Spanyol csodák Valenciától Alicantéig – González Martí Nemzeti Kerámia- és Szépművészeti Múzeum
Felesége, Amelia Cuñat y Monleón halála után úgy döntött, hogy magángyűjteményét elajándékozza, így vált az 1947. február 7-én alapított González Martí Nemzeti Kerámia- és Szépművészeti Múzeum (spanyolul Museo Nacional de Cerámica y de las Artes Suntuarias González Martí) névadójává. A múzeum az 1941-ben történelmi műemléknek nyilvánított Marqués de Dos Aguas palotában található a Carrer del Poeta Querol 2. szám alatt. Az eredetileg gótikus épületként elkönyvelt fényűző palota a 18. századi átépítés során barokkos kinézetűvé vált, homlokzatát Hipólito Rovira építész tervezte. A palota főhomlokzatának csodálatos alabástromportálja Ignacio Vergara szobrászművész késő barokk és rokokó stílusjegyeket hordozó munkáját dicséri. A szépen megmunkált kovácsoltvas ajtó két oldalán a domborművek a bűnök és az erények allegóriái, a két meztelen alak a Júcar és a Túria folyót, a palota egykori tulajdonosának nevére utaló „két vizet” (Dos Aguas) ábrázolja. A márki címere az ajtószemöldök fölött látható, felette pedig egy fülkében a Virgen del Rosario (Rózsafüzérszűz), a Casa de Dos Aguas védőszentjének szobra áll, amely régen csak akkor volt látható, amikor a márki ott tartózkodott, máskor a fülke le volt fedve.
A kerámiamúzeum kapuja (ebből a fotóból látható részlet a cikk borítóképén)
Miután az előcsarnokban kifizetted a belépőt, a múzeumba csakis üres kézzel léphetsz be, a táskádat kis bezárható, megőrzőszekrényekben kell hagynod. Fő az elővigyázatosság, hisz a múzeum temérdek értéket őriz. Ami legelőször elkápráztat, az az aranyló Nimfák hintója, amelyet Hipólito Rovira és Ignacio Vergara tervezett 1753-ban, mellette a Marqués de LLanera hintója, és egy rokokó korabeli spanyol szedánszék. Fénylő csillárok világítják meg az utadat fel az emeletre, bármerre nézel, az óriás tükrökből visszatekintenek a fényárban úszó szobák megduplázódott pazar dekorációi, az elegáns színekkel festett mennyezetek, falakat díszítő angyal- és virágfestmények, kerámia- és porcelánszobrok, kerubok díszítette aranyozott órák, virágokkal, madárkákkal, festett kagylókkal ékesített nagy méretű vázák, és közben észreveszed, hogy a tükrökben a káprázattól tágra nyílt, csodálkozó szemekkel farkasszemet nézel saját magaddal. Az első emelet a Dos Aguas márki stukkókkal, mennyezetfestményekkel díszített privát szobáiba enged belátást, ahol a különböző színű virágdíszes márványpadlókban elrejtett MD betűk a márki nevére utalnak. Kínai szalon – nappali és előszoba eredeti kínai palotabútorokkal, kerek porcelántálakkal és Satzuma-vázákkal, flamand kárpitos ebédlő és dohányzószoba, terem a Pinazo család festményeivel, Dos Aguas márki hálószobája carrarai márvány fürdőkáddal; porcelánszoba – benne a bútorok és lámpák is német porcelánból; Vörös terem – Reina Anna-stílusú székekkel, falnyi nagyságú tükörrel. Egyik szoba, azaz terem szebb, mint a másik, azt se tudod, mit és merre nézzél, mindenfelé stílusról, eleganciáról „beszélő” festmények, lámpák, órák, virágvázák, dísztárgyak, korabeli selyem- vagy bársonyhuzatos faragott bútorok. A múzeum kerámia- és porcelánkészletét bútor- és ruhadarabok, réztárgyak, valenciai csempék, használati tárgyak, ókori görög, római, ibériai, muzulmán és keresztény, valamint modern kerámiák – köztük Picasso ajándékdarabjai –, festmények és szobrok gazdagítják. 2012 óta a múzeum tulajdonában van egy 18. századi nápolyi presepe (betlehem), amelynek dróttestű, fa végtagokkal és terrakotta fejjel ellátott 29, 10 és 40 cm magas figuráit korabeli ruhák és kiegészítők díszítik.
