…paráznaság, kurválkodás, házasságtörés, boszorkányság …

– Hogyan kezdett el foglalkozni a női bűnözés témájával?   

– Véletlenszerűen kezdtem el a női bűnözéssel foglalkozni. Az emlékirodalom vonzott, a 17-18. század, utána a doktori dolgozatomban már kifejezetten 18. századi anyagokra fókuszáltam, a nőtörténetre. Már akkor felfigyeltem arra, hogy nagyon nehéz a nőkkel kapcsolatos anyagokat összegyűjteni, és nemcsak nehéz, de minden nagyon viszonylagos is. Mindég a férfiak szemén keresztül látunk vagy olvasunk a nőkről. Gondoltam, érdemes lenne ennek az éremnek a másik oldalát is megnézni, hogy hol van az a forráscsoport, ahol több információt is találunk a korabeli nőkkel kapcsolatosan. Az emlékirat irodalom a nemes nők szempontjából egy jó forráscsoport - ott főként a gazdagokról, elitekről tudunk meg dolgokat. A törvénykezési jegyzőkönyvekből pedig a polgárságra vonatkozó adatokat lehet összegyűjteni, a nőknek kifejezetten olyan rétegéről szerezhetünk adatokat, amelyek nehezen hozzáférhetők, még akkor is, ha nem ez a legszerencsésebb forráscsoport akkor, ha nőtörténettel foglalkozunk. Hiszen tudjuk, nyilván nem a kegyes nők kerülnek a törvénykezés elé.

– Mi minden derül ki ezekből az iratokból személyekre, esetleg akkori intézményekre vonatkozóan? 

– A gond az, hogy a kolozsvári törvénykezési jegyzőkönyvek minden században más típusú forráscsoportot vagy iratcsomót őriztek meg - mármint a levéltárakban más-más iratcsomók őrződtek meg. A 18. században kifejezetten olyan jegyzőkönyveink vannak, ahol a perfelvétel szerepel, tehát XY milyen bűnt követett el, kik az ügyvédek, kik a feljelentők, esetleg a tanúk és a végzés, a deliberátum. A 16-17. századból már vannak vallatással kapcsolatos jegyzőkönyvek, viszont pont a végkimenetelét nem ismerjük ezeknek a jegyzőkönyveknek, mert ezekből a századokból csak a vallatások maradtak meg. Az egy sokkal izgalmasabb forráscsoport akkor, ha tényleg a hétköznap érdekel minket, a mindennapok története. Ez a forráscsoport, ami a 18. századra vonatkozik, ez már a jogtörténeti megközelítések szempontjából is hasznosítható.

– Milyen bűncselekményeket követtek el a nők a 18. században?

– A bűncselekmények, amelyek női főszereplőkkel történnek, túlnyomó többségben, szinte 80%-ban a család és erkölcs elleni vétségek, tehát: paráznaság, kurválkodás, vagy adultérium, tehát a házastárs megcsalása. Ezt követően beszélhetünk tipikus női bűncselekményekről, mint amilyen a csecsemőgyilkosság, gyermekgyilkosság vagy boszorkányság. Fontos kiemelnünk, hogy bár a szakirodalom szerint ezek már nem tipikus női bűncselekmények, tehát a nyugatiak már igyekeznek árnyalni és azt mondani, hogy a férfiak is lehetnek boszorkányok - a skandináv országok jó példa erre -, ettől eltekintve, ami Kolozsvárt illeti, ezekkel a vádakkal csak nőket illettek. Ezen kívül még találkozunk nőkkel lopás, rágalom, istenkáromlás kategóriákban, de túlnyomó többségben a család és erkölcs rendjét sértő magatartás miatt kerülnek oda.

– Kiderül-e az iratokból, hogy milyen társadalmi helyet foglaltak el ezek a nők?

– Elsősorban a perifériára szorult nőkről van szó, nem a becsületes családanyákkal találkozunk ezekben a perekben. Kivételt képez talán a nem Kolozsváron, hanem Budapesten a Széchenyi könyvtárban megőrződött, Kádár Kata perének a tanúvallomásokat is magába foglaló kihallgatási jegyzőkönyve, őt Kolozsváron ítélték el majd végezték ki boszorkányság vádjával -  na ezekből a vallatásos anyagokból másokkal is megismerkedhetünk. A Kolozsváron rendelkezésünkre álló törvénykezési jegyzőkönyvek, sajnálatos módon csupán a vádlottakkal foglalkoznak, abból tehát hiányoznak a tanúvallatások, és ezek a vádlottak rendszerint a társadalom peremére szorult nők, akik ilyen vagy olyan okból kifolyólag lecsúsznak, a város falain kívül lévő katonákkal elég gyakran paráználkodnak és innen származik ez a sok paráznasági per.

Fehér Andrea szerint még számtalan jegyzőkönyv vár feldolgozásra a kolozsvári gazdag levéltárban 

A paráznaságot gyakoriság szempontjából követi a házasságtörés. Amire felhívnám a figyelmet, hogy furcsa módon paráznaság esetében férfiakkal nem találkozunk, soha nem lesznek megemlítve. Innen is látszik, hogy a társadalom milyen kettős mércével mér bizonyos típusú erkölcsi vétségeket: ami elnézhető volt egy férfi viselkedése szempontjából, az nem volt tolerálható egy nő szempontjából. Valamiféle változást figyelhetünk meg a házasságtörők esetében. Ott gyakran előfordulhat, hogy a férfi partner neve is megjelenik a perben, de főként akkor, ha a férfi partner is házas. Tehát a bűncselekmény típusa miatt jelenik meg a férfi, mert parázna magatartással férfit nem találunk a törvénykezési jegyzőkönyvekben, esetleg adultérium, házasságtörés vádjával illetett férfit igen.

