Szerencsés Sebesvár
Kelemen Lajost „e vidék világi emlékei közül” mindenekelőtt két várrom kötötte le: Sebesvár, illetve az almási Dezső vára, mindketten „sorstársak a pusztulásban” – írta. Sebesvár esetében azonban megváltást hozott a 21. század és az európai alapok: 2018- ban a helyi önkormányzat egy uniós támogatással megvalósított projekt keretében felújította. A cél nem csupán állagmegőrzés, restaurálás volt, hanem az erőd turisztikai hasznosítása is.
A vélhetően 1241-es tatárjárás után, a lovasság számára megközelíthetetlen magasságba épült, festői fekvésű várat a 15. században a losonczi Bánffyak kapták adományul. Várad eleste után (1660) a török akarta rátenni a kezét, ellenezte az erdélyiek tervét a vár megerősítésére vonatkozóan, ezért ez elmaradt. A Habsburg-megszállással még inkább veszített jelentőségéből, azóta folyamatosan pusztult – írja Kelemen Lajos. Amint a mostanában arra kirándulók is tapasztalhatták: szerencsére nem menthetetlenül.
Almás vára Erdély kulcsfontosságú erődítménye volt
Ezzel ellentétben az almási várnak, más néven Dezső várának állapota tovább romlott az évtizedek során. Bár 2020 nyarán a Szilágy megyei sajtó arról számolt be, hogy a helyi hatóságok uniós források bevonásával ezt is restaurálnák, a kezdeményezés eddig még nem valósult meg.
„A felfestett turistajelzések csupán elenyésző reménysugarat jelentenek: a terület alapos kitakarítása mellett a hajdani négyemeletes, masszív torony még mindig hiába várja olyannyira szükséges megerősítését. Az egykor védőárokkal körülvett építményt sűrű bozót és a kevésbé környezetbarát látogatók által hátrahagyott szemét lepi be” – számol be a transilvaniainruins portál.
Almás vára egykor Erdély erődítményláncának egyik legfontosabb bástyája volt, mára csak az impozáns, több mint 20 méter magas csonka torony maradt meg. Feltehetőleg 1247 és 1278 között épült. Az évszázadok során a várat többször ostromolták, és több nemesi család birtokában is volt, Dengelegi Pongrác János erdélyi vajdától és Corvin Jánostól, Hunyadi Mátyás király törvényesített fiától kezdve egészen Balassa Imre erdélyi vajdáig, aki fontos szerepet vállalt Szapolyai János (I. János magyar király) és I. Ferdinánd német-római császár között zajló hatalmi harcban (1540). A vár rövid ideig IV. Rareș Péter (Petru Rareș) moldvai fejedelem birtokában volt (1545–1546), mígnem Báthory Zsigmond erdélyi fejedelem a Csáky családnak adományozta (1594). Csáky István, az erdélyi csapatok egykori parancsnoka, újjáépítette a megrongált erődítményt. A vár hanyatlása 1602-ben kezdődött, amikor a Giorgio Basta által vezetett császári csapatok elfoglalták. Az olasz hadvezér ígéretének ellenére a vár védőit lemészárolták, az épületet pedig felgyújtották. Utoljára 1627-ben építették újjá, de 1658 szeptemberében a Meszesi kapu felé betörő tatárok csellel bevették, felgyújtották, az odamenekült népet részben leölték, részben rabságra verték. Azóta a vár folyamatosan porladozik. A hatalmas kövek nagy részét később elhordták és több környékbeli udvarház, köztük a Kispetri felé vezető út mellett fekvő Csáky-kastély építéséhez használták fel, amíg a vármegye vezetősége be nem tiltotta az erődítmény szétszedését.
Csáky-kastély – Kalotaszeg egykori ékessége
Az Árpád-házi időkből származó Csáky család 1594-ben telepedett le a környéken. Báthory Zsigmond fejedelem az erdélyi csapatok főparancsnokának, Csáky Istvánnak ajándékozta az almási birtokot. A kastély építése jóval később, 1808-ban kezdődött, viszont hamarosan Kalotaszeg legnagyobb udvarháza lett. Hatalmas birtok közepén állt hajdanán a kúria, amelyhez több melléképület, park, sőt tó is tartozott. Mára mindezek megsemmisültek.
