Vicces, de az Úr a feketerigón keresztül üzen nekem

Megjelent a Szabadság napilap mellékletében, a Református Híradó pünkösdi számában.
(Borítókép: Rohonyi D. Iván)

Leszek inkább vendéglős vagy virágkereskedő

– Hogyan fér meg a 21. században egyazon emberben az ügyvéd és a hívő?

– Ebben a pillanatban úgy érzem, hogy elsősorban hívő vagyok és csak másodsorban vagyok ügyvéd, az ügyvédség a szakmám, de nem ez határozza meg az életemet. Hosszú éveken keresztül vívódtam ezen, hogy én mit dolgozom, hogy én a konfliktusokból élek, hogy állandóan itt van ez a sok ügy, amelyek csak a gondokról szólnak, a családi összetűzésekről és az állami hatóságokkal folytatott vitákról, harcokról. És mivel én nagyon békés természetű vagyok, valahogy ez nem illik össze az én lelkületemmel. Időnként, amikor ez előjött, elkezdtem lázadozni. Egy délután, amikor a Kétágú templomban istentiszteleten vettem részt, ugyancsak ezen gondolkodtam, hogy kellene váltani, vendéglőt nyitok vagy virágkereskedésbe fogok, bármit, csak ne ezt kelljen csinálnom. De egyszer csak jött egy olyan gondolat, hogy ott vagyok, ahol lennem kell… és ettől megnyugodtam. Ez még 2-3 évente előjön, de úgy gondolom, hogy ha ezt a szakmát hivatásszerűen űzöm, akkor összefér a hívő lelkületemmel.

– Visszatérve a vendéglős hasonlathoz, miért lett ügyvéd és miért nem lett szakács?

– Azért iratkoztam be a jogra, mert nagyon inspirált egy régi olasz sorozat, A polip, abban az ügyésznő, Silvia Conti személye nagyon inspirált, nagyon tetszett a jelleme, a személyisége. Azért mentem jogra, hogy ügyész legyek. De az egyetem során kiderült, hogy az ügyészi pálya nem nekem való, ezért inkább ügyvéd lettem. Ami számomra a legfontosabb, hogy a szakmámon belül inkább egyezségre, békére vezessem az ügyfeleimet. Amennyire tehetem, arra törekszem, hogy elkerüljem a pert. Minden per háború, ami több kis csatából áll, csatákat nyerünk és veszítünk, de a háború végén senki nem nyer. Mindenki csak veszít. Még akkor is, ha megnyerjük a pert, ha minden úgy történik, ahogy elterveztük. Mert a perek hosszú ideig tartanak, költségesek és rengeteg stressz van bennük az ügyfelek számára is. Főleg, amikor családokról van szó, házasságokról, gyerekekről, megpróbálok mindent megtenni, hogy elkerüljük a pert.

– Általában milyen ügyeket szokott vállalni?

– Polgári pereket szoktam vállalni. Ingatlanügyek, restitúció, elkobzott ingatlanok visszaszolgáltatása, kártérítési perek vannak most folyamatban, és családjogi problémákkal is foglalkozom.

– Ha ezek közül választhatna, melyiket választaná? Melyiket csinálja a legszívesebben?

– Az utóbbi időben eléggé megválogatom az ügyeimet. Azokat az ügyeket részesítem előnyben, amelyekben jól tudok értekezni az ügyfelekkel. Elsősorban az ügyeket emberi szemszögből nézem, kell azonosuljak az üggyel, kell érezzem, hogy erkölcsi szempontból is rendben van az az ügy. Nem vállalok semmi olyat, amiben nem hiszek. Csak olyat vállalok, amiben látom, hogy az ügyfeleimnek mind jogilag, mind erkölcsileg igazuk van. De hozzá kell tennem, hogy még így is adódnak meglepetések az ügyek során, nem lehet mindent előre látni az ügy elején.

Életem bizonyíték arra, hogy a Jóisten mindenben megsegít

– A vallásgyakorlás már gyerekkora óta az élete részét képezi?

– 17 éves korom után kezdtem el gyakrabban templomba járni, imádkozni. Nagyon érdekes dologra lettem figyelmes, kicsit furán és viccesen is hangzik, de azt vettem észre, hogy az Úr a feketerigón keresztül üzen nekem. Mindig az volt, hogy bármilyen megpróbáltatás ért, ha a kertben szólt a feketerigó, akkor az jó jel volt. Most is tele van a kertünk feketerigóval, folyton énekelnek. Gyerekkorom óta járok templomba, de az utóbbi időben, olyan 2006-tól kezdtem el gyakrabban járni.

– Volt egy bizonyos pont az életében, ami megtérésre késztette? Vagy ez idővel alakult ki?

