosok”

JANCSÓ KATALIN

Ne rúgd fel gomba!

Az egyik leggyakoribb, tavasztól késő őszig termő gombánk a pöfeteg. Még szárazabb időszakokban is megjelenik ez az elég ritkán fogyasztott, különleges aromával kecsegtető szerény napszámosa a gombák országának. A népiesen lópurcként, lóposzogóként is emlegetett gombát az alkalmi természetjárók hajlamosak felrúgni, nem gondolva arra, hogy egy utánuk jövő kiránduló éppen annak örülne, ha estére olajban kisütve, juhtúróval megszórva ezt csemegézhetné. Mondhatnák ugyan, hogy leírására kár az időt pazarolni, hiszen semmilyen más gombával nem téveszthető össze, hacsak nem vesszük számításba a gyomorpanaszokat és hallucinálást okozó áltriflák családját (Sclerodermataceae), amelynek a szürkésfehér gömb­formájú, szürkésbarna, repedezett, vastag burkát megszegve még a fiatal példány is sötét sárgás erezetű, de többnyire teljesen fekete. A pöfetegnek számos változata fordul elő, az egészen apróktól a hatalmasra nővő óriás pöfetegekig, mint például az a 7,4 kilós példány, amelyre pár éve éppen Kolozsvár mellett bukkantak rá. Előfordulási területe változatos, az erdőtől az emberlakta területekig terjed. Hamar megöregszik, ekkor belseje többé már nem hófehér, hanem a megérett spóráktól előbb sárgás, majd sötétbarna színű, porszerű. Ezt a port régen sebekre szórták, fertőtlenítő hatása miatt. Csak a teljesen fehérhúsú példányokat szabad fogyasztani.

Felismerhető-e a szegfűgomba?

A legismerősebbnek tűnő gombák a legveszélyesebbek, mert az elbizakodottság a gombász veszedelme. A mezei szegfűgomba (Marasmius oreades) ismertető jegyeit éppen gyakorisága miatt fontos feleleveníteni, mert az a káros elképzelés alakult ki róla, hogy ezt a népszerű gombát mindenki tévedhetetlenül felismeri, és különben is a piaci árusok verhetetlen bajnokai a gombaismeretnek. Minden ok nélkül évek során át gyengén teremhet, majd egyes esztendőkben, főként ősszel tömegesen jelenik meg. Ilyenkor már a gyakorlott gombászok is a rengeteg finom begyűjteni való bűvöletétől elcsábulva, csak a mennyiségre figyelve, pillanatnyi figyelmetlenség áldozataivá válhatnak. Ugyanis e finomság hasonló az erősen mérgező parlagi tölcsérgombához, amelynek fogyasztása az egészségügyi állapot és az elfogyasztott mennyiség függvényében halálos kimenetelű is lehet. Fontos észbe vésni, hogy a szegfűgomba szára hajlékony, nehezen elszakasztható. Lemezei egy része fél hosszúságú, mások végig nyúlnak a kalap sugarában, de nem futnak le a szárra, és ritkásak. Ezzel szemben a parlagi tölcsérgomba lemezei sűrűn állók és enyhén lefutnak a törékeny tönkre, szára és kalapja is viszonylagos rugalmassága ellenére könnyen törik. Szaga eleinte kellemes, később dohossá válik, miközben a szegfűgomba illata tartósan fűszeres.

Holdtöltére gombás remények

Vannak olyan megfigyelések is, amelyeket a tudományos gombahatározók nemigen emlegetnek. Ennek ellenére a gyakorló gombász idővel rájön bizonyos összefüggésekre, így sokan esküsznek arra, hogy főként a holdtölte környékén búvik elő a bő termés. Amikor a gombászok is megélénkülnek, szinte minden közismert gombát letarolnak, így csak a kevésbé ismert fajok maradnak érintetlenül.  Mivel a medvegomba a nyakló nélküli szedése és exportálása miatt maholnap csak vásárolható formában elérhető, érdemes megismerni egyik méltánytalanul mellőzött rokonát, az érdestinórut. Ez több változatban is bőven terem, úgymint barna, kormostönkű vagy nyírfa tinóru, amelyek feketedő húsuknak köszönhetően megússzák a gátlástalan vadászatot, pedig hasonlóan jó tulajdonságokkal bírnak, mint a külföldre elcsábított rokon, a vargánya – vagyis a medvegomba.