Spanyol csodák Valenciától Alicantéig
Egy márciusi este szólt a telefon: „Mit szólnál hozzá anyukám, ha idén a szülinapodat Valenciában töltenénk? Gondoltuk (közben szinte láttam mosolyát), egyszer leszel hetvenéves, valami buta ajándék helyett, lehet, jobban örülnél egy néhány napos utazásnak, a másik Sárkányt (így becézik a két anyut) is vinnénk, bebarangolnánk azokat a helyeket, ahol mi már jártunk, és amelyeket annyira szerettünk” – hadarta Kingám, levegőt se véve. A meglepetéstől pillanatra elállt a szavam, aztán örömmel válaszoltam: „Igen, igen, igen! Ha képesek vagytok több napig is elviselni a Sárkányok rigolyáit, hát persze, hogy igen!” Nahát, arra még a legszebb álmaimban sem gondoltam, hogy valaha Spanyolországba is eljutok, örömömben szinte táncra perdültem.
Március és április is gyorsan telt, aztán elkezdődött a májusi visszaszámlálás. Sacival – a másik Sárkánnyal – már napokkal az indulás előtt pakolni kezdtünk, mintha legalábbis a világ végére készültünk volna. Úgy hiszem, a fiatalokkal premierként együtt töltött vakációnk miatt nemcsak mi ketten izgultunk, de kár volt nyugtalankodni, hiszen már a kezdet is jól indult. Henrik pezsgővel várt a reptéren, mondanom sem kell, hogy a „négyes fogat” pillanatok alatt jókedvre derült, pedig a születésnapi vigasságra még várni kellett néhány napot.
Már esteledett, amikor a háromórás repülés után megérkeztünk Valenciába. Borús volt az idő, sötétedésre az eső is eleredt, de éjjel meggondolta magát, és miután reggelre csillogó tisztára mosta az utcaköveket (lehet éppen a mi tiszteletünkre – mondtam viccesen), ahogy jött, el is ment – volt eső, nincs eső, nyomában kisütött a nap.
Valencia – az öröm városa
Az Ibériai-félsziget területének több mint 80 százalékát Spanyolország foglalja el. Valencia – katalán és valenciai nyelvjárás szerint València – az ország délkeleti részén, a Földközi-tenger partján fekszik. Madrid és Barcelona után Spanyolország harmadik legnagyobb városa és egyik legfontosabb kikötővárosa, autonóm közösség, az azonos nevű tartomány székhelye és a valenciai főegyházmegye érseki városa.
Valencia gyönyörű város, amelyben a történelmi múlt és a kortárs szépségek tökéletes harmóniát alkotnak. A rómaiak által Kr. e 138-ban alapított város nevét az ókori latinból eredeztetik, miszerint Valentia az erősség városát jelentette. Később az arab megszállás idején Medina bu-Tarabnak, az öröm városának nevezték. Kedvelem az „öröm városa” megnevezést, és talán nem is vagyok egyedül, akiben a lépten-nyomon ámulatba ejtő kulturális értékek és természeti csodák láttán eluralkodik az öröm és hála érzése. Nem is beszélve arról a ráérősen nyugodt és mosolyteli spanyol életérzésről, ami óhatatlanul hatalmába kerít, magával ragad és boldoggá tesz, mert örülsz a napsugárnak, a frissen illatozó reggeli kávénak és a ropogós bruschettának, a pálmafák alatti sétáknak és az egzotikus virágoknak, a tenger gyöngyöző habjainak és a fejed felett elsuhanó sirályoknak, a napozó macskák lusta nyújtózkodásának és a pórázon sétáltatott kutyák vidám csaholásának. Örülsz, hogy reggelente a kis terasz melletted lévő asztalánál a kávéjukat nyugodtan szürcsölő elegáns nénikék vidám csevegése a te napodat is felvidítja, miközben mosolyogva hallgatod azt a dallamos-selypítő, hol spanyol vagy katalán, hol valenciai nyelvet, amelynek zenéjét megszeretted és örökre szívedbe zártad.
Szállásunk a Casa de los Gatos közelében volt, az El Carmen negyedben, így a Museo utca 9. szám alatti Macskák házára, Valencia egyik leglátogatottabb látványosságára esti és nappali fényben is rácsodálkozhattunk. Az égszínkék falra festett, többablakos, emeletes macskaházhoz mély bejáratos, címeres kapu, a falból kihajló díszes itatókút és kis növényes kert, valamint a fal tetején őrködő macskaszobor – Alfonso Yuste Navarro szobrászművész munkája – tartozik. A 2003-ban készült alkotás emléket állít annak a legendás eseménynek, miszerint a 11. században az a tévhit uralta a várost, hogy a macska egy másik világból származó ördögfajzat, balsorsot hozó állat. Amikor El Cid, a legendás hadvezér meghódította Valenciát, elrendelte a város összes macskájának kiirtását. A kegyetlen állatpusztításból csupán négy macska menekült meg. A falon kis kerámiatáblán felirat hirdeti: „Az 1094-ben a Barrio del Carmenben élt négy macska emlékére.” Valóság vagy legenda? Tény, hogy a valenciaiak ma is imádják a macskákat – és a kutyákat is.
