„Itt a tudomány és a vallás kéz a kézben jár …”

– Minden évforduló egy kicsit összegzés. Rendszerezés, rangsorolás, szép emlékek felidézése. Ön mit emelne ki és, ha tehetné, mit törölne a János Zsigmond Unitárius Kollégium elmúlt huszonöt évének történéseiből?

– Iskolánk Erdély egyik legrégebbi tanintézménye, a 16. században, 1557-ben tették le alapkövét. A kommunista kényszerszünet után, a kilencvenes években szinte természetes volt, hogy újraindul. Az egyház mindent megtett azért, hogy iskoláját helyreállítsa, ennek ünnepeltük huszonöt éves évfordulóját, az intézmény maga idén 461 éves.

Azt gondolom, nagy baj lenne, ha olyan dolgokat tudnék felidézni, amiről legszívesebben elfeledkeznék, mert ez a mi munkánkat is minősítené. Azonban rengeteg pozitívumot, kedves dolgot tudnék felsorolni abból a huszonöt évből, amelyből én húsznak vagyok a részese, akkor kerültem ugyanis ide fiatal teológus hallgatóként.

A pozitívumok közé tartozik az, hogy ez egy sajátos lelkületű, a régi erdélyi egyházi oktatásnak az értékeire alapozó oktatási intézmény. A gyerekek itt nemcsak tudást, életszemléletet sajátíthatnak el, hanem igyekszünk nevelni is, erkölcsi mércét állítani. Kezdettől fogva létezett egyféle családias hangulat, aminek köszönhetően rendkívül hamar kiépült mind a tanári, mind a diákközösség. Harminc diákkal kezdtük, most vagyunk nyolcszáztizenketten, ami elég beszédes szám. A huszonöt év alatt sikerült rendre kiépíteni az elemi osztályt, a párhuzamos – reál és humán – líceumi osztályokat, most pedig óvoda is működik az épületben. Természetesen nem lehet figyelmen kívül hagyni azokat az akadályokat sem, amelyekbe folyamatosan ütköztünk, mint például amikor a városban nem nézték jó szemmel, hogy az egyház az iskoláját vissza szeretné állítani. Ma már, 2018-ban elmondhatom, hogy az iskola Erdély egyik neves oktatási tanintézményének számít, ami visszakerült arra a szintre, ami őt megilleti.

– Nagyon szép létszámot említett, több mint nyolcszáz diák. Mit gondol, minek köszönhető, hogy ennyien választják ezt az iskolát?

– Egyrészt annak az egyházi hagyománynak, amiről beszéltem. A szülők alapvetően igénylik azt, hogy a gyermek ne csak tanuljon, hanem nevelést is kapjon. Másrészt az az erkölcsi háttér, ami az egyházi intézmények sajátja. Ez nem azt jelenti, hogy a világi intézményekben nincs ez meg, de mi itt különösen odafigyelünk erre. Persze, a múltból és a hagyományból nem lehetne megélni, hiába beszélne egy iskola csupán arról, hogy milyen nagy múltja van, emiatt még nem hoznák ide a szülők a gyermekeiket. Ezért mindenekelőtt azt mondanám, hogy a színvonalas oktatás, a tanári kar, a tanítóknak a hozzáállása, tudása, személyisége, pedagógiai érzéke az, ami bizonyított az elmúlt évek során, mindezek mellett pedig a színes tevékenységek, amelyek sok esetben csak erre az iskolára jellemzőek. Olyan programjaink, tevékenységeink vannak, amelyek vonzóvá teszik az iskolát: a licistákkal biciklizünk, a kórus egyre érdekesebb repertoárt állít össze az utóbbi években, megemlíthető továbbá az iskola zenekara, az udvari koncertek, a különböző tudományos jellegű rendezvények, ahol a gyermekek kísérletezhetnek. Pezseg tehát az élet ebben az iskolában. Ami még erőssége ennek a közösségnek, az az önkéntesség. Minden diák valamilyen szinten önkéntes, és megtalálja helyét ebben a forgatagban. Az iskolának bentlakása és étkezdéje is van ugyanabban az épületben, tehát nemcsak kolozsváriak járnak ide, hanem közel nyolcvan bentlakó diák szerte az országból, a Zsil völgyétől egészen Csíkszeredáig. Én azt gondolom, hogy ez az a háttér, ezek azok a szilárd alapok, amelyek miatt keresett az iskola.

– Ha már a programokról beszélünk, úgy tudom, hogy a tehetséggondozást sem hagyják figyelmen kívül. Erről mit tudhatunk?

– Kiváló akkreditált tehetségpont vagyunk a magyarországi szerkezetben, amely ezt az egészet összehangolja. Gyöngyhalászat néven működik ez a tehetséggondozás, különböző kis körökben, a reál és humán tudományok, illetve a képzőművészet, művészet terén dolgozunk a gyermekekkel. Színjátszó köre is működik az iskolának, már az elemisták is tudománykörre járhatnak, ahol kísérletekkel, játékos módon ismerkednek meg a fizika világával, erre valóban nagy figyelmet fordítunk. Nem elhanyagolandó az sem, hogy az iskolákat általában a versenyeredményeik, a helyezéseik alapján mérik, rangsorolják, elmondhatjuk, ilyen vonatkozásban a JZSUK az élbolyban van. A tehetséggondozás hírnevet is hoz az iskolának, miközben a gyermek személyisége, tudása is fejlődik, de lehet pusztán egy hobbiként kezdődő történet, ami majd valahol kiteljesedik.

– Sok régi pedagógus és diák visszalátogatott az iskolába. Ön hogy látta, hogyan élték meg a találkozást?

– Megerősíti a munkánkat az, hogy a véndiákok visszajárnak. A péntek délutáni istentiszteleten ott voltak végzőseink, immár családjaikkal együtt, a hétvégi programot is velük közösen találtuk ki és szerveztük meg. Volt egy állófogadás, ahol beszélgethettünk velük. Az iskola mostani színjátszóműhelye Shakespeare-vígjátékot mutatott be, berendeztünk egy emlékszobát is, ahova mindenki visszahozta az iskolához kötődő tárgyait, batyukat, kártyákat, fotókat különböző eseményekről – nagyon hangulatos emlékszobát sikerült elővarázsolni. Este nagy koncert volt az udvaron, a budapesti Carbonfools zenekar játszott, amelynek a szólóénekese volt diákunk, Fóris-Ferenczi Gábor és a testvére, Hanna. Vasárnap az Őzek völgyébe kirándultunk, ami tulajdonképpen az egykori unitárius kollégium erdőbirtoka. Mindent összevetve sikeres hétvégét tudhatunk magunkénak. A legszebb talán az volt az egészben, hogy lelkész-véndiákjaink közül nyolcan jöttek vissza, és mindegyikük áldást mondott a templomban az iskolájára, ami nagyon megható volt.

Fotó: Facebook - A felvétel a JZSUK idei maturandus bálján készült