– Jó napot kívánok. Megpróbáljuk akkor hőguta nélkül ezt a beszélgetést lefolytatni – köszöntötte az elviselhetetlen hőség ellenére az egybegyűlteket Fischer Botond. Cserna-Szabó András elárulta, ő voltaképp hazajár Kolozsvárra, apja és nagyapja is itt született, sőt fél évig egyszer itt is élt. Beszélgetőtársa azt kérdezte, melyik a kedvenc Kolozsvárhoz kötődő élménye, Cserna erre azt felelte, ez olyan, mintha azt kérdezné, melyik a kedvenc könyve.
Az utolsó magyarok borítóján Lugosi Béla, világhírű magyar színművész látható, amint egy turul-szobrot ölel. Cserna-Szabó András több „műhelytitok” mellett ennek az eredetét is elárulta: íráskor rendszeresen használja az Arcanum adatbázist, valamint a Fortepan online fotóarchívumot. Lugosi fotóját ez utóbbi platformon találta, így lett ez a kötet borítója.
Cserna szerint ez a mű összetartóbb, mint általában a novelláskötetek, mert, ahogy ő fogalmazott, egy jelen-közelmúlt magyar tabló van benne, vagyis, van egy novellákon átívelő motívum, nevezetesen, hogy mindegyik történet a valamilyen magyarokról szól. Különböző időkben, különböző emberek történeteit ismerhetjük meg a novellákban, a szerző úgy gondolja, egy dolog mégis összerántja az írásokat: a tény, hogy a szereplők az utolsó magyarok a földön. Az idősíkok rendkívül fontosak a kötetben. Fischer Botond felolvasott az előszóból, amelyből kiderül, hogy Az utolsó magyarok fiktív világában ez a könyv nem létezik. Ugyanis, a Magyar Művészeti Akadémia, a Szépírók Társasága és a Petőfi Irodalmi Múzeum közösen meghirdetett Sántha Ferenc Nemalkotói Ösztöndíj prózaíróknak pályázatát megnyerő Cserna-Szabó Andrásnak nincs más dolga, minthogy öt évig ne írjon semmit. „Aki elnyeri az ösztöndíjat, az felolvasásokon sem vehet részt, sőt semmilyen irodalmi rendezvényen nem lehet fellépő. Nem dedikálhat, régi műveit sem adathatja ki, nem szerepelhet antológiákban, neve mellé semmilyen hivatalos űrlapon nem írhatja a foglalkozás rovatba: író. Meg kell szűnnie írónak lenni”. Ennek nyomán, író- és beszélgetőtársa arra a következtetésre jutott, hogy ez a kötet portál két párhuzamos univerzum között, hiszen a mienkben Cserna-Szabó Andrást a kötet miatt hívták meg a Kolozsvári Ünnepi Könyvhétre, a kötet univerzumában viszont ez a beszélgetés nem történhetne meg, hiszen az írót kötné a szerződés, és különben is, a könyv sem létezne.
Legújabb kötete mellett Cserna-Szabó András a kortárs magyar irodalomról is kifejtette véleményét, példának pedig Örkény István 1968-ban megjelent Egyperces novellák gyűjteményét hozta fel. A kötetben ugyanis van használati utasítás arra vonatkozóan, hogy tojásfőzés közben vagy a villamosmegállóba tartva lehet olvasni ezekből, hiszen annyira rövidek. Örkény a világ gyorsulására reagált ezzel. Cserna szerint ma mégsem itt tartunk. Bár a figyelmi időnk jelentősen csökkent, a kortárs magyar irodalomban mégis a nagy műfaj dominanciája a jellemző. Az emberek regényeket akarnak olvasni, mert abba bele lehet menekülni és kötődni a karakterekhez. Egy novelláskötetben erre nincs lehetőség, a szerző szerint a bevonódást és a karakterek megismerésének munkáját novellánként el kell végezni, ezért olvasnak kevesebben novellát.
Cserna-Szabó András Az utolsó magyarok című novelláskötete elképzelt jövőbe kalauzol a jelen és a közelmúlt magyarjain keresztül. Ha csak át nem lépünk egy másik dimenzióba. Abban az esetben tekintsük ezt a cikket semmisnek. Hiszen, nem is létezik.
