semmi

Most már egy órája bámulom a számítógép képernyőjét: fehér, üres lap. Tetszik a tisztasága, egyszerűsége, hogy nem akar mondani semmit. Sem jót, sem rosszat, sem pletykát, sem hasznosat. Be kellene piszkítani. Írni kellene rá mondatokat, szavakat, betűket. Ismételni kellene a szabályokat, a hiányainkat, nyomorunkat. Kapaszkodót kellene adni néhány sorban, egy boldog percet, egy cseppnyi mosolyt, valami vicceset, ironikusat, bosszantót. De elfogytak, elhagytak a szavak, a betűk, a gondolatok. A távolból néznek vissza és hangos röhögésük visszhangzik. Elhasználtam már mindegyiket.