A szombati megemlékezésen Darkó Csenge és Darkó Tünde, Bencze Ágnes két unokája is beszélt az egykori fizikatanárról, szeretettel megjegyezve: nagymamaként sem tagadta meg pedagógusi mivoltát.
– Nagymamánkat erő, természetesség, pontosság jellemezte. Pedagógusként viselkedett velünk is. Nem dicsért, de tudtuk, hogy büszke ránk. Ő nem olyan, aki csak úgy megdicsér, ha kitűnő a bizonyítvány, vagy elvégeztük a kerti munkát. Minden reggel gyalog vitt óvodába, miközben erősen fogta a kezünk. A féltést és a biztonságot ő minden reggel falakat áttörő erővel ötvözte. Ez az erő minden cselekedetében ott volt, sőt: árasztotta magából. Az iskola volt az egyik legmotiválóbb hely az életében, sokat mesélt róla nekünk. Nővéremmel humán beállítottságúak vagyunk, de mi sem maradtunk ki a fizikaóráiról, játékos feladatokkal tanított. Egyszerűséggel és hétköznapi példákkal „adta le az anyagot” akkor is, amikor mi már Budapesten laktunk. Velünk is szigorú és következetes volt, mint a diákokkal. Nem csak a fizikával kapcsolatos tudást adta át, hanem precízitását, maximalizmusát is – mondta Darkó Csenge.
– Nekünk „csak” nagymama volt Bencze Ágnes tanárnő. Kövenden született, hétéves koráig ott élt, majd Kolozsvárra költözött a család. Az iskolában és az egyetemen kitűnően tanult, és a közösségi életben is részt vállalt. Kórusban énekelt, imádta az irodalmat, kézilabdázott, állandóan szervezett. Kezdő pedagógusként Mérában tanított. Sok mérai tanítványával később is tartotta a kapcsolatot. Amikor 2003-ban a mérai iskola fennállásának 275. évfordulóját ünnepelte, meghívták, ő elment, és minden volt diákját név szerint köszöntötte. 1990-ben átkerült a Brassai-líceumba. Nagyon aktív volt tanárnőként. Erős kötődése volt az egyháza iránt is. A tőle kapott határidőnaplómba ezt írta: istenhit nélkül lehet élni, de nem érdemes. Kezdő tanárként úgy gondolta, mindenkinek meg kell tanítani a fizikát, de amikor nyugdíjba ment, örült, hogy mindenkinek adott valamit, amit az életben felhasználhat – mondta Darkó Tünde.
„Az iskola ne legyen szellemi uniformis”
Popa Márta, a JZSUK jelenlegi igazgatója elődje egyik tanévnyitó beszédét idézte: „A tanári karral és az ifjúsággal alapozzuk meg a kollégium jó hírnevét, végezzük el a tanulók értelmi és erkölcsi nevelését. Legyen a mi kollégiumunk olyan iskola, ahol nem alkalmazzuk a szellemi uniformist, hanem teret nyújtunk a tehetségnek a fejlődésre!”, hangzottak el az emlékezetes szavak. Az igazgatónő felelevenítette az újraindulás nehézségeit, kihívásait.
- Nehéz volt így közösséget kovácsolni, de sikerült. Ági nagyon fontosnak tartotta, hogy a legjobb pedagógusokat kérje fel, legyenek az iskola oktatói”, mondta.
– Nem tudtam, mivel jár az igazgatóság. Tanultam a tapasztalt tanároktól. Sokat segített Szabó Árpád püspök, Rezi Elek professzor is ott volt mellettem. Annyit tudtam, hogy ebben az iskolában fizikát akarok tanítani, tehát reálosztályoknak lenniük kell. Az unitárius egyház nagyon nyitott volt a kéréseimre. Úgy tűnik: ez az iskola sikertörténet, de nagyon nehéz volt. Teológiai líceumként való besorolás folytán a román tanügyi rendszer mostohagyermekei voltunk. Bármilyen jól ment az iskola, állandó készenlétben álltunk, hogy elháríthassuk az akadályokat. De a lelkesedés, ami nagyon fontos, az bennünk volt. Elkötelezett, igazi tanárok vannak a kollégiumban, akiket az akadályok sem állítottak meg. Hittünk abban, hogy amit csinálunk, az jó – mondta, hozzátéve: a kolozsvári magyarság is kezdte elfogadni az egyházi iskolák létjogosultságát, és szívesen adták gyereküket felekezeti iskolába.
Ha az unitárius egyház szenteket avatna…
– Bencze Ágnes tanárnő, igazgató számára az oktatói munka létforma volt, ami átszőtt mindent. Szakmai karrierjének végén, annak koronájaként, azt a feladatot kapta az egyház vezetőitől, hogy indítsa újra az unitárius kollégiumot, azt az évszázados múltra visszatekintő iskolát, amit eltörölt a kommunista diktatúra. Szerények voltak a kezdetek. A nagyon pici unitárius kollégiumról, amely egy olyan épületben működött, amiről tudtuk, hogy a miénk, de ahol még lépten-nyomon ott volt egy letűnt korszak lenyomata, el kellett hitetni, hogy egy másfajta iskola. Az elején közel száz diák járt ide, most már nyolcszáznál is több – mondta Rácz Norbert unitárius lelkész.
– Ha az unitárius egyházban szenteket avatnánk, Ági nénit beraknám a sorba. Ő volt számomra a nagybetűs pedagógus. Másodéves teológusként hívott meg a kollégiumba tanítani. Nem kritizált, nem kért számon: hagyta, hogy éljen az iskola. Hályogkovácsként próbáltunk utat találni. Azt akartuk, hogy az iskola a tudás mellett forrassza egységbe a gondolkodást, erkölcsöt, világnézetet, és ez legyen a fiatalok útravalója. Popa Márta stratégiákat talált ki, bentlakás épült, beindultak a különböző szintek, osztályok. Egyhamar kiderült: az unitárius kollégium nem elégszik meg azzal, hogy van egy-egy osztálya, hanem az ötszáz éves múlt potenciálját vissza akarja adni a városnak. Ma meghatározó az iskola szellemisége, gondolkodása nem csak a város, hanem országos szinten is. A nemzetközi porondon is hallanak rólunk – mondta el Solymosi Zsolt igazgatóhelyettes.
Hozzátette: hálaérzet van azokban a fiatalokban, akik az 1990-es években itt kezdték az iskolát. Nekik az iskola a mai napig bástya, ami őket segítette az életben.
–Az idő minket igazolt: ez egy jó iskola!– összegzett Solymosi Zsolt.
A szerző felvétele