Nimfák hintója
A falnagyságú tükröktől tágasabbnak tűnő, hatalmas csillárokkal megvilágított bálterembe érve az ajtó melletti sarokban aranyló hárfa és fekete zongora áll. Bár a két hangszer el volt kerítve vörösbársony-kordonnal, mégis kísértésbe estem, ki akartam próbálni, hogy milyen a zongora hangja. Éppen átnyúltam a kordonon, hogy a zongora fedelét felemelhessem, amikor a terem másik végéből meghallottam a kétségbeesett kiáltást: „No, no señora, no debe tocarlo!” (Nem, nem, asszonyom, nem szabad megérinteni!) Kínos volt, úgy éreztem magam, mint a kisgyerek, akit rajtakaptak a rosszaságon. A szégyentől lángolni kezdett az arcom, azt se tudtam, hogy iszkoljak el onnan, miközben egyre motyogtam a teremőrnek: „Lo siento mucho, lo siento mucho!” (Nagyon sajnálom, nagyon sajnálom!) Ő csak fejcsóválva nézett rám, ami még kínosabb volt, mint a figyelmeztetése. Honnan is tudhatta volna, hogy zongoristaként mennyire vágytam rá, hogy bár egy billentyűjét leüthessem annak a magát fitogtató fekete zongorának!
Barangolás keresztül-kasul a városban
Megesett, hogy már számolni sem tudtam, hány ezredik lépésnél tartunk, amikor a fáradtságtól elcsigázva megkérdeztem: „Henrik, még sokat megyünk?” Aztán jött a nyugtatgató válasz: „Mindjárt ott vagyunk!” Csakhogy a Henrik „mindjártja” még legalább két kilométer gyaloglást jelentett. Valójában a hosszú utakat busszal is megtehettük volna, időt spórolva, de kevesebbet láttunk volna, hisz minden lépésre találni valami csodát. Egy „mindjárt ott vagyunk” körút alkalmával a Plaza de la Virgen téren virágba borult fikusz hatalmas koronája alatt fedeztük fel Liñán kanonok kútját (Fuente del Canónigo Liñán). A kút magas talapzatának tetejében Mariano Liñán Morelló kanonok (1769–1844), a városi vízellátás első előmozdítójának José Esteve Edó szobrászművész által készített bronz mellszobra és Valencia városának koronás címere áll. A talapzat négy oldalán aranyozott bronzfejek szájából csorog a víz az alsó medencékbe. A kutat a Valencia SA Ivóvizek és Javítások Társasága állíttatta, felavatására 1977-ben került sor. Nem messze, az Ausztráliában őshonos óriás fikuszokat csodálhattuk meg, amelyek koronamagassága eléri a 22, átmérője a 35 métert. A fák hatalmas árnyékkal hívogatják a pihenni, olvasni vagy játszani vágyókat. Tudtuk, hogy a fák ölelése lelki terápia, de óriási törzsüket négyünknek sem sikerült átölelni, viszont a karvastagságú indákkal kialakított faüregek ölelésében ellágyulva tarthattunk néhány perc pihenőt. 
Óriásfikusz törzse
Aztán irány a Valencia Estación del Norte, az Északi vonatállomás műemlék épülete, ahol az előcsarnokban a fa, üveg, kerámia és márvány kombinációja melegséget áraszt, csillogó, színes mozaikcsempéből kirakott falnagyságú tájképei, a plafonok és oszlopok virág- és gyümölcsmintás díszítései, a legalább százéves óriás falióra és a mindenhol uralkodó patikatisztaság láttán – ha nem olvasnád minden belső ajtó vagy ablak fából készült lábazatán különböző nyelveken a „Jó utat!” mottót – azt hihetnéd, hogy nem is a vonatállomáson, hanem szanatóriumban vagy. 