– Nem mondanám, hogy egy bizonyos esemény késztetett erre, most jövök rá, visszanézve, hogy a Jóisten késztetett erre az útra, ő vezetett lépésről lépésre. Egyre gyakrabban kezdtem templomba járni, és nem olyan rég jutottam el odáig, hogy én ezt tudatosan fel is vállaljam. Ahol tehetem, akikkel szemben módomban áll, szóvá is teszem, hogy én e szerint élek, hogy én másként látom az életet. Ezzel is alátámasztom a hozzáállásomat egy ügyhöz vagy helyzethez. Szerintem kötelességünk jelezni, hogy mi Jézus nevében tesszük azt, amit teszünk. Nem tehetek olyasmit, amivel ő nem értene egyet.

– Van úgy, hogy a munkája során a keresztyén értékek követése bizonyos szempontból akadályt jelent? Vagy ezek inkább csak segítenek?

– Feltétlenül segítenek. Ezek támaszaim, segítőeszközeim az életben. Megmondom őszintén, hogy én nem vagyok nagy lángész, de sokszor olyan gondolatok jutnak eszembe, amit én nem tudnék kitalálni, ezekre úgy tekintek, hogy a Szentlélek sugallja nekem. Nekem ez a meggyőződésem! Ügyvédként én iratokkal, bizonyítékokkal dolgozom és mindent alá kell támasztanom. Az én életem bizonyíték arra, hogy a Jóisten mindenben megsegít. Lehet, hogy egy ügyvéd részéről furcsán hangzik, de én nagyon sok segítséget kaptam Istentől, és ez a perekben is meglátszik. Nem nekem tudható ez be, én tényleg jelentéktelen kis ügyvéd vagyok, de olyan szép egyházi ügyeket sikerült megnyerni, hogy hihetetlen. Ezt az Isten segítségének tudom be, és ahogy az egyik kedvenc lelkészem szokta mondani, „az Úré a dicsőség!”

Arra törekszem, hogy elkerüljem a pert, egyezségre, békére vezessem ügyfeleimet FOTÓ: SZEGEDI CSABA

– Mikortól presbiter, és mi késztette arra, hogy presbiteri feladatokat vállaljon?

– Négy évvel ezelőtt választottak presbiterré. Amikor felkértek erre, jeleztem, hogy én mindent, amit eddig tettem az egyház érdekében, az egyházközségünk érdekében, a Kétágú érdekében, ezután is megtenném, de megkértek szépen, hogy vállaljam. Kicsit idegenkedtem ettől a feladattól, mert felelősséggel jár, jobban ki kell venni a részünket a gyülekezeti életből. De végül is ezt sikerült összehangolni és nagyon szívesen végzem a teendőimet. Szeretem a templom körüli közös munkát, szeretek dekorálni, szeretem tenni-venni a virágokat. Nagyon kedves presbitertestvéreim és gyülekezeti tagjaink vannak, nagyon jó hangulat van nálunk. Az az álmom, hogy a Kétágúnál nagyon szeressük egymást és egymás támaszai lehessünk!

Sosem fogom lebecsülni az ellenfeleimet

– Számos esetben a hatalmuk miatt legyőzhetetlennek tűnő állami hatóságokkal, önkormányzatokkal száll perbe közösségi érdekek érvényesítése érdekében, ráadásul sikerrel. Mi kell ahhoz, hogy Dávidként szembeszálljon Góliáttal?

– A legfontosabb az Istenbe vetett hit! Meg az, hogy minden pillanatban becsületes legyek és korrekt. Soha nincs az, hogy csúsztatnék vagy hazudnék egy ügyben vagy egy perben akár az állammal szemben is. Nem tudok a bírókkal szembenézni úgy, hogy ne higgyek az ügyben, hogy ne legyek meggyőződve az igazamról. Imádság kell hozzá! Ugyanakkor fontos az is, hogy tiszteljük és becsüljük az ellenfelünket. Minden ügyre nagyon felkészülök, vigyázok, és mindig tartok kicsit az ellenfeleimtől, sosem fogom lebecsülni őket. Nincs tökéletes munka, de ami tőlem telik, mindent megteszek az ügy érdekében. De nem vagyok a „ördög ügyvédje”, az a szerep nem illik hozzám. Csak korrektül, becsületesen tudjuk ezeket az ügyeket végigvinni, és szerintem csak akkor van áldás a munkánkon, ha minden, amit mondunk, amit teszünk, az a Jóistennek tetsző!

Elég minden napnak a maga baja

– A népszerű ügyvédes sorozatokban azt látjuk, hogy az ügyvédek roppant elfoglalt emberek, akik az igazság bajnokaiként vagy az ördög prókátoraiként tárgyalásról tárgyalásra rohannak, nincs idejük semmire. Ha mégoly túlzás is ez a hollywoodi ügyvédportré, nem nehéz elképzelni, hogy a kolozsvári ügyvéd napjai is szigorúan be vannak osztva. Mi a módszere ahhoz, hogy anyaként, feleségként, ügyvédként is helytálljon, gyakran ingyenes jogi tanácsadással szolgáljon, és minden szerda délután bibliaórára is eljusson?

