Szalai Kati bánffyhunyadi divattervezőt sokaknak már nem kell bemutatni: szép ruhakollekcióival, amelyek modern szabásvonalát a kalotaszegi csodálatos motívumkincsek tesznek különlegessé, az országban és külföldön is több helyen részt vett divatbemutatókon – idén tavasszal Párizsban és Milánóban is bemutatkozott az ottani divathéten. Szalai Katalin közgazdasági egyetemet végzett és pénzügyi területen dolgozott, de hamar visszatért a népművészethez, hiszen családi környezetére is ez volt jellemző: nagymamái révén megismerte a kalotaszegi hímzésmintákat és motívumrendszereket, fafaragó édesapjától a kézművesség iránti szeretetet örökölte. Előbb ékszereket készített (Kat”Art), ezek között is van hagyományos kalotaszegi mintakincsre épülő kollekció, majd belekezdett a ruhatervezésbe, amihez tanfolyamot is végzett. Húsvétra készülve beszélgettünk Szalai Katival többek között arról, négygyermekes családanyaként hogyan készül az ünnepre, miként tudja valóra váltani álmait a munkájában.

– Hogyan készülnek az ünnepre Kalotaszegen? Tartják-e még a hagyományokat a családban, a közösségben, mit szeret, illetve mit tart fontosnak a húsvéti ünneppel kapcsolatosan?

– Kalotaszeg mindig is különleges módon élte meg az ünnepeket – a húsvét nemcsak vallási, hanem közösségi esemény is. Gyerekkoromban a templomba járás, az ünnepi ruha, a locsolkodás, a hímes tojás mind része volt a hétvégének. Ma is sok család őrzi ezeket a hagyományokat, de már nem olyan intenzitással, mint régen. Sajnos a világ felgyorsult körülöttünk, a fókusz a munkára és az elvárásokra tolódik. Nálunk otthon fontos a közös készülődés, az istentisztelet vagy a mise (a család egyik fele református, másik római katolikus), az ételszentelés, az együttlét. A húsvét számomra ráébredés: hogy újra és újra fel tudunk emelkedni az anyagi vágyak és a test korlátai fölé, hogy megtapasztaljuk az isteni jelenlétet és bölcsességet. A húsvét a megújulásról szól – testben, lélekben, és ha lehet, a munkában is. 

– Alkotó tevékenysége a népi kultúra, hagyományőrzés köré szerveződik. Hogyan, miért alakult ez így?

– Bár számomra teljesen nyilvánvaló, hogy a kalotaszegi kultúra köré építkeztem – hisz itt születtem és itt nőttem fel –, sokszor én is elgondolkodom, és próbálok mindenre logikus magyarázatot találni. Valószínű, hogy kicsi koromban belém ivódott ez a világ, hiszen nap mint nap ebben éltem. Édesapám gyönyörűen rajzolt, faragott, nagyanyáim varrtak (hímeztek), anyai nagyapám intarziákat készített, apai nagyapám pedig éjjelente verseket, köszöntőket írt. Úgy gondolom, e csodálatosan színes világ és örökség miatt kanyarodott saját életutam – és a bátyámé is – a művészetek felé. Sokat tanultam édesapámtól, aki a kalotaszegi fafaragás minden részletét ismerte és magas szintre emelte. Csodálatos volt, ahogyan a különböző elemeket egymásba olvasztotta, és a művész számára adatott szabadsággal saját stílusát alakította. Ő a kalotaszegi mellett a barokkban találta meg igazán önmagát.

– Előbb ékszereket tervezett, és már annak a motívumaiba is bevitte a kalotaszegi mintákat. Majd ruhatervezéssel is foglalkozni kezdett. Mi motiválta minderre?