Mint említettük, az alapot az almási várból származó kövek jelentették, köztük faragott ablak- és ajtókőrészletek, ezek talán még ma is láthatók.
„Tavalyi látogatásunkkor a kastélyhoz vezető kaput Sandu Iluțan nyitotta meg előttünk, aki szenvedéllyel mesélt Almás történelméről, a lerombolt várról és a Giorgio Basta által vezényelt mészárlásról, a kommunizmus éveiről, amikor a kastély még őrizte egykori eleganciáját, a szép bútorokról, amelyek a forradalom után eltűntek, és a legendáról, miszerint a kastélyt kártyajátékon vesztették el. Lelkesedésén és bölcsességén túl szemében szomorúság is tükröződött, amikor az üres falakra nézett.
Egyébként a Csáky-kastély jogi helyzete bizonytalan. Néhány éve a sajtó arról írt, hogy 1989 után ugyan visszaszolgáltatták, de a névtelen örökös le akarta bontani, kérvényezve a műemlékek listájáról való eltávolítását. A szükséges engedély hiányában az örökös állítólag egy felújítási tervet is előterjesztett, amelyet azonban a szakértők elutasítottak. A jelenlegi helyzetben nehéz elképzelni, hogy bármilyen felújítási ötlet megvalósulhat. Eközben a Csáky-kastély népszerűsítésére az egyetlen lépést a Szilágy Megyei Történelmi és Szépművészeti Múzeum tette meg, digitális szkennelést készítve az udvarházról” – olvasható az idézett portálon.
Lészai-kúria – „Vigyázat! Belépni tilos! Omlásveszély!”
„A Kalotaszegen levő többi kúria közül a legnagyobb a Nádas-völgyében a Lészai családnak Magyargorbón, a vasútról is jól látható, közel kétszázados, kastélyszerű emeletes, késő barokk udvarháza, szép gyümölcsös és fenyőkörnyezetben” – írja Kelemen Lajos. Mindez mára silány drótkerítéssel körülvett düledező épületté vált a kommunisták idején, sajnos az ezt követő időszak sem hozta el a szebb jövőt – tesszük hozzá mi.
A magyargorbói kúria története a 18. század végén kezdődik, amikor hilibi Gál János, korának egyik legelismertebb jogtudósa, Johann Eberhard Blaumannt, a kolozsvári Bánffy-palota tervezőjét bízta meg az új rezidencia tervezésével. A kúria sajátos alaprajzzal rendelkezett az emeleten: hatalmas, 3,7 méter belmagasságú ebédlőterem, mindkét oldalon két-két lakószoba, férfi és női hálószobák, könyvtár, nappali szalon, zöld szoba és fürdőszoba is kényeztette a lakókat. Az ebédlőből ajtó nyílt a verandára, innen pompás kilátással a kertre, a szobák mennyezetét pedig különféle stukkódíszítések ékesítették. Déry Attila Ybl-díjas építészmérnök szerint a barokk stílusú épület tökéletes arányai különleges harmóniát biztosítanak a kúriának, jelenlegi rossz állapota ellenére is. A mai képek alapján sajnos már csak elképzelni lehet, hogy nézett ki fénykorában!
Amint azt Oláh-Gál Elvira újságírónak Lészai Ferenc repülőtervező mérnök, a hosszas pereskedés után visszanyert kúria örököse elmesélte: felmenői keményen megdolgoztak a magyargorbói birtok fellendítéséért. Az itt tenyésztett állatok aranyérmet nyertek az 1900-as párizsi világkiállításon, a magyargorbói juhsajt híre az egész világot bejárta. Még az 1933-as gazdasági válság után is újraéledt a birtok, viszont az 1949-es államosítás bekövetkeztekor végleg befellegzett a Lészai-birtoknak. A kúriából iskola, szülészet, kultúrház lett, majd kocsma.