Casa de los Gatos – Macskák háza
A Valenciában töltött néhány nap alatt a közel 40 fokos melegben lejártuk a lábunkat, ugyanis Henrik minden reggel egész napos pontos útitervvel állt elő, hogy rövid idő alatt mindazt a „kihagyhatatlan” helyet megmutassa, ami a listáján szerepelt. Na, jó, azért többször is megálltunk egy-egy pohár üdítőre, kávéra, frissen facsart narancslére vagy sörre, és hogy a sok információt jobban megemészthessük, egy-két pohárka Hierbast – fincsi nővényekből készült spanyol likőrt – is felhajtottunk.
Első nap korán indultunk útnak, mivel a híres Mercado Central – valenciai nyelven Mercat Central de València –, a város központi piaca reggel 8-kor nyit (szombatonként 7-kor) és délután 3-kor zár, vasárnap pedig zárva van. A La Plaza del Mercado, azaz a Piac téren álló hatalmas vásárlóközpont építését 1914-ben Francesc Guàrdia i Vial és Alexandre Soler i March, a barcelonai építészeti iskola végzettjei kezdték el, a későbbi változtatásokat Enrique Viedma Vidal és Ángel Romaní Verdeguer valenciai mesterek végezték. Nem csodálom, hogy a modern és gótikus elemeket ötvöző grandiózus épületről azt mondják, olyan, mint egy „kereskedelmi székesegyház”. 
Mercat Central de València – vásárlóközpont
Az 1927-ben átadott központi piac épületének jelenleg háromszáznál több standján ki tudja hány ezer féle portéka sorakozik, azt se tudod, merre kapkodd a fejed. Itt gyümölcsökkel, ott fűszerekkel megrakott asztal, amott jamón bódé, a halfélék és tengeri herkentyűk részlegét már messziről elárulja „illata”, a legfinomabb édességek láttán csorog a nyálad, odébb a legnemesebb spanyol borok közül válogathatsz, és van sok csecsebecse, turistáknak szánt valenciai emlék – csak legyen tele a pénztárcád. Bámészkodás közben megcsodálhatod a domborművekkel ékesített márványoszlopokat, néhol csipkézett fémoszlopokat, a kovácsoltvas díszeket, a gazdagon festett üvegablakokat, a jellegzetesen kék és krémszínű spanyol mintás csempéket és kerámiadíszeket, középen az égbe magasodó kupolát, amelynek tetejében a szélkakas, a La cotorra del Mercat látható. Vicces, hogy a valenciaiak legendája szerint a királyi koronán ülő Mercat papagája a hétköznapokat képviseli, szétkürtöli az összes pletykát, ami a Mercatról, vagyis a piacról jön. Szerintem, a kupola szélkakasa azt (is) jelzi, hogy „jó szelek fújnak” Valenciában.
La Estrecha – Európa legkeskenyebb háza
Az első napi „maratonunk” igazából csak ezután kezdődött. Alighogy elindultunk, a Lope de Vega utca 6. szám alatti ház előtt: „nézd csak, anyukám – szorította meg a kezemet Kingám –, ez itt Európa legkeskenyebb háza, csupán 107 cm széles, látod, még a ház számát is 107-re cserélték!” Nagyot néztem, mert valójában olyan keskeny volt a ház, hogy ha nem figyelmeztet a lányom, észre sem veszem, annyira beleolvadt a mellette lévő világos téglaszínű La Estrecha bár épületébe. Megtudtam, hogy az ötszintes ház eredetileg lakóház volt, a földszinten pedig családi vállalkozással hajdanán ékszerüzlet működött. Vajon papírvékony emberek lakhatták – tűnődtem magamban –, és szobáik berendezése Hófehérke törpéinek miniatűr bútorzatához hasonlíthatott? Isten tudja, hogy férhettek el, annyi szent, hogy az évek folyamán nemcsak ékszerüzletként, hanem büféként, édesség- és ajándékboltként is működött. 
La Estrecha – Európa legkeskenyebb háza
Jelenleg a szomszédos La Estrecha bárhoz tartozik, amelynek tulajdonosa a tér növelése érdekében az elválasztófalakat lebontotta, a homlokzatot azonban megtartotta. Valószínű, hogy a bártulajdonos nem bánta meg a befektetését, ugyanis a 107-es házszámmal ellátott La Estrecha bárt nap mint nap a világ minden tájáról odasereglő turisták látogatják. Hirdetőtáblájának frappáns szövege – „La Fachada más Estrecha de Europa!” (Európa legkeskenyebb homlokzata) és „La Tasquita más bonita de Europa” (Európa legszebb bárja) – felér egy jó reklámmal!
