A jogi bizottság negatívan véleményezte az RMDSZ kezdeményezését, a plénum azonban nem fogadta el a bizottság elutasító álláspontját. A képviselőházban csak 157-en szavaztak arra, hogy ott, ahol a kisebbségek aránya 20 százalék alá csökken, ne használhassák anyanyelvüket a közigazgatásban, mindenekelőtt a Szociáldemokrata Párt (PSD) és az AUR képviselői, de mivel sarkalatos törvényről van szó, 165 szavazatra lett volna szükség ahhoz, hogy az elutasítás átmenjen.
A javaslat visszakerül a jogi, illetve a közigazgatási bizottságba. Mivel azonban már nincs lehetőség arra, hogy a kérdésben az alkotmányos határidőn belül döntés szülessen, az RMDSZ kezdeményezése pénteken automatikusan – hallgatólagosan - elfogadottnak minősül.
A módosítás értelmében a nemzeti kisebbségeknek a már megszerzett anyanyelvhasználati jogai akkor is fennmaradnak, ha arányuk egy későbbi népszámlálás adatai szerint 20 százalék alá csökken. Az RMDSZ indoklása szerint ezzel megakadályoznák, hogy átmeneti vagy esetleges demográfiai változások miatt kisebbségi közösségek elveszítsék korábban megszerzett nyelvi jogaikat.
Markó Attila képviselő a parlamenti vitában kijelentette: a javaslat lényege egyszerű, a nyelvi jogok maradjanak érvényben akkor is, ha egy kisebbség aránya 20 százalék alá csökken. "Próbálom meggyőzni önöket arról, hogy senkit nem zavar, ha egy kétnyelvű tábla továbbra is kint marad egy községben" - fogalmazott az RMDSZ politikusa. Hangsúlyozta, hogy nem kizárólag magyar ügyről, hanem valamennyi nemzeti kisebbség jogairól van szó.
Dan Tanasă AUR-os képviselő ezzel szemben azt állította, hogy az RMDSZ valójában a magyar nyelv „félhivatalos” státusát akarja megerősíteni Hargita és Kovászna megyében. "A tervezet ellen kell szavaznunk, mert ezek az előírások gyengítik a román nyelv államnyelv jellegét" - jelentette ki.
Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, Csoma Botond ésszerűnek nevezte a törvénymódosítást. "Senki nem akarja támadni a román nyelvet vagy ártani a román államnak" - jelentette ki. Tanasă bírálatára válaszolva felrótta az AUR-nak, hogy korábban kiállt Călin Georgescu mellett.
Az AUR képviselője erre azt válaszolta Csoma Botondnak: "Nyugodjon meg, itt Románia van, nem Magyarország", majd ugyanezt magyarul is megismételte.
Szabó Ödön RMDSZ-es képviselő azzal érvelt, hogy a tervezet összhangban van az Európai Unióban támogatott kisebbségi nyelvi jogokkal. "Ha ezeket a jogokat igénylik a határon túli románoknak, akkor a Románia határain belül élő kisebbségek miért ne rendelkezhetnének ugyanezekkel a nyelvi jogokkal?" - tette fel a kérdést.
Tanasă válaszában azt állította, hogy a román kisebbségvédelmi szabályozáshoz hasonló sehol a világon, még Magyarországon sincs, majd történelmi sérelmeket felidézve bírálta az RMDSZ-t és a magyar kisebbségi követeléseket.

