Megjelent a Szabadság napilap mellékletében, a Református Híradó húsvéti számában.
A magyarfenesi iskolában végezte az elemit, aztán Tordaszentlászlón, majd a Brassai Sámuel Elméleti Líceumban tanult. Annyi zenetudással rendelkezett, mint egy átlagos ember, nem járt zeneiskolába. Gyermekként is rendszeresen megfordult a magyarfenesi nőszövetség találkozóin, ahol Okos Derzsi Hajnal tanított kánonokat és egyszerűbb kórusműveket.
– A gyerekkor, a család mennyire befolyásolta pályaválasztását?
– Szüleim templomba járó, hívő emberek voltak. Apu ugyan katolikus volt, de sosem okozott gondot, mikor és kivel mentem templomba. A nagy ünnepek alkalmával mindkét templomba elment a család, megtisztelve a másikat. A zene mindig fontos szerepet játszott az életünkben. Édesanyám mesélte, hogy az ő gyermekkorában még kántáltak. Családunkban sokan rendelkeztek jó zenei hallással, így szólamokban is felcsendültek a karácsonyi énekek. Ma is elhangzik néhány, de meg sem közelíti az akkori teljesítményt, már csak emlékeinkben élnek azok az emberek, akik úgy tudtak énekelni.
Petri Hajnal a magyarfenesi kórusban énekel, itt épp a templomépítés 200. évfordulóján FOTÓ: KISS GÁBOR/ARCHÍV
– Hogyan lett kántor?
– Egykori lelkipásztorom, Okos István biztatott, így jutottam arra a döntésre, hogy nagyapám nyomdokaiba lépve kántor leszek. Nem volt könnyű döntés és megvalósítani sem volt az. Nehéz idők álltak előttem. Felkerestem Sógor Magda tiszteletes asszonyt, kántort, és elmondtam neki, mit szeretnék. Magda néni részletesen elém tárta a helyzetet: beletelik két-három évbe, míg elsajátítom a szükséges ismereteket, és kántor lehetek. Gyerekünk még nem volt akkor, így könnyebbek, szabadabbak voltak a mindennapjaim. Magda nénivel belevágtunk 2000 októberében. Mint az oviban, úgy kezdte a tanítást. Nagy türelme volt hozzám és látta, hogy óráról órára „alakulok”, törekszem, és így sikerülni fog, amit célként kitűztem magam elé. Előbb az alapokat tanította, aztán következett a korál. Na, akkor ijedtem meg igazán, hogy mi lesz! Néhány zsoltár megtanulása után rájöttem: nem is olyan nehéz. A Borsay-féle korálkönyv összes darabját megtanultam, és 2003 áprilisában sikeresen levizsgáztam. Vizsga után jött egy kis szünet, de mindennap gyakoroltam, hogy el ne felejtsem, amit addig tanultam és tanítottak. 2006. február 19-én a presbitérium és Lengyel István tiszteletes úr felkérésére istentisztelet végén eljátszottam a 90. zsoltárt záró énekként. Nagyon remegtem, féltem, hogyan fogok teljesíteni. Sokkal nagyobb kihívás emberek előtt orgonálni – márpedig ez a kántor dolga –, mint amikor csak Magda néni vagy itthon a család hallgatta. Sikerült, elfogadták az orgonajátékomat, és 2006 márciusától a magyarfenesi gyülekezet kántora vagyok.
Amikor dolgozni kezdtem, a tiszteletes úr mindig odafigyelt rám, időben megmondta, hogy a következő vasárnap milyen éneket fogunk énekelni, hogy legyen időm gyakorolni azokat. Mindenki nagy türelmet tanúsított irántam, hiszen tisztában voltak azzal, hogy kezdő vagyok. 2011 januárjában ismét megkerestem Magda nénit, nekifogtunk az új korálok megtanulásának. Akkor már csak bővíteni kellett a zenei ismereteket, az alapok megvoltak. Nem mondanám, hogy könnyű volt, hiszen a két koráljáték között nagyon nagy a különbség. Gyerekemet reggel elkísértem az óvodába, majd autóba pattantam, és mentem én is tanulni. Otthon minden szabadidőmben gyakoroltam, de 2012. március 29-én sikeresen levizsgáztam. Rengeteget segített a felkészülésben Péter Éva egyetemi tanár és a lelkipásztorom, Lengyel István, aki mindenben rendelkezésemre állt, ha segíteni kellett, a mai napig hálás vagyok nekik.
A gyülekezet egy része simán átállt az új énekeskönyv használatára. Minden vasárnap tanultunk egy éneket, amit a következő héten az istentiszteletre kiírt énekek közé foglaltunk több szakasz eléneklésével, így rögzült a dallam. Volt, aki a fogait összeszorította, nem akarta énekelni az új dicséreteket. A megszokott és jól ismert zsoltárokat nehéz volt az új rend szerint énekelni, de aki rendszeresen templomba jár, annak ez ma már nem okoz gondot. Nagy segítségemre volt a lelkipásztor és az egész családja, aki az éneklésben mindig segített és segít. A munkám kicsit nehezebb lett, de kitartottunk, és most már jó néhány éve csak az új énekeskönyvet használjuk.
