Közgazdaság és egyházi ének Krasznai Noémi Ilona törökvágási kántorral
Megjelent a Szabadság napilap mellékletében, a Református Híradó 49. számában. (2024. március 30.)
– Amikor bemutatkozott, hangsúlyozta, hogy Krasznai Noémi Ilonának hívják. Miért ennyire fontos önnek az Ilona név?
– Bár leginkább Noémi néven szólítanak, én az Ilonát ugyanannyira szeretem. Mély jelentéssel bír ez a név számomra: nagymamámat hívták így, akit én sajnos nem ismerhettem személyesen, mivel már jóval a születésem előtt meghalt. Aki ismerte, mai napig is azt állítja: nagyon hasonlítok rá, kinézetben és személyiségben egyaránt. Ezt születésemkor a szüleim nyilvánvalóan nem tudhatták előre, édesanyám mégis ezt választotta második keresztnevemként.
– Milyen szerepet töltött be gyerekkorában a vallás, a templomba járás?
– Gyerekkoromban a szüleimmel és a testvéremmel minden vasárnap jártunk templomba. Ma sincs ez másképp, csak ki-ki a maga helyére van elhivatva. Édesapám gondnokként szolgál már több mint 15 éve, és mi, a család, mindig is támogattuk ebben. Meghitt családi pillanataink közé tartozik az, amikor egészen kicsi voltam, de már tudtam beszélni, és esténként lefekvés előtt mindig együtt mondtuk el a szüleinkkel a Miatyánkot. Folyamatos istenközelségben nevelkedtem, amiért végtelenül hálás vagyok a szüleimnek. A gyülekezet, ahova gyerekkoromban jártunk egy kis szórvány a Mezőségen, a falu neve Botháza. Itt kicsi, de annál meghittebb közösség vett körül minket. Gyermekkorom meghatározó személyisége az itt szolgáló lelkipásztor, Oroszhegyi Attila Zsolt, aki nélkül nem lennék ma az, aki vagyok. Egészen kis gyerekként istentiszteletre jártunk a családdal, és bár sokat nem érthettem még akkor a prédikációkból, de tisztán emlékszem az érzésre, hogy amint megszólalt a lelkipásztor, azonnal lecsendesedtem, és éreztem, hogy a hangja megnyugtat. Mellette növekedtünk hitben.
– Mennyire ismerte gyerekkorában a zsoltárokat, hogyan tekintett a gyülekezet kántorára?
– Az istentiszteleteken a kedvenc részem mindig az éneklés volt. Hamar megtanultam azokat az énekeket, amelyeket gyakrabban énekeltünk, de a számomra kevésbé ismert dicséretek, zsoltárok sem jelentettek gondot. Mindig teljes szívből énekeltem. Sokat jelentett, hogy már hétéves koromtól kezdve zongorázni tanultam, a szüleim mindig támogattak ebben, magánórákra vittek hetente. Tíz éven keresztül a legjobb zongoratanárnő, Starmüller Éva kezei alatt formálódtam szakmailag és lelkileg, így a zene sosem volt idegen számomra. Édesanyámat is sokszor hallottam dúdolni énekeskönyvi énekeket, amelyek mind a mai napig visszacsengenek az emlékeimben. Tinédzserkoromtól kezdve már a szülőfalumban, a magyarlónai református templomban kerestük és kaptuk meg a lelki megnyugvást hétről hétre. A gyülekezet kántora felé mindig tisztelettel fordultam, és nagyon szerettem hallgatni az istentiszteletet bevezető orgonajátékát. Általában füleltem, hogy hallok-e ismerős dallamokat az orgonajátékban. Máté Hajnalka hamar felfigyelt rám a vallásórák alkalmával, megtetszett neki, ahogy énekelek, így már tízéves koromban, egy karácsonyi műsor alkalmával szólószerepet adott nekem egy énekben, majd a következő évben bekerültem az egyházközség felnőtt kórusába, a szoprán szólamba.
– Kamaszéveiben (is) folytatta a rendszeres templomlátogatást?
