Spanyol csodák Valenciától Alicantéig: Catedral de Valencia – szépségek és értékek
(1. rész)
A 13. században Andreu d’Albalat, Valencia akkori püspöke elrendelte, hogy az ősi muszlim mecset lebontása után helyére Arnau Vidal építész tervei szerint katedrális épüljön. A székesegyház hivatalos közlönye szerint a templom első kövét 1262. június 22-én tették le. A templomépítéshez szükséges anyagot a közeli Burjassot és Godella kőbányáiból szállították, de a távolabbi Benidorm és Xàbia kőbányáiból is érkeztek hajóval szállítmányok. A székesegyház mai formáját több évszázad építészeti ízlése és stílusa alakította. A Szűz Máriának szentelt római katolikus templom szépsége a valenciai gótikára épülő román, francia gótika, reneszánsz, barokk és neoklasszikus elemek szemet gyönyörködtető változatosságában áll.
Stílussokféleséget mutat a három kapu is. A Puerta de los Apóstoles, vagyis az Apostolok kapuja a 13. és 14. században épült francia gótikus stílusban, nevét a kapu két oldalát díszítő tizenkét apostolt ábrázoló domborműről kapta. A Plaza de la Virgenre nyíló kapu fölött finoman megmunkált, 6,45 méter átmérőjű rózsaablak helyezkedik el. A rozetta bámulatos szépségeit igazából a templom belsejében, a nyugati kereszthajó díszeként érzékeljük, ugyanis a behatoló napsugarak megvilágítják és életre keltik a rózsaablak színes ólomüvegből készült apróbb és nagyobb virágait, és a Dávid-csillag is kirajzolódik a kereszttel a közepén. Felvetődött a kérdés, hogyan kerülhetett a Dávid-csillag a katolikus templom rózsaablakára. A feltételezések szerint az ajtó építéséhez szükséges anyagi források hiánya miatt a zsidó közösséghez folyamodtak kölcsönért, ők pedig csak úgy kötöttek egyezséget, ha a rózsaablakon a Dávid-csillag is láthatóvá válik. 
Rózsaablak a Dávid-csillaggal
A Puerta del Palau vagyis a Palotakapu a 13. század második felében épült, a közelségében lévő érseki palota miatt a katedrális legrégebbi kapuja, román stílusával eltér a túlnyomórészt gótikus stílusú építészeti együttes többi részétől. A kapu fölötti csúcsíves üvegablak a székesegyház első kőletételének 700. évfordulójára készült, az ólomüveg ablak tetején a katedrális felépítését elrendelő Andreu d’Albalat püspök pecsétjével, a díszes férfi és női fejek pedig valószínű azokra a házaspárokra emlékeztetnek, akik adományaikkal a templom megépítését segíthették. Mi a Plaza de la Reina – valenciai nyelven Plaça de la Reina –, vagyis a Királyné tér felől, a főbejáraton, a barokk stílusú Puerta de los Hierros, azaz a Vasajtó kapun léptünk be a templomba, amelyet de los Hierrosnak – valenciai nyelven dels Ferrosnak – hívnak a bejárati átriumot körülvevő vaskapu miatt. A Gian Lorenzo Bernini stílusában megalkotott Vasajtó kapu művészi értékét növeli az a tény, hogy az 1700-as évek Spanyolországában ez a kapu az olasz barokk egyik legszebb példája. A kapu homlokzata hármas tagolású, barokkosan díszített, középső részén ovális ólomüveg ablak Szűz Mária mennybemenetelével, az ablak bal oldalán Szent Vince, Valencia védőszentjének szobra áll. A homlokzat tetején egy bronzgömbről az égbe magasodó keresztet két kőangyal őrzi.
A székesegyház számos felbecsülhetetlen kulturális és művészi értéket tartogat az érdeklődő látogatók számára. A feljegyzések szerint a katedrális főkápolnájának mennyezeti freskóit Francesco Pagano és Paolo de San Leocadio olasz festők készítették. A 15. században készült, különböző hangszereken játszó angyalokat ábrázoló freskók – az olasz reneszánsz spanyolországi megjelenésének egyik legkorábbi emlékei – az átépítések miatt több évszázadon keresztül „láthatatlanná” váltak. A reneszánsz zenélő angyalokat csak a 2007-es restauráláskor fedezték fel újra, jelenleg teljes szépségükben díszítik a főkápolna mennyezetét. A katedrálisban őrzik a mártírhalált halt Szent Vincének, a város és a székesegyház fővédnökének bal karját, amely hosszas viszontagság után került vissza Valenciába, majd 1970-től a katedrálisba. Templomi örökség José Vergara (1726–1799) spanyol festő Szent Vince mártíromsága című olajfestménye is, amelyet a mester 1790-ben ajándékozott a katedrálisnak.