– Hogyan fogadta a családja, hogy kántor lett, ami állandó vasárnapi elfoglaltságot jelent?
– Olyan társat rendelt mellém a Mindenható, aki mindenben támogatott és segített, amikor elhatároztam, hogy ezt a pályát választom. Ajándékként kaptunk két szép gyermeket: Albertet, aki most 16 éves, és Hildát, aki 8 éves. Igyekszünk őket is hitben nevelni és úgy irányítani az életben, hogy jöhet bármi, nekünk mindig ott van a Mindenható és hozzá fordulhatunk. A férjem is egyházi alkalmazottként dolgozik: 2021 szeptemberétől elvállalta a harangozói-gondozói állást. A templom körüli teendőkben a család minden tagja kiveszi a részét a munkából. A munkahely mellett mezőgazdasággal foglalkozunk, ez is családi ügy: kicsitől nagyig mindenki részt vállal az állatok gondozásában és minden munkában.
– Húsvét előtt több a dolga a kántornak. Hogyan osztja be az idejét?
– Minden nap ünnepnap számomra, hiszen Istent dicsérem és magasztalom a munkám által is. Így van ez húsvét előtt is. Ilyenkor vallásórán a gyerekekkel is ráhangolódunk az énekeken és bibliai történeteken keresztül az ünnepre. Húsvétra készülve minden délután bűnbánati istentiszteletet tartunk. A bibliaórán Isten igéjét hallgatjuk, és új vagy kevésbé ismert énekeket tanulunk. A mai embernek az idő beosztása a legnehezebb, de igyekszünk fontossági sorrendet felállítani. Nekem a legfontosabb mindig a családom, aztán jöhet a többi.
Az egész család kiveszi a részét a templom körüli teendőkből és a mezőgazdasági munkából
– Van a kántori munkájának olyan része, amit nem szeret?
– Amit kiiktatnék a tevékenységemből, azok a temetések. Gondolom, nem én vagyok az egyedüli kántor, aki így érez, de olyankor is hittel teszem a dolgomat.
– Van-e a tágabb családban olyan, aki követte Hajnal példáját?
– Anyai nagyapám itt, Magyarfenesen kántor volt, nagybátyám pedig zenetanár, karmester az egykori férfi dalárdában. Bízom abban, hogy utódom is lesz, aki a nyomdokaimba lép majd. Gyermekeimet megtanítottam néhány könnyebb templomi ének lejátszására. Én is felnőttként választottam ezt a pályát, és nem kizárt, hogy valamelyik gyermekem a nyomdokaimba lép majd.
– Milyen szerepe van a komolyzenének a családjában? Szoktak-e a családban énekelni, például ünnepnapokon, születésnapon?
– A családban az éneklés nincs ünnepnaphoz kötve: nálunk szívesen énekel bármelyik gyermek a nap bármely órájában. A kóruson tanult műveket otthon is szoktuk szólamban énekelni, néha még az otthoni orgonához is odaülnek, és kérik, hogy segítsek. Kislányom egyik kedvenc éneke a 153. zsoltár, Itt van Isten köztünk.
Családom több tagjával együtt én is járok a magyarfenesi falukórusba. Az idők során kisebb-nagyobb szünetekkel újraindul, a tagok cserélődnek. Fábián Apolka, a kolozsvári S. Toduţă Zenelíceum tanára a karmesterünk, odaadással tanít bennünket, kisebb létszámú gyermekkórust is létrehozott tavaly szeptemberben. Advent negyedik vasárnapján már sikerült a gyerekekkel közösen elénekelni a templomban egy éneket. Csütörtökönként tartjuk a felnőtt kóruspróbákat, 25–30 között ingadozik a létszám. Repertoárunkban Jagamas János, Vermesy Péter, Maróthy György, Kozma Mátyás, Kodály Zoltán, Halmos László művei szerepelnek. Tavaly megünnepeltük a templom építésének 200. évfordulóját, ez alkalomra olyan tagok is visszatértek a kórusba, akik koruk vagy más okok miatt már kimaradtak.
– Mit tanácsol pályakezdőknek? Miért lehet vonzó a kántori pálya fiatal zenészek számára?
– Kitartásra és türelemre inteném a pályakezdőket. Aki a zenét szereti, annak felemelő foglalkozás. Tizenhét évi kántorkodás után azt mondom: nem könnyű, de megéri kitartani, zengeni a zsoltárokat vasárnapról vasárnapra.
– Van-e valami kántori hitvallás, amit követ, ami fontos az ön számára és meghatározza tevékenységét?
– Az egyedüli cél, és ez az én hitvallásom, Istent dicsérni és magasztalni, amíg élek!
