Most már egy órája bámulom a számítógép képernyőjét: fehér, üres lap. Tetszik a tisztasága, egyszerűsége, hogy nem akar mondani semmit. Sem jót, sem rosszat, sem pletykát, sem hasznosat. Be kellene piszkítani. Írni kellene rá mondatokat, szavakat, betűket. Ismételni kellene a szabályokat, a hiányainkat, nyomorunkat. Kapaszkodót kellene adni néhány sorban, egy boldog percet, egy cseppnyi mosolyt, valami vicceset, ironikusat, bosszantót. De elfogytak, elhagytak a szavak, a betűk, a gondolatok. A távolból néznek vissza és hangos röhögésük visszhangzik. Elhasználtam már mindegyiket. Hatezer karakterben, két csomagban, tíz hírben mindennap felhasználom. Bár nem túl színes a paletta, amelyből a fogalmakat válogatni lehet: vírus, korona, beteg, halott. Vagy a másikban: víz, vízelzárás, utca, javítás. Blablabla. Hasznos, de szürke és lehangoló mondatokra pazarlom a szavakat. Nem jut a könnyedre. Írni kellene, mondani. De mit? És talán még fontosabb kérdés: kinek? Már úgyis rám meg ránk ragadt a szenny. Nemegyszer hallottam, ahogyan elküldenek melegebb éghajlatra, amint meghallják hangomon a pandémia napi adatait. És ilyenkor csak mosolygok. Engem is eltömít, én sem szeretem, én is unom és utálom. Azonban pont
ennyire unom és utálom a beszólogatásokat. Írnék színdarabról, slam poetry estekről, könyvbemutatókról.
Leírhatnám, hogy milyen finom a kávé habos tejjel, vagy ki is figurázhatnék embertípusokat, helyzeteket. Szólhatna
ez itt most az októberi melegről. Egy másik univerzumban, ami tavaly még a valóság volt, táncoltak már a szavak
ilyen témák körül, most sorban állnak az unalmasért. Telik a lap, mocskosodik, tízpercenként kerül rá egy agyonjavított mondat. Lapszusom van minden szó előtt. Ez olyan, mintha az ács szög, a varrónő tű nélkül próbálna meg dolgozni. Úgy szól most ez mindenről, hogy közben semmiről sem szól. Mert nem szólhat, nincs amivel, nincs amiért, és nincs akinek. Csak nézem a fekete karaktereket a fehér, teli lapon.
Vannak olyan karácsonyi fények, amelyek színesek. Vannak olyanok is, amelyek fehérek vagy sárgásak. Vannak kicsik, egészen picik, nagyobbak és hatalmasak is. Vannak olyanok is, amelyek nem világítanak, mert elromlottak. Mi van azokkal a fényekkel, amelyekhez sem elem, sem konnektor nem dukál? Szemetek, feleslegesek? Vagy valaki elveszi tőlük a lehetőséget és azért nem tudnak fényleni? Ha valami arra lett kitalálva, hogy fényes legyen és világítson, de ehhez nem kapja meg az alapvető forrást, akkor szemétnek számít?
