Hogy ez sok vagy kevés? Azt hiszem, a válasz egyértelmű, ha azt nézzük, hogy csak az idestova harminc éve épülő észak-erdélyi (A3-as jelzésű) autópálya összhosszúsága majdnem 600 kilométer (kellene, hogy legyen). Egyébként épp ennek az autópályának egy 13 km-es útszakasza, a – nem nagy túlzással azt mondahatni: egyelőre sehonnan sehová sem vezető – Szilágynagyfalu–Berettyószéplak közötti szakasza készült el… Az említett szakaszon szakértők szerint már június, de legalább július óta lehetett volna közlekedni (a kivitelező csak néhány hónapot csúszott az idei februári határidőhöz képest…), ha egyes hazai hatóságok nem tévedtek volna el a bürokrácia útvesztőiben. Ez is jól mutatja, mekkora az érdektelenség mifelénk, ha infrastrukturális beruházásokról van szó.
Az egyetlen pozitívum az avatás kapcsán az, hogy a „mérföldkő” dacára elmaradt a fesztivizmus, a pántlikavágás, mert, ahogyan a közlekedési miniszter maga fogalmazott korábban, az államnak a polgárokkal szembeni adóssága nagy, immár harminc éve, nincs ok semmiféle ünneplésre. Sorin Grindeanu egyébként a napokban azt vetítette előre, hogy jövőre további, mintegy 250 kilométernyi autópályát fognak átadni, ami az eddigi ezerhez képest arányaiban nézve már valóban szép eredmény. De azt is tudni kell, hogy a téma szakértői szerint legalább háromezer kilométerre lenne szüksége az országnak.
Nagy kérdés, hogy ez a beígért 250 km megvalósul-e? Sajnos, az infrastrukurális beruházások menetét évek óta nyomon követő Pro Infrastructura Egyesületnek az utóbbi hetekben készített légi felvételei azt mutatják, hogy a legtöbb helyen alig vannak munkagépek a nyomvonalakon, alig dolgoznak a kivitelezők, így olyan épülő szakaszok is vannak, ahol egy év alatt 14 százalékot haladtak csupán.
A közlekedésbiztonságot jó irányban befolyásoló autópályák léte vagy nem léte persze még nem minden – tegyük hozzá érintőlegesen –, egyeseknek még vezetniük is meg kellene tanulniuk autópályán: a héten éppen autópályán történt meg Románia idei legtragikusabb, öt halálos áldozatot és két súlyos sérültet követelő közlekedési balesete. Mert hiába vannak utak, ha balkáni mentalitással vezetünk, vagy ha egyáltalán megtörténhet olyan – ilyen is talán csak nálunk –, hogy valakit hetedik (!) alkalommal érnek tetten jogosítvány nélküli vezetésen. Erre éppen tegnap, Mehedinţi megyében volt példa, de naponta érkeznek a rémhírek az ittasan, drogosan, jogosítvány nélkül balesetet okozó sofőrökről. Ameddig az ilyenek szabadlábon vannak még a hetedik közlekedésrendészeti bűncselekményük után is, s ameddig a közlekedés résztvevői nem tisztelik egymást és a közlekedési szabályokat – ideértve a sebességhatárokat –, addig bármilyen jó is legyen a hazai infrastruktúra, a balesetekben elhunytak száma nem fog az EU-s átlag szintjére csökkeni.
De visszatérve az 1000. kilométerhez és az infrastruktúrához, azt se felejtsük el, hogy az autópályákkal még nem oldódik meg minden probléma: hány városnak nincs még körgyűrűje (de még annak se nevezhető közeli autópálya-szakasza, mint ahogy Kolozsvár számára terelőútként működik a Torda–Gyalu autópálya-szakasz), s halad át emiatt a tehergépkocsi-forgalom is a városközponton?
Ilyenformán mérföldkő ide, kilométerkő oda, az 1000. kilométer használatba vétele valóban csak igen kis lépés a normalitás felé, és félő, hogy ha a folyamat nem gyorsul fel jelentősen, akkor amire a 3000. kilométer megépül, már nem is lesz szükség rá, merthogy addigra feltalálják a teleportálást… Amivel legalább a közlekedési balesetek is megszűnnének.
