Felix Mendelssohn Bartholdy (1809–1847) rendkívüli tehetség volt, aki alig húszéves korára már számtalan remekművel hívta fel a figyelmet magára. Shakespeare Szentivánéji álom című színművéhez mindössze tizenhét évesen látott hozzá kísérőzenét komponálni, igaz 1826-ban a kísérőzenéből csak a nyitányt írta meg, de már ebben megjelenik az az illúziót keltő ábrázolásmód, amely a későbbi tündérzenék fejedelmévé avatta. A Szentivánéji álom-nyitány tündérvilága gazdag ritmikus fantáziával, egyedülálló zenekari színekkel megkomponált álomvilág. „A tétel legelején és legvégén felhangzó négy mágikus fúvósakkord Liszt szerint olyan, mint amikor valaki lassan lehunyja szemét, a külvilágot kizárva egy álomvilágba csöppen, majd ezután szemét kinyitva az álomvilágnak mond búcsút.” – olvasható a Nemzeti Filharmonikusok honlapján. Ugyanezt érezhette a közönség, amikor péntek este Kaspar Zehnder „varázspálcája” a magasba lendült, hogy filharmonikusainkkal a Szentivánéji álom-nyitány fátyolos-álomszerű tündérvilágát megtöltse zsongás-bongással, vidámsággal, élettel.
ErichWolfgang Korngold (1897–1957) cseh zeneszerzőt „utolsó romantikusként” emlegetik, aki a kamara- és szimfonikus zene terén alkotott érdemlegeset. Versenyművet összesen hármat komponált: egyet zongorára, egyet csellóra és az est műsorán szereplő Hegedűversenyt Op. 35. Művei a 20. század első évtizedeiben feledésbe merültek, csak az utóbbi évek zenei színpadjai „fedezték fel” újra. 1934-ben, az Amerikai Egyesült Államokba való áttelepülése után, a filmzene egyik legtehetségesebb megteremtőjeként vált ismertté és népszerűvé. Ezen az estén, Korngold Hegedűversenye ősbemutatóként hangzott el, Eugen Țichindeleanu tolmácsolásában, aki a legnevesebb európai pódiumok ismert és elismert hegedűművésze. A versenymű zeneanyaga alapjában Korngold filmzenéinek idézeteire apellál, mindhárom tételen a mahleri ízek mellett, hol western, hol ír muzsika hatása érezhető. Első tételének nagyívű, végtelen, egymásba hajló dallamvonalait szenvedély és virtuozitás, valamint magasztos pillanatok uralják. Lassú tétele álmodozó, gyöngéden érzelmes Romanze, harmadik tétele ropogós-virtuóz szökős tánc. Eugen Țichindeleanu hegedűjátékát a technikai tökéletesség, a könnyed virtuozitás, a játékosság és a művészi érettség varázsolta hangulatossá. Korngold Hegedűversenyének sajátos színekben tobzódó világa nekem első hallásra megtetszett, és a kitörő tapsból ítélve, a közönségnek is. Eugen Țichindeleanu megköszöntve a meleg fogadtatást, ráadásként Enescu Impresii din copilărie című szvitjének Lăutarul tételével búcsúzott.
Szergej Rahmanyinov (1873–1943) a Szimfonikus táncokat eredetileg Dél – Alkony–Éjfél címmel, egy háromrészes balettelőadáshoz tervezte, de életének utolsó műve, szimfonikus formában vált népszerűvé. A késő romantikus hangvételű, ezernyi színben sziporkázó Szimfonikus táncokat tömör hangszerelés jellemzi, tételeiben csodálatos módon érvényesül a különböző hangszerek egyedi hangszínvilága. Zeneszövetét a drámai alaphangulat uralja, amelyben a szenvedély és zaklatottság, érzelmi hullámhegyek és hullámvölgyek, elegancia és titokzatosság, nosztalgia és szárnyalás, félelem és fennköltség váltogatja egymást. A halál gondolata ott lebeg már a „valse lent” típusú kísérteties keringő hegedűszólójában – amelyért illesse dicséret Paul Sârbu koncertmester meleg tónusú, szépen ívelő tolmácsolását –, az utolsó táncban pedig ott bujkál az utolsó ítélet, a sok más Rahmanyinov-műben is felhasznált Dies irae gregorián szekvencia dallama. A Szimfonikus táncok végkicsengése mégsem letaglózó. Az utolsó zenekari „mondatok” az ortodox húsvéti Alleluja hangján, a feltámadás örömét hirdetik.
Felemelő, szép este volt, amelyben Mendelssohn álombeli tündérvilágából Rahmanyinov Szimfonikus táncainak pazar színekben játszó világáig, a léleksimogató zene szárnyain vezetett az út.
(Borítókép: Az est „főszereplői: Kaspar Zehnder karmester és Eugen Țichindeleanu hegedűművész. Fotó: Marmo/Filharmónia)