– Az ékszertervezés volt az első lépés – ott kicsiben lehetett megmutatni a mintákat, a formavilágot. Nagyon szerettem, és a mai napig nagyon szeretek színes kristályokkal „festeni”, ezüst drótból tulipánokat varázsolni. Több mint tíz év elteltével késznek éreztem magam arra, hogy textíliákkal is dolgozzak – nagyobb felületen, mozgásban is láthassam ezeket a gyönyörűségeket. Így jött a ruha, természetes folytatásként. A kalotaszegi írásos – mint kézimunka és hímzéstechnika – képezi alapját a létrejött kollekciónak. A ruha testközeli, viselhető történetmesélés. Azokról a láthatatlan asszonykezekről is szól ez a történet, amelyek évszázadokon át dolgoztak, küzdöttek, hogy a mai generációnak átadhassák ezt a kincset. A Kalotaszegi kollekció egy időutazás, amely generációkat köt össze: a múltban gyökerezik szimbolikája és hímzéstechnikája révén, de a jelenben viselve – a múlt értékeit beépítve – átörökíthető a következő nemzedéknek.

– Ruhakollekcióit már külföldön is bemutatta, tavaly a kalotaszegi majd a Kolozsvári Magyar Napokon is láthatta a közönség. Hogyan készülnek ezek a ruhák, meséljen kicsit a munkafolyamatról.

– A folyamat alakulása a saját fejlődési utamat követi. Az első darabok létrejöttekor korlátok között kellett dolgozni, hisz már meglévő kézimunkák beépítésével dolgoztunk. Ezeket nem bántottuk, nem vágtuk, teljes egészükben használtuk fel. Ma már egészen más a folyamat: tervezéssel indul, amelyet szabás, hímzés és varrás követ. A hagyományoshoz képest formákban, anyagokban, szabásvonalakban és színvilágban is bővítettem – igyekezve egyensúlyt teremteni az örökség méltósága és a mai ember igényei között. Organikus kollekciót igyekszem létrehozni, amely a múltból táplálkozik, de hozzánk alkalmazkodik.

– Milyen mértékben vesznek részt a helyi varrónők, íróasszonyok ebben a munkában? Hogyan talál rájuk?

– A kalotaszegi író- és hímzőasszonyok nélkül elképzelhetetlen lenne ezeket a darabokat létrehozni. Az írásos hímzés mestersége olyan tudás, amit generációról generációra adnak át – én pedig ezt nagy becsben tartom. Gyakran ajánlás útján találok rájuk, vagy egy-egy faluban szóbeszéd alapján. A közös munka során lelki kapcsolat, barátság alakul ki köztünk, amely számomra túlmutat mindenen. A hímzett kézimunka mögött mindig ott van egy név, egy történet, egy élet. Jelenleg Bánffyhunyadon és Kispetriben rajzolják (írják) a mintákat, varrják (hímzik) Bánffy­hunya­don, Kalotaszent­kirá­lyon, Ma­gyar­gyerő­monos­toron, Ma­gyar­valkón, Kispetri­ben – sőt, még Nagyváradon is. Egyes ruhadarabokba hagyományosan plisszírozott betétek is kerülnek, amelyeket Bánffy­hunya­don készítenek. Nemrég kiegészítőként, a kalotaszegi viseletből inspirált gyöngyös selyembojtot is készítettek Körösfőn.

– Egyesek bírálják azt, hogy a népi hagyományos mintákat felhasználják különféle termékekre, tömeggyártásra. Erről mi a véleménye?

– Megértem az aggodalmat, hiszen mindannyian félünk attól, hogy ami értékes, az elvész a világ zajában. Én azt gondolom, hogy a hagyomány akkor él igazán, ha tovább tudjuk vinni – ha képes megérinteni a mai embert is. A cél nem az, hogy lemásoljuk a múltat, hanem, hogy párbeszédet kezdeményezzünk vele. A probléma ott kezdődik, amikor a minták mögül eltűnik a tisztelet, a megértés, és csupán dekorációként használják őket – amikor eltűnik a lélek és annak üzenete. Számomra a kalotaszegi minták nem díszítőelemek, hanem élő örökségek. Ha alázattal nyúlunk hozzájuk, ha értjük a mögöttük rejlő világot, akkor méltóképpen vihetjük őket tovább – akár egy ékszeren, akár egy ruhán.

Összeállította: Bús Mária, Dézsi Ildikó, Újvári Ildikó