A PNL nem támogatja Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának beiktatását – jelentette be csütörtökön Ilie Bolojan pártelnök és ügyvivő miniszterelnök a párt országos vezetőtestületének ülése után. Közlése szerint a liberális parlamenti frakciók vagy nem vesznek részt a bizalmi szavazáson, vagy jelen lesznek ugyan, de nem voksolnak a kabinet mellett.
Bolojan szerint a Tomac-kormány nem jelent valódi megoldást a jelenlegi politikai válságra. Úgy fogalmazott, hogy ez csupán „paravánmegoldás”, amely mentesítené a PSD-t a felelősség alól, noha a jelenlegi helyzet kialakulásáért elsősorban őt terheli felelősség. A liberális vezető hangsúlyozta: egy olyan kormány, amely nem rendelkezik egyértelmű parlamenti támogatással, nem képes végrehajtani az ország számára szükséges reformokat.
„Egy politikai támogatás nélküli kormány legfeljebb a túlélésben reménykedhet, még egy kisebbségi kabinetnél is gyengébb” – fogalmazott. Szerinte ilyen körülmények között a parlamentben könnyen többségbe kerülhetnek olyan kezdeményezések, amelyek eltérnek a kormány programjától, növelik az állami kiadásokat vagy csökkentik a bevételeket, ezzel veszélyeztetve Románia nemzetközi kötelezettségvállalásait, köztük a magas költségvetési hiány mérséklését.
A PNL elnöke emlékeztetett arra is, hogy több mint egy hónapja a PSD és az AUR közös bizalmatlansági indítványa buktatta meg azt a kormányt, amelynek a PSD is tagja volt. Ezt követően azonban a szociáldemokraták nem vállalták a kormányalakítás felelősségét. Bolojan szerint „helytelen és erkölcstelen”, hogy egy párt nem akar kormányozni, ugyanakkor bizonyos minisztériumok megtartására törekszik.
Elmondta: a PNL az elmúlt időszakban felelősségteljesen viselkedett, és az ország érdekeit helyezte előtérbe a politikai haszonszerzéssel szemben. A pártelnök Nicușor Dan államfő felelősségre intő nyilatkozatára reagálva úgy vélte, hasznosabb lett volna, ha az elnök már a kormányt megbuktató bizalmatlansági indítvány előtt is hasonló felhívást intéz a pártokhoz. Bolojan hangsúlyozta, hogy a PNL a nehéz helyzetben is vállalta a kormányzás felelősségét, míg ha kizárólag a 2028-as választások érdekelték volna, „azt tette volna, amit a PSD”: igyekezett volna elkerülni a felelősséget, miközben megtartja a kormányzati pozíciókat.
Az USR se fogja megszavazni
Az USR pénteken dönt hivatalosan a Eugen Tomac által javasolt kormány támogatásáról. A párt szóvivője, Cristian Seidler szerint az eredmény előre látható: a megyei szervezetek többsége a kormány támogatásának elutasítása mellett foglalt állást. Az USR elnöke, Dominic Fritz korábban úgy nyilatkozott, hogy kevés esélyt lát a Tomac-kabinet támogatására, mivel szerinte egy PSD által támogatott technokrata kormány nem tudná folytatni a korábbi reformokat.
PSD: itt az ideje, hogy a PNL ellenzékbe vonuljon az AUR mellé
A PSD szerint eljött az ideje, hogy a PNL ellenzékbe vonuljon, miután hét éven át kormányzott anélkül, hogy választást nyert volna. A PSD csütörtöki Facebook-bejegyzésében a liberálisok bejelentésére reagálva élesen bírálta Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnököt, azt állítva, hogy személyes ambíciói miatt egy egész országot tart bizonytalanságban.
A szociáldemokraták szerint Romániának sürgősen olyan kormányra van szüksége, amely képes kivezetni az országot a szerintük Bolojan által előidézett gazdasági és társadalmi válságból, és ezt a PNL részvétele nélkül is meg lehet valósítani. A PSD úgy véli, a liberálisoknak az AUR mellé kellene ellenzékbe vonulniuk, miközben „képmutatásnak” nevezte Bolojan azon állítását, hogy tavaly azért vállalta el a miniszterelnöki tisztséget, mert más nem akarta.
A párt szerint nem önfeláldozásról, hanem hatalomvágyról van szó, és Bolojan továbbra is különböző érvekkel próbál ragaszkodni a pozíciójához.
Tomac: folytatni kell a Bolojan-kormány eddigi jó projektjeit
Az RFI rádiónak adott nyilatkozatáaban Tomac az egyik prioritásnak a digitalizáció felgyorsítását nevezte, amely nélkül szerinte nem valósítható meg a közigazgatás reformja. Közlése szerint ezért javasolta, hogy a leendő kormányban legyen digitalizációért felelős miniszterelnök-helyettes is. „A helyi közigazgatás reformját nem lehet végrehajtani addig, amíg a román államigazgatásnak legalább az 50 százalékát nem digitalizálják. Jelenleg ez az arány 30 százalék alatt van” – magyarázta.
Tomac elmondta, hogy több olyan folyamatban lévő projekt azért akadt el, mert nem volt elég erős intézményi nyomás a vállalt kötelezettségek teljesítésére. Szerinte a helyi hatóságokkal is szorosabb párbeszédre van szükség ahhoz, hogy a jelenlegi körülményekhez igazodó, megfelelő megoldásokat találjanak.
„Még egyszer hangsúlyoznám, hogy a Bolojan-kormány összes eddigi jó projektjét folytatni kell. Nem támogatom új építkezések vagy projektek indítását pusztán azért, hogy azt mondhassam, ez az én kezdeményezésem” – nyilatkozta Tomac.
Eugen Tomac rádióinterjújában elmondta: legkésőbb vasárnapig kell bizalmat kérnie a parlamenttől a kormányprogramra és a kabinet névsorára. Közlése szerint a kormányprogramot még csütörtökön elküldi a pártoknak, hogy ezután újra tárgyaljon velük a támogatásuk megszerzéséről.
Tomac elmondta, hogy a következő egyeztetéseken próbál megoldást találni a parlament demokratikus pártjai közötti párbeszéd hiányára és a „rendkívül merev” álláspontjuk feloldására. „A politika párbeszéden és kompromisszumon alapul. Én jobboldali politikus vagyok, de készen állok figyelembe venni a baloldali elvárásokat és a jobboldali reformpárti igényeket is” – jelentette ki.
A kijelölt kormányfő tudatta, hogy véglegesítette a miniszterjelöltek listáját, amit eljutatott a PNL-nek és az USR-nek is. Elmondta, kész minden egyes nevet külön is megvitatni, és ha valamelyik jelölttel kapcsolatban kifogások merülnek fel, nyitott más megoldásokra is. Így a pártok részéről érkező javaslatokat is kész megfontolni, ha pártfüggetlen szakembereket ajánlanak a minisztériumok élére.
„Politikailag független kormányban lehetnek jobboldali, mérsékeltebb vagy baloldali meggyőződésű szakemberek is. Számomra az a döntő, hogy osztozzanak a kormány értékrendjében, felkészültek legyenek, és vállalni tudják a felelősséget” – magyarázta Tomac.