Aki saját felelősségére bemerészkedik az épületbe, annak szlalomoznia kell az omladozó gerendák és a szétesett falak között. Az épület homlokzatán még mindig ott van a művelődési házat hirdető rozsdás tábla, amit több kisebb figyelmeztető tábla is kísér: „Vigyázat! Belépni tilos! Omlásveszély!”.
Lészai Ferencz elmondása szerint egyik fiának – aki hivatásos építész – szakmérnöki diplomamunkája éppen a kúria felújítási terve volt. Jelenleg azonban csak a kúriánál is régebbi tölgyfák és néhány megsárgult fénykép maradt meg, amelyek a zsindellyel borított, úgynevezett „kutyaólas” (kiugró tetőablakok) tetőszerkezet jellegzetességeit mutatják – idézi az interjút a transylvaniainruins.com.
Egeres, az egykori fényes reneszánsz kastély
„Kalotaszeg területén a legnagyobb és ma már részben csonka, részben átalakított formájában is a legjelentősebb egyemeletes kastélyépület a Nádas-patak felső folyásánál, Kolozsvártól nyugatra eső Egeres ma rozoga, töredékjellegű, de egykor fényes reneszánsz kastélya. Kővári László 1866-ban még közölte azóta évszámában megcsonkult, s ma már tönkrement, 1572-ből származó kapufeliratát. Akkor már csak öt szobája volt lakható, s a romladozott épület lebontott kétödöt részének faragott köveit az 1868–1870 közt épült Nagyvárad–Kolozsvár vasútvonal apró hídjaihoz használták fel. 1570-ben Bocskai György, István fejedelem apja kapta adományul. Akkor épült kastélya is, amelynek főkapuja, szép ablakai s egy emeleti reneszánsz ajtaja még most is tanúskodnak a kastély régi fényéről és a 16. századi kolozsvári kőfaragó művészet magas színvonaláról. Az épületben sokszor megfordult – mint egykori gazdája – Bocskai István, a nagy fejedelem is.
A 19. század második felében a megviselt kastélyt régi tulajdonosai eladták. A 20. század első felében akkori gazdája, Fekete János az épület nagyobb részét bányamunkások bérlakásaivá alakította át. Ma már a megmaradt kis rész fedél nélkül, lebontás előtt áll, s nemsokára csak híre marad” – írta egykor Kelemen Lajos. A lebontásra végül nem került sor – pusztul az sajnos magától, tehetjük hozzá rezignáltan.
Léta – legendák és mítoszok vára
Kevesebb mint negyven kilométerre fekszik Kolozsvár központjától, néma őrszemként magaslik a Jára völgye felett Léta vára. A festői táj, a sűrű és zöld erdők mágnesként vonzzák a turistákat, ám a vár turisztikai potenciálja még mindig kihasználatlan.
1324-ből származó első okleveles említése alapján Castrum Leta Kalotaszeg legdélibb erődítménye volt. Fontos királyi várként a tordai só- és az Erdélyi-szigethegység bányáiból származó nemesfém szállítását ellenőrizte. 1405-ben Luxemburgi Zsigmond magyar király Kolozsvár városának adományozta Léta várát. 1441-ben I. Ulászló király a korábbi erdélyi vajda, Losonczi Dezső birtokát Herepei Márk alvajdának adta át. Később, 1450 végén Hunyadi János kormányzó közbenjárására a Kusalyi Jakcs család birtokába került. Hunyadi János nővére, Csolnokosy Klára is igényt tartott a birtokra, amelyet 1456. április 4-én V. László király neki adományozott.
1501-ben II. Ulászló király Corvin Jánosnak, Hunyadi Mátyás fiának adta a királyi várat. Ezt követően a mohácsi csatában elesett Gyarmati Balassa Ferenc (1524), majd Ártánházi Bornemissza Boldizsár földesúr (1544) birtokolta.