A városi elit nem tűnik fel ezekben az iratokban, rendkívül kényesen vigyáznak a hírükre, még akkor is, ha valamilyen szinten megtörténik a gond, ezt jól tudják palástolni. Leginkább ezt lehet megfigyelni, hogy létezik egyfajta társadalmi kontroll, amiben nagyon nagy szerepet játszanak az asszonyok, ez azt jelenti, hogy ők azok akik leskelődnek, megnézik mi történik a szomszéd udvaron, amikor a gazda nincs otthon, és így tovább. Nagyon érdekes, ez egy ördögi kör: ezek a nők figyelik egymást, haragszanak egymásra, vitatkoznak, és ezek különböző perekre adnak lehetőséget.

Ami az életkort illeti, a perfelvételeket tartalmazó iratcsomók nem szokták azt rögzíteni, tehát sajnos nem tudjuk az elkövetők életkorát megállapítani, ellenben a tanúvallatásosok már rögzítik.

– Az elkövetett bűncselekményt miként büntették?

– Minden bűncselekménynek megvan a maga tipikus büntetése. Abból kifolyólag, hogy a bűncselekmények 80%-a paráznasági perekre vonatkozik vagy adultériumra, ezeket a legenyhébb büntetéssel illették. Mindig fokozatosan kell elképzelni: soha nem fognak egyből szigorú ítéletet hozni valamely ügyben. Rendszerint visszaesőkkel van a dolgunk, a paráznasági perekben évek múlva is ugyanazon személyeknek a neve fel fog tűnni. Először fenyegetnek, ez a szóbeli fenyegetés, ezután következnek a fizikai büntetések: a vesszőzés a legenyhébb formája, ezt követik a botozások, a pálcával való ütések, ami viszont már nagyon fájdalmas, ezeket igyekeznek nem egyszerre kimérni, mert ezt a nő fizikuma nem tudná elviselni. Sorozatosan, ha valaki ugyanazt a vétséget követi el, végső elgondolásból csonkítanak, fület, orrot vághatnak, vagy tüzes vassal égetnek homlokra bélyeget, de ezek a büntetések általában kombinálva vannak. Fontos megjegyezni, hogy sok paráznasági perben olvashatunk lopásról vagy egyebekről, tehát ritkán fordul elő valakinél, hogy teljesen tisztázva van, miért kerül ő a városi bírák elé.

Pénzbírság is létezik, ezzel ki lehet váltani bizonyos bűncselekményeket, meg az enyhébb fizikai büntetéseket. A csecsemőgyilkosok esetében nagyon drasztikus megoldásokhoz folyamodnak. Amennyiben sikerül bebizonyítani, hogy ténylegesen megtörtént a gyilkosság, akkor elevenen vermeltetnek Kolozsváron, igaz, hogy nem utalnak a törvénykönyvre vagy cikkelyre, ami ezzel foglalkozik, de a szakirodalomból tudjuk , hogy az elevenen vermeltetés a német törvénykezésre jellemző. Az erdélyi szászok vízbe fojtják a gyerekgyilkosokat, és tudjuk, hogy a magyar jog szerint pallossal kellene a fejüket vétetni. Tehát érdekes, hogy Kolozsváron mégis a német jogrendszerből átjött büntetési módot alkalmazzák. Ez egy nagyon kegyetlen kivégzési mód: a nőt egy verembe dobják, kifeszítik, kezét-lábát, kikötik , földet borítanak rá, az arcára tövisből font koszorút tesznek, és még eleven, amikor elkezdik verni, majd a szívét átdöfik egy felforrósított karddal. Ez egy kegyetlen halálnem. És megint tipikus halálnemnek számít a boszorkányok esetében az égetés: boszorkányt mindig égetnek. Kiemelném a kor humánus hozzáállását, hogy mindig fejeznek Kolozsváron, így próbálnak enyhíteni a büntetésen: előbb lefejezik az elkövetőt és utána égetik el, tehát az elevenen elégetésnek nem volt divatja a 18 században.

Kolozsváron 11 pert találtam, amiben felmerülnek valamilyen szinten az ártómágiával, méregkeveréssel foglalkozó esetek, ebből 3 bizonyított ügy van, ami halálbüntetéssel végződött. Tehát nem mondhatnánk, hogy a boszorkányperek jellemzőek lennének a városra, hiszen, mint említettem, a bűncselekmények 80%-a paráznaság, erkölcsi vétségek. Szeretem hangsúlyozni, hogy meg vagyunk fertőzve a filmekből, médiából, fikcióból származó képzettársításokkal a boszorkánysággal kapcsolatosan, amelyek egyáltalán nem állják meg a helyüket Erdélyben. A mi boszorkányaink hús vér nők, öregasszonyok, özvegyek, veszekedőek, zsörtölődőek, értenek a gyógynövényekhez, bábák, isznak. Tehát nem azok a szép nők, akik repdesnek seprűn és szombatonként találkoznak a sátánnal - ezt el kell felejteni a kolozsvári perek esetén.

– Egyáltalán mit követtek el ezek a „boszorkányok”, mi volt bűncselekmény?