A vasútállomás előcsarnoka – részlet
Na, de a vonat fütyült, menni kellett tovább! Innen már csak néhány „máris ott vagyunk” lépés és valóban a bikaviadalok színhelyének többemeletes arénájához, a Plaza de Toros de Valenciához érkeztünk. Hivatalos nevén a Plaça de bous de València bikaviadal-arénája 1850 és 1859 között épült Sebastián Monleón y Estellés valenciai építész tervei alapján. A római Colosseum ihlette valenciai aréna szerkezete 20 méter magas, 48 oldalas sokszög, küzdőterének átmérője 52 méter, külső átmérője 108 méter – ez Spanyolország egyik legnagyobb bikaviadal-arénája, amint elhaladsz mellette és felnézel rá, törpének érzed magad.
A bikaviadal-aréna
Este jó fáradtan és korgó gyomorral alig vártuk, hogy leülhessünk egy teraszon és enni, inni kérjünk. Rá is bukkantunk egy kellemes kis meghitt helyre, ahol a hosszú séta után jólesett a pohár hideg Agua de Valencia, a valenciaiak népszerű koktélja. Igen finom, frissen csavart narancslé, pezsgő, gin és vodka is van benne és jó sok jégkocka, csalogatón jól néz ki a magas talpas pohárban. Amikor a narancsléalapú koktélon átsüt a nap, úgy érzed, mintha jégbe hűtött folyékony aranyat innál. Mivel farkasétvágyunk volt, mindenféle fincsiséget rendeltünk, olívamártogatós tapast, ropogósra sült fokhagymás garnélát, szaftos marhahúst fűszeres krumplival. Tudva, hogy Valencia a paella őshazája, Sacival csirkehúsos paellát rendeltünk. Jó tudni, hogy aki ott paellát akar enni, egyet rendel, kettőt fizet! A speciális spanyol rizzsel és sáfránnyal, a világ egyik legdrágább fűszerével készült paellát kérheted csirkehússal, tengeri herkentyűkkel vagy nyúlhússal, a malomkerék nagyságú serpenyőben készült adag két korgó gyomrú személyt is jól laktat. Amíg elkészült a rendelés, láttam, hogy a terasztól nem messze nyitva van a „kék ajtós templom” – így neveztük Kingával. Napjában ugyan többször is elmentünk mellette, de mindig zárva volt. Most is azért tárta ki kapuit, mivel éppen esti mise ideje volt. Bármilyen fáradt voltam, erőt vettem magamon – persze, a többiek hallani sem akartak róla, hogy azt a néhány métert a Plaza de la Compaña felé megtegyék –, és elbaktattam a templomig. Az 1868-ban lebontott korai barokk templom helyére épült Basílica del Sagrado Corazón de Jezús, a Jézus Szent Szíve bazilika régen a valenciai jezsuiták hitvalló házának temploma volt, 2017-től a Jézus Szent Szíve Társaság a valenciai érsekségnek ajándékozta. Mottója: un corazón habla a otro corazón, vagyis „egyik szív a másik szívhez beszél”. 
A Jézus Szent Szíve bazilika főhomlokzata – részlet
Mise lévén, a templomőr szigorúan a sarkamban volt, így nem járhattam körbe, de már az is öröm volt, hogy láthattam-hallhattam a híres Cabanilles-orgonát, amely nevét a valenciai katedrális nagyszerű orgonistájának, Don Juan Bautista Cabanillesnek köszönheti. Lenyűgöző méreteivel – 12 méter magas, 8 méter széles, 5000 sípja van, amelyek közül néhány 9 méter magas – Spanyolország egyik legnagyobb orgonája. Boldog voltam, hogy nem győzött le a fáradtság és mennyei szép perceket élhettem át a Jézus szíve bazilikában, mert talán nincs is felemelőbb, meghatóbb pillanat, mint amikor megszólal az orgona és érzed, hogy tested-lelked beleremeg, megnyílik az ég, miközben az énekszó és az orgona hangjára Isten közelébe érsz.
