KOVÁCS LEHEL
A ház szimbólikusan Orosz Endre nevét viseli, aki régész, helytörténész, néprajzkutató munkássága mellett az EKE Múzeum őre, az Erdély szerkesztője is volt.
Már péntek este nagy volt a sürgés-forgás. Sátrak emelkedtek az udvaron, padok, asztalok töltötték ki a teret, a múzeum új tárolói kezdtek megtelni tartalommal, érkeztek a vendégek, mindenki készült valamire, az utolsó simítások pedig lassan nemcsak az épületet, hanem magát az ünnepet is formálni kezdték. A kandalló melletti fülkében pedig mindvégig ott mosolygott Orosz Endre gipszszobra.
Szombaton 9 órától a NECC (Nature Education Community Center) természetismereti tevékenységeket szervezett a gyermekeknek. Nagyítóval, mikroszkóppal néztek bogarakat, növényeket, érdekesebbnél érdekesebb biológiafeladatokat oldottak meg, nagy volt az öröm a kicsik körében.
Szinte százan Fodor Attila, a Tordai Történeti Múzeum muzeológusa vezetésével honismereti körsétát tettünk Aranyosrákoson és Várfalván. Nemcsak a gyönyörű aranyosszéki faragott kapukat tekinthettük meg, hanem az unitárius templomokat is. Az aranyosrákosiban Bálint Mihály lelkész ismertette az egyházközség történetét, majd a templom előtt Böjthe-Beyer Barna és Kovács Lehel István drónhasználati bemutatót tartott.
A kapukat csodálva sétáltunk át a báró Bánffy–Jósika kastélyhoz. Az épületet szakszerűen restaurálták kívülről, a beltérben még folynak a munkálatok. Megtudtuk, hogy a kastély udvarán 1912-ben egy temetkezés nyomaira bukkantak. Pósta Béla feltárása során 57 sírt találtak, az egyik legjelentősebb honfoglalás-kori temetőt. Az államosítás után a kastélyban iskola, majd néptanács működött, a rendszerváltás után pedig visszaszolgáltatták tulajdonosának.
Ezután Barabás Zsolt lelkész mutatta be a nyolcszáz évesnél is régebbi, egykori román kori katolikus templomból lett várfalvi unitárius templomot, amelynek falai régi feliratokat őriznek, s érdekessége, hogy egy beázás után 1908-ban leszedett kazettás mennyezetére 2014-ben Kolozsváron bukkantak a néprajzi múzeum padlásán. Nem került elő viszont az 1924-ben ledöntött Kossuth-szobor, amelyet a bácsfalusi születésű Istók János szobrászművész készített 1905-ben Várfalva főterére. Talán még ma is valamelyik várfalvi pincében bujkál.
Gyorsan közeledett az egy óra, s mindenki ünneplőbe öltözve sorakozott fel az EKE-Vár udvarán. „Tegnap még csak mosolygott. Most nevet. / Ha felmennék, fény záporozna rám. / Tenyerembe kitenném szívemet / s a nap felé magasra tartanám” – Áprily Lajos Fénylik a hegy című versével kezdte Kovács Lehel István, az EKE volt, s augusztustól leendő elnöke a felkonferálást, kiemelve, hogy ma ismét ránk nevet a hegy, örül megvalósításainknak. Istvánffy Attila házigazda megkongatta a 2019-ben elveszett, s idén csodával határos módon előkerült EKE-harangot, majd Lázár Tibor vezetésével a gyermekek felvonták az EKE zászlaját, miközben a háttérben a himnuszt énekeltük.
Az ünnepi köszöntők sorát Szabó László, az EKE elnöke nyitotta meg, aki kitért a névadás magyarázatára is: „Orosz Endre nevét kapta a ház, tekintettel a néhai kiemelkedő szerepvállalására az EKE életében és vezetőségében”, emellett kiemelte mindazokat, akik sokat segítettek az EKE-Vár működtetésében, különös tekintettel Istvánffy Attilára és Katalinra, akik a kezdetektől fogva lelkiismeretesen látták el a gondnoki teendőket.
Dezső László, az EKE tiszteletbeli elnöke egy pár – száz évesnél is régebbi – bakancsot adományozott a múzeumnak, és felvázolta az EKE-Vár megvásárlásának részleteit. Maier Orosz Judith, a ház névadójának unokája Orosz Endre személyiségét mutatta be, Both Szilveszter, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának konzulja pedig a közösség megtartó erejét taglalta.
Vákár István, Kolozs Megye Tanácsának alelnöke az EKE-Várba befektetett rengeteg munkát és energiát, az EKE teljesítménytúráin rendszeresen résztvevő Csoma Botond parlamenti képviselő pedig a létesítmény és a természetjárás fontosságát emelte ki. Mărginean János, Várfalva polgármestere a jó együttműködésről beszélt, s örömét fejezte ki, hogy az EKE-Vár Várfalvát gazdagítja.
Az ünnepi beszédek sorát néha pár esőcsepp áldotta meg, de a természetjárók nem ijednek meg az esőtől, így Wehner Géza, a Magyarországi Kárpát Egyesület (MKE) elnöke folytatta, aki a közös múltra hívta fel a figyelmet, hisz első megalakult egyesületként az MKE bábáskodott az EKE létrejötténél is. A Magyar Turista Egyesület levélben emelte ki a rendszerváltozás utáni újraalakulást, az elkobzott vagyonok dacára főnixként felszárnyaló EKE-t.
