A Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetés a nemzet szolgálatában, az ország fejlődésének elősegítésében, a haza érdekeinek előmozdításában, az egyetemes értékek gyarapításában kifejtett kimagasló, példamutató személynek adható, hangzott el a tudós tiszteletére szervezett ünnepi rendezvényen.
„Benedek Dezső antropológus, nyelvész, a Georgia-i Egyetem professzora, vendégtanár Osakától Kolozsvárig, számtalan tudományos publikációval és kutatói ösztöndíjjal rendelkezik, 18 nyelven ért és beszél”, emelte ki méltatásában Mile Lajos főkonzul. A professzor szakterülete a nyelvészet, pszicholingvisztika, pszichológiai antropológia, romaetnológia, a japán, a kínai, a koreai, a vietnámi nyelv és irodalom, a kelet-közép európai, és az ausztronéziai etnológia, szociológia, humán földrajz, szociális antropológia és pszichológia, sorolta a magyar főkonzul. „Ebből a rövid felsorolásból is világosan látszik, nem mindennapi az a tudományos életpálya, amely Benedek Dezső mögött áll, és még nem ejtettünk szót személyiségéről, kalandos életútjáról, amely Kolozsvárról indult el, és bizonyára jó alappal szolgálhat egy forgatókönyv-író számára”, folytatta Mile Lajos.
Benedek Dezső 1950. május 14-én született Kolozsváron. Középiskolai tanulmányait a kolozsvári 11-es számú középiskolában (a Báthory István Elméleti Líceumban) kezdte; 17 évesen eltávolították a tanintézményből, mivel szót emelt annak elrománosítása ellen. A város egy másik iskolájában érettségizett, majd 1973-ban angol-német szakos diplomát szerzett a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen. „Makacs természete, az autoritást megkérdőjelező személyisége saját bevallása szerint azóta sem változott, és ezt a szemléletet adja tovább a mai napig az egyetemi hallgatóknak”, emelte ki Mile Lajos, hozzátéve: a Benedek Dezsőnek a nyelvek iránti vonzalma már gyermekkorában megvolt, hiszen hét éves korában nyolc nyelven beszélt. Önszorgalomból 16 évesen megtanult japánul, majd 1971 és 1978 között japán nyelvet tanított Kolozsváron.
1978-ban, 28 évesen egy római menekülttáboron át az Amerikai Egyesült Államokba emigrált; az emigráció első, nehéz éveiben vasárnaponként jégszekrényeket mosott a járdán, hogy a megélhetését biztosítsa. Később beiratkozott a Pennsylvania-i Állami Egyetemre és ott 1987-ben doktori címet szerzett, irodalom és kulturális antropológia szakon. Ezen az egyetemen tanítani is kezdett, illetve ösztöndíjasként, a tanintézmény megbízásából Tajvanon tanult kínai nyelvet és kultúrát.
Elsajátította a tradicionális kínai konyha fogásainak elkészítését, majd ennek a tudásnak köszönhetően egy tankhajó szakácsa lett. Bejárta a világ óceánjait, főzött a legénység tagjainak, és azt kérte tőlük, meséljék el a mondákat, történeteket, amelyeket ismernek. Ezekből összeállt egy sok száz oldalas néprajzi gyűjtemény hangfelvételekkel, amely alapjait adta az ausztronéz kutatásoknak.
Anyaggyűjtése közben a Rejtő Jenő regényeket elhomályosító körülmények között bukkant rá a Tajvan délkeleti partvidékén található Orchideák (Irala) Szigetén az ősközösségi körülmények között élő yami törzsre. Az egyetem támogatásával aztán el is utazott a csendes-óceáni szigetre és ott töltött négy évet.
„Ez az időszak rendkívüli kalandokkal telt; miközben olvastam ezeket a történeteket, hol Rejtő Jenő regényei, hol Jules Verne Rejtelmes szigetének kalandjai jutottak eszembe. Elképesztő volt a hozzáállás, bátorság és elszántság, ahogyan megismerkedett a törzs tagjaival, kiváló érzékkel kapcsolatot teremett egy ismeretlen nyelven beszélő, kőkorszaki körülmények között élő embercsoporttal. Egy év alatt megtanulta a nyelvüket, lejegyezte legendáikat, és a négy esztendő alatt olyan antropológiai munkát végzett, amellyel feltárt egy addig teljesen ismeretlen törzsi kultúrát”, részletezte Mile Lajos. Adódik a kérdés: vajon van-e összefüggés egy kis törzsi kultúra megismerésének, rehabilitációjának tapasztalatai és a kisebbségben élő erdélyi magyar közösség kulturális túlélésének kérdései között? – folytatta.
A felvetett kérdésre a választ maga a kitüntetett adja, amikor egy korábbi interjúban így fogalmaz: „az erdélyi magyar kultúra ugyanolyan problémákkal küzd, mint ezek a kis távoli kultúrák. Olyan választóvonalhoz közeledik, amelyen ha túlmegy, már nem lehet újjáéleszteni. A kultúra gazdasági felhajtó ereje azt jelenti, hogy abban a kultúrában, azzal a kultúrával meg lehet és meg kell élni”, idézte Benedeket laudációjában Mile Lajos.
„Benedek Dezső nézőpontja szerint az erdélyi megmaradás kérdése az a használható, versenyképes tudás, amelyet a magyar oktatási intézményekben, az általános iskoláktól az egyetemekig a lelkiismeretesen dolgozó pedagógusoknak, kutatóknak kell átadniuk a gyermekeknek, fiataloknak, hogy ők ezzel a tudással előnyhöz jussanak. Meglátása szerint olyan oktatási rendszernek kell működnie, amely nemcsak életképes, de előnyökkel, gazdasági haszonnal is jár. Ezzel a szemlélettel oktat és nevel a mai napig, kérlelhetetlen ellensége az iskolai lógásnak, a nemtörődömségnek – diák és pedagógus részéről egyaránt”, hangzott el a méltatásban.
„Munkamódszerének lényege: arra buzdítja a hallgatókat, hogy naprakészek legyenek mindabból, amit tanulnak. Szakmai- és életpályája minta lehet minden erdélyi magyar fiatal számára. Példát mutat azt illetően is, hogy ha kellő alázattal, kitartással, a tudásuk maximumát nyújtva dolgoznak, elérhetik álmaikat, komoly szakmai pályát futhatnak be, és olyan életet élhetnek, mely bármilyen regény lapjain megállná a helyét”, nyomatékosította Mile Lajos. Megállapítása szerint, ilyen nyitott szellemmel és ekkora tudással az ember ritkán találkozik, mint ahogyan azzal a szerénységgel is, ahogy mindez megnyilvánul.
Benedek Dezső köszönetet mondott a rangos elismerésért, és maga is kiemelte: meggyőződése, hogy minden kultúrának van egy gazdasági felhajtóereje, és abban az esetben, ha ez csappanni kezd, akkor a kultúra is veszélybe kerül. „Az oktatás színvonala, minősége révén tudunk megmaradni kulturált magyar embereknek”, emelte ki a professzor, akinek megítélése szerint a helyzet manapság jóval ígéretesebb, mint korábban volt.
Borítókép: Szekeres Réka
