A Román Vasúttársaság virágzik. Apró kis pénzlehúzás, és késésillatú szirmokat hullat. De igazán nem lehetek ennyire szőrszálhasogató, a késés bárkivel megtörténik. Naponta, akár többször is? Igen, és hát ez valahol már a társaság ismertetőjegyévé is vált. Ha most hirtelen percre pontosan kezdenének járni a vonatok, oda lenne a hosszú évek alatt felépített hírnév. Na, még mit nem, nem másoljuk a hanyatló Nyugatot, a végén még jegyár-visszatérítést is bevezetnének, az meg milyen már.
Fejlesztik a hálózatot, komolyan mondom. A monarchia óta először végeznek vasúti sínjavításokat, bizony, nagy szakaszokban. Még a menetrendeket is megváltoztatták a munkálatok miatt. De még milyen mesteri logisztikával borították fel a teljes belföldi menetrendet, én, balga egyetemista, alig tudtam felfogni. Egyik ponton felülsz, mondjuk Csíkban, majd néhány zakatoló órával később a kívánt állomáson, tegyük azt, Kolozsváron leszállsz, így kell elképzelni a változtatások előtti utazási helyzetet. Hát nem dögunalmas? Öt órán át ugyanabban a fülkében ülni (olvasni vagy tanulni, zenét hallgatni és aludni) rémes.
Bezzeg most, a kevésbé bevállalósak egyetlen átszállással is megoldhatják az utat, de akik kedvelik a kihívásokat, három vagy négy váltással, 12 fenséges óra alatt tehetik meg a fent említett útvonalat. Én nem vagyok bevállalós, szóval egy átszállás nekem bőven elég a CFR-féle utazási élménykomplexum kínálatából. Csíkból a vonat késéssel indul, hiszen késve is érkezett, de ez benne van az árban, puszi anyunak, apunak, aztán felcipelem a reklámpungába pakolt pityókát a vonatra. Az első élménypont máris ott vár a helyemen annak a személy formájában, aki két ülésen lehúzott cipővel alszik. Végül is szánakozva, bocsánatért esedezve felkeltem, és leülök.
Ha nappal megyek, szép tájakat látok, de ha szerencsésebb vagyok, akkor a koszos ablak kifogja a természet esztétikai komponálásait. Második élménypont, hogy Désre értem, szóval le kell szállnom. Fogom a reklámpungát, és besétálok a váróterembe. Ha ekkorra már besötétedett, akkor a kétes alakoktól általános görcs fogja el a gyomrom. Ezen segít a hideg, huzatos váróterem, mert ha fázom, nem figyelek arra, hogy félek. Itt eltöltök röpke két órát, majd megérkezik a szerelvény. Felülök, reklámpunga és csomagok megvannak, indulhatunk. Innét már nincs megállás Kolozsvárig. Az utolsó másfél órában azon gondolkodom, hogy legközelebb talán kipróbálom az online stopot. Aztán a belső hangom szigorúan, megkeseredett kaller hangján rám szól: Ne panaszkodj, hiszen diák vagy, azoknak meg csak nyolc lej a beugró erre az élményutazásra.