– Természetesen. Nem tartoztam azon fiatalok közé, akik – mai kifejezéssel élve – „kikonfirmáltak” a gyülekezetből. Nagyon szerettem a gyülekezet kórusában énekelni, ezért hétről hétre rendszeresen jártam próbákra a szüleimmel együtt. Nagy élmény volt számomra, akárhányszor megkért a kántornő, hogy kísérjem a kórust zongorán vagy orgonán. Általában kórustalálkozókon vettünk részt vagy nagyobb ünnepen léptünk fel a gyülekezetben, sok ember előtt, így hamar megszoktam a közönség jelenlétét is.
– Mikor fordult érdeklődése a kántori tevékenység felé?
– Érettségi után felvételiztem a közgazdasági szakra, és ekkor azt is eldöntöttem, hogy szeretnék megtanulni kántorizálni. Persze, ez nem csak úgy, a semmiből jött. A tizenharmadik születésnapomra, amikor a szüleim már hallották, hogy egészen jól megy a zongorázás, korálkönyvet és nagyon jó minőségű elektromos zongorát kaptam ajándékba, amelyen a gyakorlás gyerekjáték volt. Akkor még nem foglalkoztatott annyira a kántorság gondolata. Néhány évvel később, a Covid-járvány ideje alatt, a karácsonyi istentiszteleteken kellett helyettesítenem a gyülekezetünk kántorát. Akkor még fogalmam sem volt, hogyan is kell kántorizálni, viszont az akkori ismereteim alapján igyekeztem a tőlem telhető legjobbat nyújtani a szolgálatok alkalmával. Ekkor tapasztaltam meg valójában, hogy mekkora kiváltság a gyülekezeti énekeket vezetni.
– Milyen emlékeket őriz a kántorvizsgáról?
– Az erdélyi egyházkerületi kántorvizsgára sokat készültem, tanultam napról napra, és a kitartó munka meghozta gyümölcsét. A kántorvizsga napja élmény volt számomra, sok tárgyból vizsgáztunk, például egyházi ének, orgonajáték, orgonaismeret, szolfézs, zeneelmélet, bibliaismeret, káté, liturgia, adminisztráció. Sokat segített szakmai szempontból az, hogy a királyhágómelléki egyházkerület kántorképző tanfolyamán is részt vettem. Ott gyakorlatba is lehetett ültetni az elméletet, amit az órákon megtanultunk, például a karvezetés, kórusvezetés szempontjából nagyon hasznos ez. A nagyváradi kántorképző nagy múltra tekint vissza, kiváló tanárok oktatnak magas szakmai színvonalon. Ezen a képzőn az erdélyi vizsgatárgyakon kívül a gyülekezeti énektanítás módszertana is tantárgy.
– Teljesen más, reál szakos egyetem hallgatója – hogyan fér össze a kántorizálás az egyetemi tanulmányokkal?
– Azon mondás szerint élek, miszerint mindent lehet, csak akarni kell. Így mindig igyekszem napirenden tartani az egyetemi tanulmányokat is, és úgy alakítani a programomat, hogy a két szakterület kötelezettségei ne ütközzenek. A kántorizálásból merítek erőt a mindennapokhoz, ezért úgy érzem, hogy teljes mértékben kiegészíti a hétköznapjaimat.
– Mi lesz az egyetem elvégzése után? Gondolt-e arra, hogy majd lesz munkahelye, de megtartja a kántori állást, azaz ellátja a kántori tevékenységet is?
– Arra a következtetésre jutottam, hogy olyan munkahely mellett lehet a kántori szolgálatot is kellőképpen ellátni, amely az időbeosztást illetően megfelelően rugalmas, lehetővé teszi a tennivalók megfelelő összehangolását. Ilyen lehet például az online, otthonról is elvégezhető munka. A marketing szakterületén pedig egyre csak gyarapodik ez a kínálat.
– Melyek a legkedvesebb kántori teendői?
