Sándor Imre – egy erdélyi vértanú

DOBES ANDREA

A hatóságok az ordináriusokat nem ismerték el a püspöki hatáskör törvényes gyakorlóiként, és a hatalomhoz hűséges párhuzamos egyházi vezetést támogattak, ezért az egyház történelmének igen zavaros időszakába lépett, amelyet számos ellentmondás és rivalizálás jellemzett.[1] Ugyanakkor, az 50-es évek eleje a katolikus klérus ellen irányuló számos megtorlás időszakát képezte, amelynek során a klérust megakadályozták abban, hogy spirituális és erkölcsi szerepét a társadalomban betöltse.

„Mille viae ducunt homines per saecula Romam.”[2] A latin közmondást parafrazálva kijelenthető, hogy az 50-es évek elején, a katolikus vezetés számára, kevés kivétellel, „omnes viae carcerem ducunt”.[3] Miután határozottan elutasította a kommunista hatóságoknak azon törekvéseit, hogy a római katolikus egyházat teljes ellenőrzésük alá vonják, Sándor Imre titkos ordináriusra ugyanaz a sors várt: a letartóztatás és a rabság, a végső áldozattal: halál a kommunista Románia politikai börtöneinek egyikében.

„Erdélyi szentek, boldogok, Isten szolgái és szolgálói,

új vértanúk, könyörögjetek érettünk!”

SÁNDOR IMRE a Hargita megyei Csíkverebesen született, 1893. augusztus 23-án. Iskoláit szülőfalujában kezdte (1904–1911), majd a csíksomlyói és a csíkszeredai római katolikus gimnáziumban folytatta. Teológiai tanulmányait, 1912-ben, Gyulafehérváron kezdte, 1912–1914 között pedig a Budapesti Pázmány Péter Egyetem Teológiai Fakultásán tanult.[4] Majláth Gusztáv Károly püspök szentelte pappá, 1916. július 3-án.[5] 1916–1918 között Gyergyóremetén (Hargita megye) volt káplán, majd Gyulafehérvárra helyezték, ahol a püspöki irodában tevékenykedett, iratmásolói minőségben. Hittantanár is volt Brassóban, 1920-tól pedig Csíkszeredában, ahol ezzel egyidejűleg a fiúbentlakás aligazgatója volt. 1934-ben székelyudvarhelyi főesperessé nevezték ki. Márton Áron püspök, 1939. június 21-én, kinevezte püspöki helynökké, 1940 végén pedig az észak-erdélyi hívek általános püspöki helynökévé.[6] A Kolozsvári Általános Püspöki Helynökség felszámolásakor, 1945. május 19-én, lemondott általános helynöki tisztségéről, és visszatért Gyulafehérvárra. Június 5-től Márton Áron „nagypréposti feladatkörrel bízta meg, és kinevezte a Katolikus Akció vezetőségébe”, 1947. március 7-ig pedig püspöki helynökként tevékenykedett.[7]

            A kommunista rendszer hatalomra jutásának időszakában tanúsított magatartása és cselekedetei miatt a kanonok magára vonta a politikai rendőrség figyelmét. Zaklatása és követése folyamatossá vált, és a 40-es évek végére felerősödött. A gyulafehérvári Szekuritáté által összeállított személyi lapja szerint a prelátust olyan személyként jellemezték, akinek „sovén magyar érzelmei az általa látogatott magyar körökben nyilvánulnak meg, és Márton Áron iránymutatásai szerint dolgozik. A Katolikus Akció keretén belül együttműködik a vezetőség más tagjaival a vallásos propagandaakciók szervezésében és lebonyolításában, amelynek álcája alatt a demokratikus rendszer elleni erőteljes propaganda zajlik. Mindez a Katolikus Akció keretén belül osztogatott imakönyvek, vallásos füzetek és körlevelek által történik, amelyeket a hatáskörébe tartozó római katolikus papok révén terjeszt. Kapcsolatban áll közismerten sovénérzelmű személyekkel és olyanokkal, akik ellenségesen viszonyulnak országunk demokratikus rendszeréhez.”[8]

            Boga Alajos[9] titkos ordinárius letartóztatása után, 1950. május 10-én, a gyulafehérvári egyházmegye vezetését Sándor Imre vette át. Az állam és az egyház viszonyát illetően, elődeinek rendíthetetlen magatartását követte, s 1950. július 16-án levelet[10] küldött a vallásügyi miniszternek, amelyben – „a vatikáni törvények értelmében, amelyeknek aláveti magát” – ismételten megerősítette, hogy a Vatikántól történő elválás és az új statútum elfogadása ügyében egymaga nem illetékes rendelkezni.[11] Kérte, hogy a római katolikus egyház szervezeti és működési statútumának tervezetét küldhesse el, „jóváhagyás végett”, a Vatikánnak.[12] A nagyszebeni Szekuritáté 1950. július 31-én kelt, a bukaresti Népi Szekuritáté Vezérigazgatóságának címzett átirata szerint, az ellenőrzött területen „mindeddig nem sikerült azonosítani a kiküldött körlevelet”, amely „arra buzdítja a papokat, hogy a Statútumot bojkottálják”, ám intézkedések történtek annak érdekében, hogy „bármely ilyen tartalmú körlevelet sürgősen azonosítsanak”.[13] Megjegyzendő ezúttal is a hatóságok különleges odafigyelése avégett, hogy a kanonok minden egyes cselekedetét meggátolják.

