A keresztény-muzulmán, vagy miért ne, sok esetben ateista-muzulmán együttélés nem felhőtlen. Sajnos Nyugat-Európa vezetői óvakodnak ennek elismerésétől, mint ahogy görcsösen kerülik annak a valóságnak a nyugtázását is, hogy vallási, kulturális ideológiai háború kellős közepén vagyunk annak ellenére, hogy az őshonos európaiak és a bevándorló muzulmánok milliói élnek békésen egymás mellett Európa-szerte. Ez a békés együttélés azonban a felszín, a mélyben zavaros eszmék kavarognak, indulatok dúlnak és láthatjuk, hogy ez a felszínen levő béke nagyon törékeny.
A bécsi lövöldözés rámutat arra, hogy hiába próbálták egyesek egyből a migrációra terelni a politikai vitát, a merénylő Ausztriában született, ami még érthetetlenebbé teszi a történteket. Szakértők szerint ugyanakkor van összefüggés a migráció és az európai bevándorló vagy első generációs muzulmán közösségek radikalizálódása között. Ha ez utóbbiak történetét, jelenlegi számarányát nézzük, akkor egyértelműen megállapítható, hogy Nyugat-Európa elvesztette a háborút a bevándorlással. Nem az elmúlt öt évben, hanem jóval korábban, amikor nyakló nélkül fogadtak be bevándorlókat abban a reményben, hogy így sikerül fenntartani azt a jóléti életszínvonalat, amely Nyugatot valamennyi kontinens lakói számára vonzóvá teszi. Nehéz ezt utólag beismerni, a migráció kérdésben egyebek mellett ezért nem sikerült ésszerű és higgadt vitát folytatni. Az Európai Unió vezető politikusainak és a tagállomok vezetőinek semmiképpen nem sikerült ezt megtenniük 2015, a migrációs válság kirobbanása óta. Azóta csak szaporodtak a tabutémák, bemerevedtek az álláspontok, hiszen mindenki úgy érzi, hogy a kis politikai pecsenyéje kerül veszélybe, ha nyílt lélekkel és ésszel, nyílt sisakos eszmecserére szánja el magát. Márpedig az állandó prejudikálással csak akadályt gördítünk e vita kibontakozása elé, amelyet Európa, ha nem folytat le, akkor Nyugat nem csak a bevándorlás kérdésében fog alulmaradni, hanem a terrorizmussal szembeni háborút is el fogja veszíteni.
Európának le kell számolnia azzal az illúzióval, hogy saját értékrendjét rá tudja erőltetni milliós létszámú bevándorlókra. Tudatosítania kell, hogy ha beengedi ezeket a közösségeket, akkor együtt kell élnie az ő szokásaikkal, amelyek sok esetben konfliktusba kerülhetnek az őshonos lakosság szokásaival. Nyugatnak azt is fel kell ismernie, hogy a szólásszabadság nem jelentheti azt, hogy egy közösség vallási, nyelvi vagy egyéb kulturális érzékenységét meg szabad sérteni. Ezzel az ostoba hozzáállással csak a konfliktust szítjuk. Muzulmán és keresztény, valamint az európai és az arab világ értékrendje között nem lehet úgymond igazságot tenni, nem lehet egyiket felsőrendűnek, másikat alsórendűnek kikiáltani. Európa története során erre számos próbálkozás volt a kontinens valamennyi szegletében, de ez a hozzáállás soha nem hozott békét. Európa úgy tesz, mintha tudná, hogy mit akar, de sokszor az az érzésem, hogy valójában nem ismeri elég alaposan az immár évtizedek óta területén élő bevándorló csoportok kultúráját. Ennek a felismerése is fájó lehet sokak számára, de érthető, hogy ugyanakkor ijesztő is, hiszen az első elvesztett háború a második kimenetelében igencsak letaglózhatja, megbéníthatja az európai nemzeti társadalmakat. Sürgősen kívánatos, hogy egész Európa mielőbb nézzen szembe saját felelősségével, a valós tényállásokkal, ellenkező esetben a jövőben egyre több terrorista támadásra számíthatunk.