A Cabanilles-orgona
Bioparc Valencia – az elbűvölő állatkert
A reggeli bruschetta és kávé elfogyasztása után – még mindig szinte félálomban – úgy rémlett, mintha Henrik hangját hallottam volna: „Indulás, irány a Bioparc! De nyugi, ma nem gyalogolunk, inkább busszal megyünk, túl messze van az állatkert!” Na, erre a hírre elsőként indultam el a buszmegálló felé, csak épp a vizespalackjaim ugrottak ki a hátizsákomból úgy húsz lépésre a megállótól. „Hát persze, mindig velem kell hogy történjen valami” – dohogtam mérgemben, aztán hamar összeszedtem az elgurult pillepalackokat, és rohanó léptekkel közeledtem a megállóhoz. Nem telt el fél perc sem, a busz már ott is volt, „happy” lehetett mindenki. Nem számoltam, hány állomást hagytunk magunk mögött, de elég hosszúnak tűnt az út.
A Bioparc bejáratánál fémből, fából és drótból készült óriási elefánt hívogatja a vendégeket felejthetetlen álltkerti kalandra. Nem olcsó mulatság, de amíg végigjárod a 100 ezer négyzetméternyi területet, a bámészkodásban észre sem veszed, és már szinte fél nap eltelt, miközben nem győzted csodálni a Bioparc fákkal, bozótokkal, tavakkal, folyókkal, sziklákkal, vízesésekkel, barlangokkal beépített területeit, közel 800 afrikai állat otthonát. Nincs ketrec, az állatok szabadon mozoghatnak, akár a vadonban, szinte karnyújtásnyira tőled, de nincs mitől félni: bár közel vannak hozzád, mégsem árthatnak, mert a zseniálisan megoldott növénykerítések, vizesárkok, kőpalánkok, a tájba beolvadó fakorlátok útjukat állják, te pedig úgy érezheted, te is a vadon része vagy. Egyszerre félelmetes és gyönyörű! Amíg áthaladsz az afrikai szavannák, az egyenlítői erdők, a vízi élőlények és Madagaszkár területén, láthatod a bozótban megbújó lusta oroszlánt, a csendben kérődző antilopokat, a csíkos hátú zebrákat, a fák kérgét nyalogató hosszú nyakú zsiráfokat, a hatalmas testű, lomhán mozgó orrszarvúkat, a tóban fürdés után bébijüket terelgető hatalmas elefántokat és az ásító vízilovakat. A homokozóban a szurikátáknak éppen déli sziesztájuk volt, valószínűleg sokat ehettek, mert mind aludtak, csak egyedül a „felügyelő” állt két lábon lesve, jön-e az ellenség. A sekély vizű folyóban halak úszkálnak, és amíg szomjukat oltják, békésen megfér egymás mellett a zebra, a zsiráf, a csimpánzok játszanak, ugrálnak is egyik parttól a másikig, hacsak bele nem cuppannak a vízbe. Órákig el tudtam volna bámészkodni a gorillák tanyáján. Ott lakik a 39 éves Jitu és a 23 éves Fossey, a gorillák legidősebb hímje, illetve nősténye és velük a fiatal utódok. Ők megkülönböztetett figyelmet élveznek a gondozók részéről, mivel a csimpánzokat és a gorillákat – és sok más állatot is – a kihalás veszélye fenyegeti. A park célja nemcsak ismeretterjesztő-nevelő-szórakoztató, nagy gondot fordítanak a veszélyeztetett állatok védelmére. Különben a napokban jött a jó hír, hogy megszületett egy gyönyörű hím mhorr gazella (Nanger dama mhorr), így a fajt megmentették a kihalástól, a kis újszülött azóta a csoport többi tagjával együtt sétál a szavannát újrateremtő területen.
Na, de vissza a majmokhoz! A gorillacsemeték nagyon játékos kis utódok, de féltékenyek egymásra. Ottjártunkkor éppen déli banáncsemegét kaptak, amikor egyikük el akarta lopni a másik uzsonnáját, és mivel nem sikerült neki, hisztériás rohamot kapott. Hangosan visibálva, többször is a kőfalhoz verte magát, aztán gondolt egyet, és az „öreg bölcshöz” menekült, aki naranccsal kínálta, így végül szent lett a béke. A kis csíkos farkú makik barátságosak, ők szabadon járnak-kelnek, a látogatók megmosolyogják őket. Annál lustábbak a lajhárok, jól ki kell nyisd a szemedet, hogy a fák sűrűjében felfedezd őket. Aki szereti az állatokat, annak egy kalandos nap a Bioparc Valencia elbűvölő álltakertjében minden pénzt megér.
(A fotók a szerző felvételei)
