LÁSZLÓ F. CSABA
Mit lehetne még elmondani a sport és tudományos életben egyaránt kivételes sikereket elért, kilencvenötödik életévét betöltő Uray Zoltánról? Az eddigi méltatásokból az olvasók már megismerhették az ünnepelt teljes életrajzát, érmeit, trófeáit, tudományos akadémiai tagságát, közéleti szerepvállalásait.
Egy dolgot viszont még el lehet, sőt el kell mondanunk róla: Uray Zoltán úriember a szó legnemesebb értelmében. Kedvessége, szerénysége, udvariassága és kifinomult modora olyan értékeket képviselnek, amelyek sajnos egyre inkább kezdenek kikopni a mai világból. Ezért kell beszélni róla, példának állítani.
Úriemberségéről személyesen is meggyőződhettem. A múlt század hatvanas éveiben találkoztam vele a vívóteremben, versenyeken. A tájfutás kedvéért elég hamar abbahagytam a vívást s így a következő 40-50 évben csak egyszer-egyszer, ha találkoztunk az utcán és köszöntöttük egymást. Mikor 2011-ben megalakult a Kolozsvári Vívók Baráti Társasága, egykori szerelmem iránti nosztalgiából én is beiratkoztam a szervezetbe. Az alakuló gyűlésen a hátsó sorban meghúzódva hallgattam a nagy kolozsvári vívó-hírességek beszámolóit és nagyon kicsinek, jelentéktelennek éreztem magam. Ennek ellenére, amikor néhány év múlva, 2017-ben Uray Zoltán és ifj. Guráth Béla elkezdték a kolozsvári vívás kétszáz éves történetének megírását, meghívtak, hogy segítsek. A megbeszélések Uray Zoltán lakásán zajlottak. Kissé félve léptem be a szerényen, de ízlésesen berendezett tömbházlakásba. A sok festmény a falon, a kényelmes bútorok, a hatalmas könyvszekrény mind a jó ízlésről árulkodott.
És akkor tapasztaltam meg azt, amiről az elején írtam: bár semmi közelebbi kapcsolatom nem volt Zolival, ő ugyanolyan kedvesen fogadott, ugyanolyan tisztelettel meghallgatta javaslataimat, mint nagynevű vívótársaiét. A szerkesztésnél óhatatlanul felmerülő viták hevét elegánsan lecsillapította. Olyan hangulatot teremtett maga körül, hogy környezetében egyszerűen nem lehetett veszekedni. És tette mindezt halkan, szerényen, udvariasan.
Van egy mondás, miszerint csak az igazi nagyok mernek és tudnak szerények lenni, csak a középszer akar mindig nagyobbnak látszani...
Isten éltessen, Uray Zoltán, reméljük, hogy a századik évfordulódon is lesznek, akik újabb példákkal bizonyítják majd eldurvult korunk ritkaságát, az úriemberként való viselkedést.
