A felemelő vasárnapi liturgia főcelebránsa László Attila volt, akivel együtt misézett Molnár Lehel piarista pap, tanár, egyetemi lelkész; Bőjte Csongor, a Szent Mihály-plébánia lelkésze, a Verbum Egyesület igazgatója; Mazai Tihamér, a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum prefektusa, verespataki plébániai kormányzó és Czirják Ottó segédlelkész.
A szentmise bűnbánatra indításában László Attila ezekkel a szavakkal fordult a kánikula ellenére nagyszámú jelenlevőhöz: „Személyes élethelyzetemből kiindulva hívlak bűnbánatra: gyöngymisét ünneplek, harminc esztendő teljesedését. A gyöngy úgy születik, hogy a kagyló testébe egy oda nem illő dolog kerül, sebet okozva. A kagyló ezt újabb és újabb gyöngyházréteggel vonja körbe, hogy megvédje magát a pusztulástól. Ilyen a mi Istenünk hozzánk viszonyulása is: életet adott nekünk, az Ő életét megosztva, és amikor testünkbe a bűn sebe kerül, akkor Isten az Ő kegyelmével, irgalmával gyöngyházfényűvé vonja, drága gyönggyé formálva így az életünk hibáit, bűneit is. Így álljunk ma Isten elé, hogy ez a kegyelme soha el ne hagyjon, és segítsen, hogy bűneinket bánva, drágagyöngy-értékűvé formálódjon életünk.”
Bőjte Csongor, az ünnepi szónokbeszéde elején a papi hivatással kapcsolatban fontosnak tartotta tisztázni, hogy mit is kér, és mire is hívja követőit Jézus. „Mert a radikális értelmezésekkel szemben elsősorban nem azt kéri, hogy kevesebbé váljon az emberi szeretetünk. Nem azt mondja, hogy kevésbé szeressük szüleinket, családunkat vagy barátainkat. Sokkal inkább arra emlékeztet, hogy minden szeretetünknek van egy forrása. És ha ezt elveszítjük, akkor lassan minden más kapcsolatunk is kiszárad. Ezért állítja önmagát az első helyre! Nem azért, mert vetélytársa akar lenni emberi kapcsolatainknak, hanem mert azoknak ő akar lenni a biztos alapja. Azonban Jézus a kereszthordozásról is beszél. Akkor a tanítványok még nem is tudták, hogy Jézus kereszten fog meghalni. Mégis megértik, hogy követni őt nemcsak örömöt jelent, hanem áldozatot is. Igen, a papnak is, aki az evangélium szolgálatára szenteli az életét. A kereszt, annak hordozása a szeretet mindennapi »ára«! (...) Az élet legmélyebb törvénye nem a birtoklás, hanem az ajándékozás. Aki csak önmagát akarja megőrizni, végül elszegényedik. Viszont, aki képes önmagát odaajándékozni, az gazdagodik igazán. A szeretet sohasem a nagyságából, hanem az önátadása révén lesz értékes. (...) Főesperes-plébánosunk az ajándékban, az ajándékozásban mindig önmagát is adja, szívvel-lélekkel. Harminc évvel ezelőtt, az akkor még dúshajú csíkpálfalvi fiatal fiú hátra tudta hagyni – idézőjelesen megtagadni – szüleit, családját, nem félt felvenni mindennapi keresztjeit, elveszíteni életét, hogy megnyerje a legfontosabbat, magát az Istent. Papi élete, szolgálata gyönyörű példája annak, hogy aki meri vállalni Isten aratásában a munkát, annak élete tényleg bőségben lesz. Pontosan 10962 napja – mert napra pontosan tudja és számolja – az egyiptomi Józsefhez hasonlóan testvér akart lenni a rábízottak számára. Ez a testvériség nagyon sok mindent jelentett az elmúlt három évtizedben: voltak és vannak kis- és nagytestvérek, akik nem értik, akik eladnák, sőt el is adják. De sokkal nagyobb azon testvéreknek a száma, akik részére tényleg ajándékká tudott válni, sokakat elvezetve az örök szeretet forrásához, amely az olykor megtépázott egyházat élteti, még a legnehezebb időkben is. A 10963. nappal folytatva is maradj meg papnak, aki mer emberré lenni, aki mer ajándékká válni” – nyomatékosította Bőjte Csongor.