A vár történetét tragikus esemény árnyékolja be – eleveníti fel a portál az erődítmény múltját. Miután szembeszállt János Zsigmond királlyal, Balassa Menyhárt kénytelen volt feladni a várat. Ám amikor a leendő erdélyi fejedelem csapatai behatoltak a vár föld alatti kamráiba, az elrejtett lőpor felrobbant. Léta vára összeomlott, ötven katona és Szilvási János parancsnok pedig szörnyethalt azon a végzetes napon, 1562. február 12-én.
Miután visszakerült Kolozsvár birtokába, Léta várát 1569-ben Ghiczy Jánosnak, Erdély későbbi kormányzójának adományozták. Helyreállította és ismét lakhatóvá tette a várat — innen ered a „Géczy-vár” elnevezés. Ettől kezdve a várról szóló írott források elnémulnak. Feltételezik, hogy sok más erődítményhez hasonlóan, a II. Rákóczi Ferenc vezette kuruc felkelés leverése és az 1711. április 29-én megkötött szatmári béke után rombolták le végleg. Az 1769–1773 között megrajzolt első katonai felmérés térképén a vár már „Altes Schloss” — „Régi vár” néven szerepelt.
A régészeti ásatások során Szent László király arcmásával díszített cserépedény-maradványokat, 10–11. századi nyílhegyeket, ezüstgyűrűket és kőszerszámokat találtak. Mindezek arra utalnak, hogy Léta vára valójában sokkal régebbi lehet, mint a legkorábbi írásos említés.
Legendák és mítoszok keringenek Léta vára és a Géczy-család körül. Az egyik legenda szerint Géczy úr engedetlen szeretőit a keletre eső Kisasszonykő szirtüregbe záratta, hűtlen szolgáit pedig a Dazsáköve nevű sziklamélyedésbe vetette.
Vannak, akik csendre vágyva piknikeznek a vár előtti tisztáson, mások a meredek sziklafalat másszák meg. Akik a rejtélyeket keresik, az elesett katonák bolyongó lelkeit és a helyi legendák visszhangját kutatják. Vad és érintetlen maradjon, vagy inkább jöjjön a takarítás és az állagmegóvás? Mi lenne jobb Léta vára számára? – teszi fel a kérdést a helyszínről tudósító riporter.
„Kevesen tudják, hogy a mai Kalotaszeg már csak utolsó keleti maradványa annak a Kalota nevű nagy területnek, amely a középkorban a Berettyótól a Sebes-Körös forrásvidékéig ezt a nevet viselte. Bihari részeit Közép- és Kiskalota néven ismerjük még a 16. század hatvanas éveiben is. A mai Kolozs megyei Kalotaszeg törzse, az Alszeg és Felszeg, vagyis a Körös és az Almás patak vízvidéke is eredetileg Bihar megyei terület volt, és csak a középkor későbbi századaiban került át Kolozs megye joghatósága alá. Egyházilag a reformációig a váradi püspökséghez tartozott. A Kapus patakvölgye a Felszeghez csatlakozik. A Nádas völgye és vízvidéke tulajdonképp csak a néprajzi külsőségei alapján tartozik Kalotaszeghez. Viszont a népviselet, nyelv és szokások nyomán ezt a határt ki szokták terjeszteni a Kis-Szamos mellékvizei közül a Lóna pataka mellett fekvő Magyarlónára, Magyarfenesre, Tordaszentlászlóra, sőt a Jára vízkörnyékéhez tartozó Létára is. De ezen az alapon ide tartozik még a Kolozsvártól délkeletre fekvő Györgyfalva és Ajton is, s kétségtelenül ide tartozott egykor Kolozsvártól keletre a Kis-Szamos-völgyében Szamosfalva és Szentmiklós s a délkeletre egy gödörben elbújt Dezmér is. Közbül Gyalu és Egeres, mint uradalmi központok, Szucság, mint túlnyomólag kisnemes falu csak földrajzilag maradtak a mai köztudat kalotaszegi területén, de történetükkel, lakosságukkal és néprajzi jellegzetességekben elkülönültek környezetüktől.” (Kelemen Lajos)Szerkesztette: Székely Kriszta
Fotók: Füstös Raymond