Plaza de la Virgen – a város szíve
Égbe nyúló pálmafák között sétáltunk a valenciai katedrális lábánál fekvő, éppen felújítás alatt lévő Plaza de la Reinán – valenciai nyelven Plaça de la Reina –, vagyis a Királyné téren, ahol ezernyi üzlet, étterem, kávézó, bor- és tapasbár várja az arra haladókat. A tér történelmi érdekességeként emlegetik, hogy 1930-ban itt kezdett el működni az első közlekedési lámpa, amelyet egy városi őr irányított. Ki tudja, hogy azóta a tér átalakítására kiírt úgynevezett „ötletversenyek” jót vagy rosszat hoztak a városnak. Szomorú, hogy az 1944 és 1963 között sorra került lebontások után számos történelmi jelentőségű háznak, üzletnek már csak az emléke maradt. Sajnáltuk, hogy a javában folyó felújítások miatt a régi városteret mi már nem láthatjuk. A körkerítés mögé bekukkantva hiába kerestük az 1959-ben épített első szökőkutat, a fák és virággruppok helyén csak a feltört régi kőlapokat, leszerelt padokat, építőipari gépeket és szerszámokat láttuk, mivel javában folytak a munkálatok, hogy a korszerűsített teret augusztus folyamán a kiírt határidőre átadhassák.
Lassan átvergődtünk a munkálatok gőzében lévő Plaza de la Reina göröngyös járdáin, és bár a katedrális főbejáratától és a hozzá tartozó El Miguelete (valenciai nyelven El Micalet) harangtoronytól csak néhány lépésre voltunk, először a Plaza de la Virgen egyik terasza felé vettük utunkat, hogy egy délelőtti eszpresszóval erőt gyűjtsünk a további meneteléshez, a templomi látogatásokhoz.
A Plaza de la Virgen (valenciai nyelven Plaça de la Mare de Déu), vagyis a Szűz tér Valencia leglátogatottabb, legzsúfoltabb és legszebb tere, a műemlékektől ékes egykori Forum Romanum. A világ minden sarkából odasereglő turistáktól és a játszadozó gyermekek nevetésétől hangos tér szemet gyönyörködtető látványossága a Fuente del Túria szökőkút. Manuel Silvestre Montesinos szobrász 1976-ban felavatott gigantikus bronzalkotása a Túria folyó allegorikus ábrázolását tárja elénk, központi alakja egy atlétatermetű fekvő férfi, aki egyesek szerint Neptunusz, ezért „a tenger ura” jelzővel illetik. Valójában az erős alkatú férfi a Túria folyót szimbolizálja, az őt körülvevő, korsót tartó nyolc lány pedig a termőföldeket öntöző csatornákat ábrázolja, amelyeket a Túria vize táplál.
Plaza de la Virgen és a Fuente del Túria szökőkút
Jó volt hallgatni a szökőkút vízizenéjét, és jó volt látni a kacagó napsugaraktól csillogó magasba szökkenő, majd táncolva-énekelve visszazuhanó vízsugarakat, amint hűs permetet szórnak a hőségtől menekülő bámészkodókra. Az élmény hatására sokan úgy ottfelejtették magukat, mintha ők maguk is szoborrá változtak volna. Bár fényképezni szinte lehetetlennek látszott, a százféle nyelvet beszélő turisták között végül sikerült a szökőkúthoz furakodnom és elsütnöm néhány fotót. Az csak hab a tortán, hogy rövid videón a szökőkút vizének léleksimogató zenéjét is megörökíthettem.
A Plaza de la Virgen a város szíve, nevét Virgen de los Desamparados, Valencia egyik védőszentjétől kapta. A tér egyik barokk ékessége az Elhagyatottak Szüzének szentelt bazilika, a monumentális katedrális szomszédságában. A Virgen de los Desamparados bazilika az egész régi valenciai királyságnak és a jelenlegi valenciai közösségnek a szentélye, amelyet a közhiedelem szerint a valenciaiak hálaként építettek, amiért a Szűzanya véget vetett az 1647-ben futótűzként terjedő pestisjárványnak. A Szűzanya-képnek otthont adó bazilikát Diego Martínez Ponce de Urrana építette 1652 és 1667 között, egyik érdekessége, hogy kék kupolája nem a templom középpontjában, hanem a katedrális felé közelítve helyezkedik el. A bazilika másik érdekessége az Antonio Palomino – II. Károly udvari festője – által 1701-ben festett csodálatos freskóival díszített ovális mennyezet. A királyi bazilika ad otthont a Valencia védőszentjének szentelt Museo Mariano múzeumnak, ahol híres mesterek festményeit, rajzait, kerámiáit, szobrait, textil-, zománc-, és aranymunkáit, kegytárgyakat, alapító- és emlékiratokat csodálhat meg a látogató. A bazilikától a monumentális katedrálisig reneszánsz boltív vezet át. A hatalmas katedrális – amelynek főkapuja ugyan a Plaza de la Reinára nyílik, de a templom épületének jelentős része a Plaza de la Virgen ékessége – és a Virgen de los Desamparados királyi bazilika épületegyüttesének csodái egyedivé varázsolják a teret, amelyben a város szíve dobog.
(Borítókép: Ciudad de las Artes y las Ciencias – A művészetek és tudományok városában. A fotók a szerző felvételei)
