Beda neve az európai kultúrában fogalomszámba megy. Latinul többnyire B[a]eda Venerabilis, angolul the Venerable Bede (ejtsd: bi:d) jelzővel említik, a magyarok a Tiszteletreméltó Beda alakban vették át. Szentté csak 1935-ben avatták. Egész élete Newcastle környékéhez kötődik, pontosabban Wearmouth és Jarrow kolostoraihoz, ahol gazdag könyvtár állt rendelkezésére. Születési ideje 673 körülre tehető, halála dátuma 735. május 26. Még 20 éves sem volt, amikor 692-ben diakónussá avatták, majd 30 éves kora táján 702-ben pappá szentelték. Egész életét a kolostori cellákban töltötte, a külvilággal főleg levelezés útján tartotta a kapcsolatot. Az akkor igen hosszúnak számító hat évtizedes élete lezárultával mintegy 60 latin nyelvű kéziratos művet hagyott maga után. Igazi polihisztor volt.
Leghíresebb munkáját, az angol nép egyháztörténetéről élete végén írta. Ez Anglia első nem csak egyházi, hanem politikai története is, mely Britannia Julius Caesar-féle Kr. e. 55-ös meghódításától kezdve meséli el az ország múltját. Ezzel kiérdemli az „angol történetírás atyja” címet. Századokon át az ő műve számít a későbbi történeti munkák forrásául. Írt azonban poétikai munkát a latin verselés szabályairól, s ő maga is írt latin verseket. Egy másik munkája antik idézeteket és szómagyarázatokat tartalmaz iskolai használatra. Írt kronológiát, krónikát, s ebben az időszámítás kérdését is tárgyalja: az elsők közt köti Krisztus születéséhez a kezdő évszámot. A húsvét időpontjának kiszámítása miatt vitába is keveredett.
Munkáinak többsége egyházi vonatkozású. Tudott a latin mellett görögül és valamennyire héberül. Olvasta és kommentálta nem csak a Bibliát, de az egyházatyák magyarázatait is. Tőle származik az „egyházatya” fogalom: Szent Jeromost, Szent Ágostont, Szent Gergely pápát és Szent Ambrust illette ezzel a névvel. A keresztény ünnepekkel és évfordulókkal kapcsolatos homíliái szintén egy kötetet tesznek ki – ennek egy nyomtatott példánya bukkant fel az említett árverésen. Ezek alapján érdemelte ki még a középkor végén a doctor Anglorum titulust, majd a szentté avatást.
Anyanyelvén, az óangolon is írhatott, de csak egyetlen ötsoros szövege, „halotti éneke” maradt fenn. Ezt Weöres Sándor fordításában közöltem az 1978-ban közreadott angol költészeti antológiámban (Tenger és alkonyég között), így hangzik: "Az elrendelt utazás előtt/senki sem bölcsebb, mint megadatott néki;/ezért eszmélkedjék eltávozáskor,/mint ítélik lelkét jóért és rosszért/ halála napjának végeztével."
Bedanak nem adatott meg a sírbéli nyugalom. Miután kultusza a 10. század végére kifejlődött, 1020-ban ellopták holttestét a jarrow-i kolostor kriptájából, s Durham székesegyházában temették el nagy pompával. Itt 1370-ben külön kápolnát emeltek a tiszteletére. Az angol reformáció idején lerombolták ezt a kápolnát, de 1831-ben mégis kiásták csontjait, s új, díszes síremlék alá helyezték. Ereklyéi több angliai templomban találhatók. Tekintélyét és tiszteletét jelzi, hogy bekerült Dante Paradicsomába a legnagyobb teológusok társaságában. A katolikus egyház 1899-ben egyháztanítói rangot adott neki, ezt követte 36 év múlva a szentté avatása. 1969 óta az ünnepnapja május 25. A nyomtatás elterjedésével Beda művei számos kiadásban terjedtek. Mára már könyvtárnyi irodalom foglalkozik egyházi és világi jelentőségével.
Aki megvette Beda 1535-ből származó kötetét, nem csinált rossz üzletet. Angol nyelvterületen bizonyára sokszoros haszonnal adhatja tovább szerzeményét.
Borítókép: Venerabilis Bede - J. Doyle Penrose festménye