A főkápolna mennyezetének zenélő angyalai – reneszánszkori freskók
A San Francisco de Borja-kápolnában két 1788-ban festett Francisco de Goya-olajfestmény vonja magára a figyelmet. A bal oldali festményen San Francisco de Borja éppen rokonaitól búcsúzik, hogy gandiai palotáját elhagyva Jézus követőjének szegődjön. A jobb oldalon már jezsuita szerzetesként haldoklón segít azzal a meggyőződéssel, hogy Krisztus vére megvédi a bűnöst a démonoktól, akik arra várnak, hogy elragadják a halott lelkét. A székesegyház vonzerejét az is növeli, hogy a régi káptalanház helyén lévő Capilla del Santo Cáliz (Szent Kehely) kápolnában található egy ereklye, amelyről azt tartják, hogy az a szent kehely (Santo Cáliz), amelyet Jézus az utolsó vacsorán használt. A kápolna csúcsíves ajtajának felső részét Casel mester 1497-ben készült Angyali üdvözlet című alabástrom domborműve díszíti. A négyzet alaprajzú 16 méter magas kápolna sima faragott kőfalai között, a firenzei Giuliano di Nofri – az Ó- és Újszövetség jeleneteit ábrázoló – tizenkét domborművével gazdagon díszített oltárképet látva a csodálattól eláll az ember szava. A késő gótikus, tömjénillatú kápolna egyébként elég sötét, de az ólomablakokon szerényen beáramló napsugarak és az apró világítótestek fénye bearanyozza a gótikus alabástromoltárt és középen az üvegurnában tartott kelyhet. Lélegzetelállító látvány! Bár tudod, hogy haladni kéne, mégis, mintha megállt volna az idő, úgy érzed, hogy földbe gyökerezett a lábad, miközben hihetetlen béke és nyugalom szállja meg a lelkedet, és boldog leszel.
A világhálón is meghallgatható zenei töredékek arról tanúskodnak, hogy a katedrális szakrális zenei élete már a 16. századtól virágozhatott. Számos zeneszerzője a templom karvezetőjeként (mestre de capella) működött. Ginés Pérez de la Parra például 1581 és 1591 között volt a templomi zenei élet vezetője, és kortársaival hozzájárult a „valenciana” néven ismert zenei stílusiskola kialakulásához. A 2001-ben alakult székesegyházi kórus a liturgikus istentiszteletek, az egyházi ünnepek egyik elengedhetetlen főszereplője. Repertoárjának jelentős része szakrális jellegű, az elődök zenéjének megismertetésére összpontosít. Közreműködött számos régizene-együttessel és a Valencia Zenekarral olyan nagyszabású vokálszimfonikus művek előadásában, mint Händel Messiása, Bach Karácsonyi oratóriuma, Beethoven C-dúr miséje, Liszt Dante szimfóniája vagy Bruckner Te Deuma. Érdekességként említendő, hogy Fabio Biondi vezényletével két operaprodukcióban – Bellini, Norma és Donizetti, Boleyn Anna – is fellépett az Europa Galante csoporttal.
Az is sokatmondó, hogy a székesegyház múzeumának zenei archívumában jelenleg 6000 kotta és 180 kóruskönyv található és az a bámulatos szépségű orgona is a reneszánsz stílusú fafaragványokkal, amelyeket 1510-ben Fernando Yáñez de la Almedina, Leonardo da Vinci tanítványa tervezett. Úgy érzed, szívesen visszarepülnél az időben, és sokáig ott is maradnál, hogy hosszasan csodálhasd a kiváló remekműveket. Az első dokumentumok, amelyek említést tesznek a katedrális orgonájáról, a 14. századból származnak. A templom hivatalos ismertetőanyagából kiderül, hogy a székesegyháznak a 16. századtól két orgonája volt: a „l’orgue gran” és a „l’orgue xic” (nagy és kis orgona). Az évszázadok során a nagy orgona számos átalakításon ment keresztül. 
Az orgona reneszánsz stílusú fafaragványai
Jelenleg a Jean Daldosso francia orgonaépítő által újjáépített orgonával dicsérik Istent. A 2015-ös felújítás alkalmából rendezték meg a Valenciai Dóm I. Nemzetközi Orgonafesztiválját, azóta is ezen az orgonán játszanak a világ minden tájáról érkező leghíresebb előadóművészek. Hosszú barangolást követően, jóval sötétedés után tértünk vissza a katedrálishoz, ahová már messziről kellemes spanyol muzsika csábított. A csillagos éjszakában a Puerta de los Hierros előtti téren egy fiatal lány fáklyákkal a kezében, kecses, szépen kidolgozott balettmozdulatokkal tűztáncot járt a kihangosított zenére. Olyan igazi spanyolos-romantikus, csillagos, szép este volt.
Bár a katedrálishoz kapcsolódik az El Miguelete harangtorony, és valójában ott volt az orrunk előtt, a nyolcszögletű alapra épített valenciai gótikus stílusú toronynak mégis csak a külső szépségét csodáltuk, mivel csigalépcsőjének 207 fokát a hőségben nem másztuk meg, pedig valószínűleg csodálatos kilátásban lett volna részünk. Az El Miguelete, valenciai nyelven Micaletnek nevezett torony neve az 1532-ben készített több mint tíztonnás Miguel harang nevéből származik. 