Bitay Enikő akadémikus, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) elnöke az EME és az EKE viszonyát taglalta, Szikra István, az Egri Vitézlő Oskola vezetője pedig a tíz évvel ezelőtt ajándékozott egri Országzászló történetét elevenítette fel. A köszöntők sorát Nyisztor Miklós, az EKE-Múzeum őre zárta, kiemelve a tárgyi emlékek gyűjtésének fontosságát.
Az eső is egyre erősödött, így igencsak vigyázni kellett, hogy az értékes oklevelek ne ázzanak át, hisz következő momentumként Veres Ágnes, az EKE titkára és Szabó László elnök emléklapokat és okleveleket osztott ki az EKE-tagszervezeteknek, a támogatóknak, az EKE Múzeum bővítőinek, a ház tervezőinek, építőinek és az önkéntes közmunkásoknak.
Amint tíz ével ezelőtt a 125. évfordulón, most is a jelenlévők esküre emelt kézzel erősítették meg dr. Tulogdy János 1935-ben megfogalmazott turistafogadalmát.
A Csíkszéki EKE Zerge néptánccsoportjának mezőségi és felcsíki táncai, valamint Kardos Csenge kalotaszegi és székelykeresztúri népdalai mintha magát az egész Erdélyt szólaltatták volna meg. A meghitt pillanatot tetőzte Barabás Zsolt és Bálint Mihály lelkész ünnepi áldása.
A közösségi ház felavatását ünnepélyes ceremónia keretében tartották. A Kun István vezette Thoroczkay István Egyesület hagyományőrző huszárjai mintás piros szalagot húztak ki, majd Veres Ágnes sorra szólította a házat felavatókat. Elsőként Dezső László, az EKE tiszteletbeli elnöke, az EKE-Vár megálmodója lépett a szalagvágás helyére, őt Szabó László, az EKE elnöke, majd Istvánffy Attila, a ház gondnoka követte. Maier Orosz Judith, a ház névadójának unokája is részt vett a szalagvágásban Mărginean János polgármesterrel, az EKE helyi lelkes segítőjével együtt. Mivel ezt a közösségi házat elsősorban a jövő nemzedékei számára építették, egy gyermek is helyet kapott a szalagot elvágók között: a 7 éves Ambrus Réka, az EKE gyergyószéki tagja. Mellette édesapja, Ambrus József az építőket, valamint András Zsolt a Zümi közmunkázókat képviselte. A sort Ferenczi Júlia, az EKE alelnöke folytatta, akinek szívügye az EKE-Vár, illetve Kovács Lehel István, az EKE alelnöke zárta, hiszen az ő elnöksége elején kezdődött meg az építkezés.
Az érintettek vezényszóra vágták el, s tették el emlékbe az avatószalagot. Az új közösségi ház immáron nyitva mindenki előtt.
A résztvevők közösen koccintottak a kis szalagokkal díszített EKE 135-ös borospoharakkal, s együtt fogyasztották el az Ambrus József és csapata főzte finom ebédet, amelyet az EKE 135 éves ünnepségének címerével ellátott torta felvágása és megkóstolása koronázott meg.
A közös ünnepség után a szakmáé volt a szó. Nyisztor Miklós és Deák László az EKE-Múzeum történetéről tartott előadást, valamint a kiállított EKE-relikviákat mutatták be. Kovács Lehel István az erdélyi turizmus történetét taglalta, újságkivágásokkal és dokumentumokkal alátámasztva. Bartha Botond Zsolt és Kismihály Boglárka a Kisbakancs-gyermektúrák szatmári és kolozsvári sikertörténetéről tartott vetített képes előadást, majd Kovács Lehel István az EKE új Erasmus+ projektjét mutatta be a nagyközönségnek.
Az előadásokat batyus svédasztalos vacsora követte, majd a Székely Pál éjbenyúló gitárestje tetőzte. Örökérvényű slágerek csendültek fel a gitár húrjain, s a véget nem érő tapsvihar a végén a folytatást jelezte.
Vasárnap kilencvenhárman vettünk részt 9 órától a torockói körtúrán, amelyet Kardos Tibor vezetett. A temetősikátoron mentünk fel a torockói temetőbe, ahol érdekes szokást ismerhettünk meg: a sziklasírok kiásását és az ezekbe való temetkezést. Innen az erdőn át mentünk fel a Bérgi-csúcsra (660 m), s a kilátópontról csodálhattuk meg a Székelykő hatalmas sziklatömbjét, kettős csúcsát. Innen a piros sávon haladtunk a Remete-forrás felé, majd a Tilalmas-tetőre (953 m). Ezt követte a Botárok rétje és a Podmonkő alatti kilátó. Törpe nőszirmok, henye boroszlánok és kosborok kísértek utunkon, s az Akasztódomb alá érve bizony jókora eső kerekedett. Teljesen átázva érkezünk vissza Torockó központjába, ahol már a kisütő Nap várt ránk, s persze autóink, amelyekkel visszatértünk Várfalvára, hogy közös ebéddel zárjuk az EKE-napokat.
