Ismét bebizonyosodott: a meghívottak többségét őszintén meglepte, hogy hölgytársaik szerint kimerítik a sikeres nők kategóriáját. „Hajlamosak vagyunk a sikert másokban meglátni, magunkban nem” – fogalmazott igen találóan Bolla Emese, Horváth Anna pedig gyorsan hozzátette: ezeknek a rendezvényeknek épp az a célja, hogy az elhangzó kis történetek rádöbbentsenek arra, nem csak a hírnév jelenti a sikert, valamennyiünk élete tele van kisebb-nagyobb megvalósításokkal.
A kérdésre, hogy mi is a siker számukra, egyetértés volt abban, hogy elsősorban a hétköznapi apró „diadalok”, a jól elvégzett munka öröme jelenti az elégtételt, a továbblépéshez szükséges erőforrást. Székely Zsuzsa „férfi mércével” mérve is Erdély sikeres vállalkozói közé tartozik, ennek ellenére nem állt különösebben szándékában „sikeres nővé” válni. Az eredmények kétségtelenül fontosak számára, de az igazi siker az, hogy mindkét lánya csatlakozott a családi vállalkozáshoz, „hozzáadott értékkel” viszik tovább azt.
Mennyire sikerült a karriert és a családot összeegyeztetni? – adódott rögtön a speciálisan női kérdés, amelyet érdekes módon férfiaknak soha nem tesznek fel, tette hozzá Hegedüs Csilla. (Még! – tehetjük hozzá mi …) Pákai Enikő szerint az egyensúly lényegében azt jelenti, hogy időnként a családra, máskor viszont a munkára kerül nagyobb hangsúly. Székely Zsuzsa számára az jelentett komoly kihívást, hogy valamiféle egyensúly jöjjön létre a család és a vállalkozás között, hogy az együtt töltött hétvégeken ne raboljanak el a cégviták a családra szánt időből. Bolla Emese arról beszélt: tanítónőként nagyon sok más, hasonló „egyensúlygondokkal” küzdő édesanyával kerül kapcsolatba, fontos a tapasztalatszerzés, hallani, látni, kinek hogyan sikerült venni azokat az akadályokat, amelyek valamennyiünket próbára tesznek.
Ugyancsak a tapasztalatcsere fontosságáról, beszélt Székely Zsuzsa is, a Kolozsvári Vállalkozó Nők egyesületében erre intézményes formában kerül sor. „A nők másképpen vezetnek céget, elég nehéz közös nyelvet beszélni a férfiakkal. Ezért is fontosak ezek a negyedévi találkozások, amikor megismerhetjük egymás gondjait, és megpróbálunk egymás segítségére lenni”, fogalmazott.
A kérdésre, hogy jelentett-e valaha hátrányt női mivoltuk pályafutásuk során, mind a három meghívott úgy fogalmazott: inkább az előnyeit élvezték annak, hogy a szebbik nemhez tartoznak. Talán egyetlen kivétellel: amikor az ügyfél muzulmán férfi. Ilyenkor a női besorolás komoly hátrány, a tárgyalás pedig határozottan bizarr …
Abban a reményben, hogy valamelyik hölgymeghívottból egyszer csak kifakad az őszinte válasz, ez alkalommal is feltettem a kérdést: pályafutásuk során mekkora támogatásban részesítették férjeik, voltak-e társaik, ha csak egy pillanatra is, féltékenyek sikereikre? A kifakadás ezúttal is elmaradt, a válaszok azonban kétségtelenül őszintén csengtek. Székely Zsuzsa 42 éve dolgozik együtt férjével, aki 14 évig főnöke volt. Amikor a 90-es években beindította magánvállalkozását, férje bátorította, majd két év múlva ő is átigazolt a céghez … a főnök azonban azóta is Zsuzsa asszony. Bolla Emese találóan fogalmazott: ha nem lett volna ez a támogatás, most nem ülhetne itt. A szakmai sikereket a nők aligha tudnának elérni, ha a társ támogató helyett visszahúzó erő. A slusszpoén Pákai Enikőtől származott, aki a nagyrabecsült kolozsvári zenetudóst, László V. Ferencet idézte, aki annó így bókolt neki: „Hogy maga mindig ilyen derűs, és mindig ilyen jól néz ki, az csakis a férjének az érdeme …”.
Borítókép: Kiss Gábor