– Az utóbbi időben rájöttem, hogy a hasznos és a közjót szolgáló dolgokra a Jóisten mindig ad időt és energiát. Sokat imádkozom, hogy legyen erőm. Néha leterhelnek az ügyek, mert elég sok stresszel járnak, ilyenkor hamarabb kifáradok. De szerencsére mindig van menedék, ez a család, a templom és a barátok. És számomra nagyon fontos a természet, az erdő! Az erdei séták segítenek felfrissülni. Persze megvannak a prioritások, mindent pontosan meg kell tervezni, be kell osztani. De azt szoktam mondani, hogy „elég minden napnak a maga baja”. Szerintem csak a Jóisten segítségével jut idő mindenre. Sok szempontból próbálom leegyszerűsíteni az életem, csak a legfontosabb dolgokkal foglalkozni. Nem használom a közösségi médiát, nincs weboldalam. Nagyon szeretjük a közösségi tevékenységeket! A családommal már több éve részt veszünk szemétgyűjtési akciókban, legutóbb facsemetéket ültettünk a Vlegyásza-hegységben.

Haragudjatok,  de ne vétkezzetek

– Hogyan birkózik meg, számol el önmaga felé az olyan helyzetekkel, amikor ügyvédi munkájában a jog, az igazság és méltányosság érvényesüléséért kénytelen felemás eszközökhöz, megoldásokhoz folyamodni?

– A helyzeteket előre lehet látni. Végig lehet gondolni. Nem voltak olyan esetek, amikor kétes eszközökhöz kellett volna nyúlnom. Nem azt mondom, hogy soha nem érnek meglepetések, de azokat őszinteséggel, korrektséggel fel lehet oldani, soha nem volt szükséges olyan megoldáshoz folyamodni, amit később szégyelltem volna, vagy le kellett volna tagadnom.

– Hogyan viszonyul azokhoz az esetekhez, amikor az ellenfél folyamodik kétes eszközökhöz?

– Az nagyon felháborít! Meg a fölösleges fecsegés is, amikor olyanokat mondunk, írunk, állítunk, amiből nyilvánvalóan kitűnik, hogy csúsztatás vagy hazugság. Ilyenkor mindig szoktam mondani, hogy ne csúfságoljon se velem, se a bíróval! Az ilyen esetek nagyon felháborítanak! Szoktam noszogatni magam, hogy ne vegyem személyesnek ezeket a kijelentéseket, fogadjam el, és értsem meg, hogy az ellenfél mindent megtesz a saját ügye érdekében. Ezeken sokat szoktam bosszankodni! Megviselnek. Ilyenkor rá szoktam jönni, hogy nincs elég hitem ahhoz, hogy ezeket az eseményeket elfogadjam és túltegyem magam rajtuk. Erre mindig az a bibliai idézet jut az eszembe, hogy „haragudjatok, de ne vétkezzetek!” Felháborodom, ez rendben van, de utána tegyem magam túl rajta.

– Van valami módszere arra, hogy például egy elveszített ügy után levezesse a feszültséget?

– Nem igazán voltak ilyen gondjaim, az ügyeim 98%-át megnyertem, de persze adódik olyan eset is, amit elvesztünk. Azzal szoktam nyugtatni magam, hogy csak a Jóisten tudja, hogy mi a felsőbb igazság ezekben az ügyekben. Még ha tudom is, hogy jogilag és erkölcsileg igazam van, a Jóisten tudja, hogy miért kellett így történnie. Nem látunk át mindent, sokszor megtörténik, hogy a pillanatnyi rossz hosszú távon jóra fordul.

Menjen haza!

– Volt-e olyan ügye, amire nagyon büszke, hogy sikerült megnyerni?

– Nem mondhatom, hogy van olyan ügy, amire büszke vagyok, mert nem a saját érdememnek tudom be, de van olyan, aminek örülök, hogy jól végződött. Nagy elégtétel volt, amikor olyan ellenféllel álltam szemben, aki hírneves román ügyvéd és a saját családjának az érdekeit képviselte és sikerült az egyszerű ügyfeleim érdekeit jogerősen megvédeni. Voltak a nagy egyházi ingatlanok, amelyeket sikerült visszaszerezni, igaz, hogy hosszú pereskedéssel, de győzött az igazság, és az ingatlanok visszakerültek a jogos tulajdonoshoz. Nagyon nagy elégtétel számomra, hogy a családi konfliktusokban egyezségre, békére tudunk jutni az ügyfelekkel. Az a legjobb, amikor nem jutunk perre és békésen válnak el a felek. Van egy nagy elégtételem. Évekkel ezelőtt egy háromgyerekes fiatalasszony jött válni, jó másfél órát beszélgettünk, azután felálltam és elég durván hazatereltem, azt mondtam, hogy hívja fel az anyukáját, barátnőjét, jól sírja ki magát, menjen haza. Tavaly véletlenül találkoztam vele, megkérdezett, hogy emlékszem-e még rá, és megköszönte, hogy akkor hazaküldtem, mert ma is boldog házasságban él, és már öt gyerekük van együtt a férjével. Ezek a legnagyobb elégtételek!

Kérdések: Kerekes Edit, Szegedi Csaba (Agnus rádió)