A katedrális főhomlokzata és a Micalet harangtorony részlete
A közel 51 méter magas torony 1381 és 1424 között épült eredetileg különálló toronyként, története során volt világító- és őrtorony is, majd a 15. században, a katedrális bővítési munkálatainak idején a székesegyházhoz csatolták. Érdekes, hogy harangcsarnokának tizenegy harangja más-más névvel van ellátva, a legrégebbi, a Catalina 1305-ből, a legújabb, a Violante pedig 1735-ből származik. Valójában mindegyik harang régi, közülük a kisebbek, Ursula, Barbara, Pablo és Narciso, a nagy harangok közül Vicente, Andrés, Manuel, Jaime és María a 15. és 17. század között készültek. Ilyen nagy harangkészlet egész Spanyolországban csak Valenciában található, nem csoda, hogy a valenciaiak büszkék az El Miguelet, azaz Micalet harangtoronyra, amelyet a turistakalauzok az egyik „kihagyhatatlan” célpontként népszerűsítenek.
A Túria park csodái
Újabb nap, újabb gyalogosan mért kilométerek. A Porta dels Serrans, valenciai nyelven Puerta Serranos felé indultunk, ez a város épen maradt és féltve őrzött kétbástyás műemlék kapuja. A Pere Balauger által 1392-ben épített kéttornyos Serranos kapu volt a régi város főbejárata és egyben védőbástyája, de használták királyok és nagykövetek fogadóünnepségére is, majd a 15. és 19. század között nemesek börtöneként működött. Az ősi városfal és tizenkét kapujának lerombolását Cirilo Amorós tartományi kormányzó 1865-ban rendelte el, szerencsére a Serranos kapu és néhány régészeti maradvány túlélte a pusztítást. Jelenleg a 33 méter magas, két bástyatornyos Puerta Serranos látogatható, és ha megmászod a közel másfél száz lépcsőjét, a teraszról csodálatos kilátásban lehet részed, ugyanis az egyik oldalról az óvárost, a másikról a Túria parkot kémlelheted. Minden év februárjának első vasárnapján itt nyitják meg hivatalosan a márciusig tartó Las Fallas (a lángok) ünnepségeket, amelyen a kétszáz éves hagyomány, a komikum, humor, szatíra és művészet, valamint a hatalmas bábok, mese és tűzijáték parádéja találkozik. A Las Fallas lángjai elégetik az év folyamán fából vagy papírmaséból készült összes óriás méretű groteszk bábut, csupán egy bábu, azaz a kedvenc „ninot” marad épen, őt a múzeumban őrzik az utókornak. A Las Fallas de Valencia 2016-tól a szellemi kulturális világörökség része.
A kétbástyás Serranos-kapu
A Puerta Serranost elhagyva kiléptünk a történelem markából, és beértünk a Túria park álomszép világába, ahol a nyolc, vagy talán kilenc kilométernyi gyaloglás alatt ezernyi meglepetés várt ránk. Városi park a folyó medrében? – kérdezhetnénk, de amint történetét megtudod, már csak a park születésének nagyszerű ötletén (is) csodálkozol. Történt ugyanis, hogy miután az 1957-es nagy árvíz alkalmával a folyó számottevő anyagi károkat okozott és sok halálos áldozatot követelt, a lakosság kérésére a városvezetés úgy döntött, elvezeti a folyó vizét, és a kiszáradt Túria folyó medrében zöldövezetet létesít. Jelenleg a Ricardo Bofill városépítész tervei alapján kialakított és 1989-ben átadott Túria park Spanyolország legnagyobb városi parkja, 110 hektáros „zöld oázis”. Van ott minden: égig érő pálmák és illatozó narancsfák, lila virágos zsakarandafa (vagy jakarandafa), balkáni medveköröm, égőpiros kefevirág, rózsaszínű leanderek mentén gyalogosoknak kiépített sétány, rózsák és hibiszkuszok övezte bicikliutak, tüskés-pocakos, részeg botnak is nevezett palackfaerdő, egzotikus tavak, modern szökőkutak, vas- és bronzszobrok. Még egy élethű zongorát is láttam, és persze nem hiányozhatott a „toro” sem – hisz ez a bikaviadalok városa –, továbbá voltak játszóterek és sportpályák, ahol mindenki azt tehet, amihez éppen kedve szottyan.
Ha pedig a gyaloglástól elfáradtál, leülhetsz egy teraszra, ahol, amíg kávét, üdítőt, sört vagy egy-két pohárka Hierbast elfogyasztasz, melletted a fűben a zöld barátpapagájok és galambok hangoskodó társaságát élvezheted. Gyermekzsivajtól hangos a Gulliver csúszdapark, ahol a fekvő óriás kezén-lábán, ingén-kabátján mászkálhatnak-csúszkálhatnak a gyerekek, mint a mesében – mint Lilliputban. És ha a hosszú utat megtetted, újabb lélegzetelállító csoda vár rád: a park egyik felén a Ciudad de las Artes y las Ciencias és az Oceanogràfic, a másikon a Bioparc.
(Borítóképen a Túria park egyik részlete. A fotók a szerző felvételei)