A Szent Mihály-plébánia közössége és az egyháztanács nevében Bónis Endre főgondnok köszöntötte az ünnepeltet: „Egy papot lehet méltatni a szolgálatáért. Egy vezetőt lehet méltatni az eredményeiért. De egy embert igazán csak azok tudnak hitelesen méltatni, akik éveken át együtt dolgoztak vele. Én ebben a kegyelemben részesültem. Főgondnokként, de leginkább munkatársként szeretném megköszönni ezt a hat évet a harminc évnyi papi szolgálatodból. Ez azonban elég volt ahhoz, hogy megértsünk valamit: a legnagyobb eredmények soha nem egyik napról a másikra születnek. Azok hosszú évek csendes, kitartó, sokszor láthatatlan munkájának gyümölcsei. Úgy érzem, most kezdenek beérni azok a magok, amelyeket évekkel ezelőtt elvetettél. Sokan papként ismernek. Mások kiváló szónokként. Én ennél sokkal többet láthattam. Láttalak hosszú tárgyalásokon, nehéz egyeztetéseken, konfliktusok közepén, amikor gyors döntéseket kellett hozni, vagy amikor hónapokon át ugyanazért a célért kellett újra és újra leülni ugyanazokkal az emberekkel. És közben mindig ugyanazt tapasztaltam: soha nem önmagadat akartad érvényesíteni, hanem a közösségünket szolgáltad. (...) Szombatfalván közösséget építettél, és ezt a szemléletet hoztad magaddal Kolozsvárra is. Te nem szeretsz egyedül dolgozni. Meghallgatsz, véleményt kérsz, felelősséget és bizalmat adsz. És ettől mindenki fontosnak érezheti magát. Azt hiszem, ez az egyik legnagyobb vezetői erényed.”
Majd Bónis Endre megemlített néhány eredményt: „Amikor ideérkeztél, volt egy bentlakásunk, ma egy olyan kollégiumunk van, ahová sokkal többen szeretnének bekerülni, mint ahány hellyel rendelkezünk, és Erdély-szerte sikertörténetként emlegetik. Ez nem véletlen... Volt egy óvodánk, amelynek fenntartása komoly terhet jelentett a plébániának. Ma már reális esélyt látunk arra, hogy hosszú távon stabilan működjön, megőrizve katolikus identitását, miközben egyre kisebb anyagi terhet jelent a plébánia számára. Ha ez sikerül – és miért ne sikerülne –, akkor nemcsak egy intézményt mentünk meg, hanem gyermekek százainak jövőjét is. Új élet költözött a Segítő Nővérek közösségi házába, ez is a te kezdeményezésed volt. Ma ismét méltó körülmények között szolgálhatják azt a küldetést, amelyre meghívást kaptak. A piarista atyák bekapcsolása városunk és közösségünk életébe, az ifjúsági és egyetemi lelkipásztorkodás megerősítése szintén a te víziód része volt. A Szent Mihály-plébánia hosszú ideje örökölt telekkönyvi és jogi problémákkal küzdött. Te célul tűzted ki ezek rendezését. Igy ma már a Szentegyház / Iuliu Maniu utcai épületsor jogi helyzete tisztázódott, s olyan szerződést sikerült kötni, amellyel hosszú távon biztosítjuk épületeink működését, jövőjét és felújítását. A Piarista templom jogi helyzetének rendezése történelmi jelentőségű lépés volt. Ennek köszönhetően végre elindulhatott a restaurálás előkészítése, a tervezés és a pályázati munka. Ugyanakkor sikerült rendezni a Donát úti Szent István-templom jogi és telekkönyvi helyzetét is, az idén sikerrel lezárult a Kőkert/Hașdeu utcai egyházi iskolaépületünk visszaszolgáltatása. Jogerősen sikerült visszaigényelni a Bartha Miklós / Emil Isaac utcai egyházi ingatlanunkat. Az idén pedig sikeresen zárult a kommunizmus által államosított Fürdő / Episcop Iuliu Hossu utcai ingatlanunk részleges visszaszerzése, míg a fennmaradt részére kárpótlást kapunk.
A Szent Mihály-templom restaurálása történelmi vállalkozás. Kevesen tudják, mennyi háttérmunka, pályázat, egyeztetés, diplomácia és sokszor küzdelem kellett ahhoz, hogy a közösségünkre csak minimális önrész háruljon. A liturgikus tér, amely előtt most állunk, a te víziód nyomán született meg. Számunkra azt üzeni, hogy az egyház közelebb lép az emberekhez. A felújított hittanterem pedig az állandó közösségi tevékenységek helyszínévé vált. Mindeközben segítettük a szórványban élő közösségeinket, és minden korábbinál nagyobb támogatást tudunk nyújtani főegyházmegyénknek.
Ma a plébánia munkatársai felszabadultan, jó hangulatban, egymást segítve dolgoznak, örömmel, bizalommal, mosollyal. Ezt nem lehet pályázati pénzből megvásárolni. Ezt csak vezetői példával lehet felépíteni. Talán ez a legnagyobb műved.
Kedves Attila! Köszönjük az elmúlt hat évet, köszönjük a bizalmadat, a türelmedet. Köszönjük, hogy nemcsak templomokat és épületeket építesz, hanem közösséget, reményt és jövőt is. Isten éltessen, s kívánom, hogy még sokáig együtt dolgozhassunk Kolozsvárért, egyházunkért és közösségünkért” – zárta köszöntőjét Bónis Endre.
A szentmise egyházzenei szolgálatát a budapesti Madách Imre Gimnázium énekkara végezte, Krasznai Gáspár vezetésével.
Ez alkalommal került először az olvasók kezébe László Attila József köntösében címmel, az évfordulós ünnepre megjelent kötete.
