(Elhangzott kedden, április 23-án a Művészeti Múzeumban, a kiállítás megnyitóján.)
Érdekes körülmény, hogy ennek a rendkívül értékes hagyatéknak a kiállítására éppen a kolozsvári Művészeti Múzeumban kerül sor, abban az intézményben, amelyet 1950-ben édesapja, a közülünk szintén elköltözött Ditrói Ervin művészettörténész alapított, és amelynek ő volt az első legendás igazgatója is.
Fia, Tamás, a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola 1973-as szobrász végzettje, a diplomájának átvétele után egy évvel kivándorolt Izraelbe, az ő munkáival való megismerkedésre tehát a kolozsvári és az erdélyi művészetpártoló közönségnek eddig nem volt alkalma. Csak néhány szakembernek adatott meg az a privilégium, hogy külföldön élő művészek híradásai révén ‒ és itt elsősorban a szintén Kolozsvárról elszármazott, Svájcban élő és alkotó Valentin Lustigra gondolok ‒ ezekkel a munkákkal, Ditrói Tamás művészi tevékenységének termékeivel megismerkedhessen.
Ditrói Tamás akkortájt született, 1950-ben, Kolozsváron, amikor édesapja a múzeum megszervezésén munkálkodott. Két holokauszt túlélő egyetlen gyermeke volt. Édesanyját Auschwitzba deportálták, a háború után pedig a Brassai líceumban tanított történelmet, édesapja viszont a munkaszolgálatból menekült el, és csatlakozott a Tátrában harcoló partizánok egyik csoportjához. Nem csoda, hogy ez a keményen megkínozott emberpár a gyermekét fokozott féltéssel nevelte fel. Amikor tehát Ditrói Tamás műveit szemügyre vesszük, pillanatig sem feledkezhetünk meg erről a körülményről, amelynek nyomait, amint azt látni fogjuk, a kiállított alkotásokon is felfedezhetjük.
Mert mit is üzen nekünk Ditrói Tamás tengeri kagylója? A kagyló ugyanis sok mindent jelképezhet. A képzőművészetben ‒ irodalmi előzmények után ‒ asszociálták már mások is például a megkérdőjelezhetetlen szépséggel, annak megszületésével. A legismertebb Sandro Botticelli Vénusz születése című reneszánsz remekműve, amelyet a firenzei Uffizi galériában őriznek, és amely éppen azt a pillanatot rögzíti, amikor a szépség, a szerelem és a termékenység istennője, abban a kagylóban, amelyben megszületett, Zephürosz szélisten és hitvese segítségével eléri Ciprus partjait. A tökéletes harmóniájú alkotás azonban borzasztó történetre épül, Vénusz világra jötte ugyanis kegyetlen körülmények nyomán vált lehetővé: Zeusz kasztrálja apját, Kronoszt, heréjét pedig a tengerbe veti, ahol annak spermája megtermékenyíti a kagylót, és ebből az aktusból születik meg az érzékien szépséges Vénusz.
A kagyló ‒ amely motívumként végigkíséri a reneszánsz és a barokk alkotásait, de ott látható a Cézanne fekete márványórás impresszionista csendéletén is ‒ sok más esetekben is az érzékiséget sugallja, és ez a jelentése Ditrói Tamás munkáiban is tetten érhető. Nála azonban a sérülékenységet is szimbolizálja, és ezzel tulajdonképpen az emberre utal. Mert valóban sérülékenyek, törékenyek, kiszolgáltatottak vagyunk. Olyan lények, akiket erőszakkal ki lehet tépni a környezetükből, megfosztani mindenüktől, amijük van, és megsemmisíteni csupán azért, hogy birtokolt javainkat az agresszorok elsajátítsák, és pozícióikat elfoglalják. Ezt ‒ Valentin Lustigtól tudjuk ‒ Tamás is megrémülve tapasztalta, amikor a Vörös-tenger mélységeiből általa kihozott két kagylót az egyik erre felkért beduin nagy rutinnal és teljes közömbösséggel „preparálta”, azaz megölte a kagylóhéjakban élő lényeket, és ezáltal a kagyló házát elvihető emléktárggyá változtatta. Ha eddig kétségeink lehettek is a művész valós szándékait illetően, ez a sorozat meggyőzően bizonyítja azt, amiről Lustig beszél: hogy Ditrói a tengeri kagyló-sorozatába a saját életrajzát sűrítette bele.
Prémium tartalom
Ha érdekli a teljes történet, legyen prémium tag vagy ha már az, jelentkezzen be!