– Minden szolgálatot, ami a kántorsággal jár, lelkiismeretesen elvégzek. Ugyanolyan mértékű figyelmet próbálok fordítani az összes kötelességre. Ez azzal kezdődik, hogy már otthon, az istentiszteletek előtt felkészülök az adott énekek kántorizálására, megfelelő elő- és utójátékokat keresve, majd az istentiszteletet bevezető és lezáró orgonajátékról is gondoskodom, amit mindig igyekszem úgy megválasztani, hogy az aktuális istentiszteleten elhangzó énekek dallamai felcsendüljenek az orgonajátékban. Számomra akkor teljes az istentisztelet, ha a zenének (orgonakíséretnek, éneklésnek) a lelki részét is szem előtt tartom, ugyanis minden éneknek megvan a saját karaktere, ezt ehhez hűen kell gyülekezeti közösségben is énekelni, orgonán kísérni. Ahhoz, hogy a gyülekezet minél több éneket ismerjen, szükséges a hangszer nélküli, a cappella énektanítás is vasárnaponként, ami nem könnyű, de annál inkább hálás feladat. Kórust vezetni nagy megtiszteltetés, és én is annak élem meg a gyülekezet körében. Fontosnak tartom gyülekezeti közösségben a kórusban éneklés lehetőségét, hogy az énekelni vágyók igazán, szívből énekelhessenek a hasonló elveket valló testvérekkel, megmutatva, hogy nemcsak az fontos, mennyire tud valaki énekelni, hanem az éneklés szeretete is.
A vallásórára járó gyerekekkel és az ifisekkel is szeretek foglalkozni, mert szerintem akkor teljes egy templomi ünnepség, ha a fiatalok megörvendeztetik a gyülekezetet néhány jól begyakorolt és szépen előadott énekkel. Alkalmam adódott néhányszor a Kolozsvári Protestáns Teológián is szolgálni vasárnapi akadémiai istentiszteleteken. Felemelő érzés volt ott orgonálni és vezetni a teológusokat az éneklésben. Noha kántorizáltam már számos nagy ünnepélyen, nagy gyülekezetet vezetve, mégis, talán sehol sem zengett úgy az ének, mint vasárnaponként a teológián.
– Hogyan született és mit takar az Egyházi énekkincsünk sorozat?
– Az Egyházi énekkincsünk sorozat ötlete Marczi Ernő mezőtúri kántortól származik, aki egyben a királyhágómelléki kántorképző tanfolyam egyik tanára is. Ő kérdezett meg, hogy vállalnám-e a zenei együttműködést a sorozatban, amely az új, 2021-es református énekeskönyv énekeit mutatja be. A felkérésre nagy örömmel mondtam igent. A YouTube-csatornán a sorozat címére rákeresve elérhető felvételeken főként énekelek orgonakíséretre: énekeskönyvi énekek hangzanak el művészibb előadásban és több, díszesebb orgonaimprovizációval gazdagítva, mint általában az istentiszteleteken. Jelenleg két része van ennek a sorozatnak, a harmadik is hamarosan elkészül. Több helyszínen, különböző templomokban készítünk majd felvételeket, vendégelőadók is szerepelnek majd egyes részekben. A kiváló operatőr és vágó, Borzi Lajos keze nyomán készülnek el a videófelvételek, amelyeknek csodálatos a látványvilága, így a megszólaló zenével együtt komplex élményt nyújtanak.
– Hogyan került kapcsolatba a törökvágási gyülekezettel, kántorként hogyan fogadták?
– Sok vidéki és nagyvárosi gyülekezetben fordultam meg helyettes kántorként a megszokott alkalmaktól eltérő, változatos eseményeken, például konfirmálásokon vagy hálaadó istentiszteleteken. Kerestem a lehetőséget, hol tudnék sípos orgonán gyakorolni, így kerültem a Törökvágási templom hangszeréhez. Hétről hétre itt gyakoroltam, elkezdtem helyettes szolgálatokat is vállalni az istentiszteleteken. Az évek során megfogalmazódott bennem, hogy ahogyan két egyforma kántor sincs, úgy nem létezik két egyforma gyülekezet sem, mindegyik más, ami a közösséget vagy akár az éneklési preferenciákat illeti. Ilyen tekintetben a gyülekezet és annak kántora arra kell törekedjen, hogy kölcsönösen alkalmazkodjanak egymáshoz, így a gyülekezeti éneklés szívvel való, kétszeres imádkozás lesz. Új közösségbe általában nehéz beilleszkedni, ám a gyülekezet elöljárói nyitottak voltak irányomba és ez megkönnyíti a folyamatot, ugyanakkor itt teljesen befogadó közösségre találtam.