            „A Román Népköztársaság demokratikus rendszerének egyértelmű ellenségeként”,[14] 1951. március 11-én letartóztatták.[15] Miután öt napig a nagyszebeni Szekuritáté tartotta fogva, áthelyezték Bukarestbe, a belügyminisztérium fogdájába,[16] majd július 17-én a zsilávai börtönbe költöztették.[17] A Bukarest köré 1948–1964 között épített 18 védő erődítmény egyikében berendezett börtön a politikai foglyok, férfiak és nők átmeneti fogdájaként és kiválogatási helyszíneként szolgált. A foglyokat általában rövid ideig tartották itt, amíg a perükre vártak, más fogdákba történő költöztetésükre vagy más börtönökbe való átszállításukra várva, a Szekuritáté vizsgálatai érdekében. A börtönrendszer itt rendkívül kemény volt: a rabokat nedves, levegőtlen földalatti cellákban tartották, amelyek padlózata vízben úszott. Ehhez hozzáadódott az elégtelen élelem és az orvosi ellátás hiánya.[18]

1951. június-október időszakban egész sor kihallgatásnak vetették alá, a vádiratcsomó összeállítása érdekében. A vizsgálatok során született jegyzőkönyvek szerint a katolikus pap Schubert József püspök révén különféle információkat küldött a Szentszéknek.[19] Ezek az információk „a parasztok által felszámolt egyik kollektív gazdaságra és a Román Népköztársaságnak, az egyházmegyéken belül, tartományokra és rajonokra történő felosztási tervére” vonatkoztak. Továbbá, állítólag „információkat közölt a minisztériumtól kapott statútum-tervezetről, a gyergyószentmiklósi békegyűlésről, amelynek következtében egyes papok exkommunikálását kérte”.[20] Azzal vádolták, hogy „titokban” levelezett a Vatikánnal Clemente Gatti ferences atya révén,[21] akinek segítségével elküldte „a vallásügyi minisztériummal folytatott teljes levelezésének másolatát”.[22]

            Katolikus papok és apácák csoportjába sorolták – köztük Joseph Nischbach, Franz Kraüter, Gajdátsy Béla, Reisner Friderica Hildegard, Dewald Cristina, Kernweis Ecaterina, Strith Elisabeta Eva és Ioana Niculiţával együtt ‒, akiket „hazaárulásért”,[23] a Bukaresti Katonai Törvényszék 1952. január 15-i, 22. számú határozatával, 25 évnyi kényszermunkára ítélték. Mivel románul nem tudott, a vizsgálat és a per alatt Pápay Sándor tolmács volt a segítségére.[24] Az 1952. október 23-i 1260. számú határozatával a Bukaresti Katonai Törvényszék fellebbezési kérelmét megalapozatlanként elutasította.[25]

            Az Államvédelmi Vezérigazgatóság [Direcția Generală a Securității Statului (D. G. S. S.)] 1952. január 19-i átiratával a Zsilávai Börtön vezetőségét arra kérték, hogy a Szekuritáté megbízottainak adják át a katolikus elöljárót, valamennyi személyes tárgyával együtt, átszállítás céljából.[26] Öt nappal később Vasile Ciolpan, a Máramarosszigeti Főbörtön parancsnoka igazolta átvételét.[27] A belügyminisztérium egyik megbízottja 1954. június 29-én, a börtönben vetette vizsgálat alá.[28]

            A foglyok teljes elszigetelésén alapuló, szigorított őrizetű[29] Râmnicu Sărat-i Börtönbe[30] 1955. március 20-án szállították át, és ott a 24-es cellába osztották be. A börtön két oldalán, két emeleten sorakoztak a cellák, amelyek mindegyike kb. 3,5 méter hosszúságú volt. Bent vaságy szalmazsákkal, egy takaró, kis tűzhely, kezdetleges kisszék és az elmaradhatatlan, fából készült, csöbörszerű két kis börtön-kübli. Az elég magasan elhelyezkedő, zsaluzott ablak igen kisméretű volt, a rabok csak az ágyra felállva nézhettek ki rajta. A napi program reggel öt órakor a harang kongatásával kezdődött, és az este tíz órai takarodóig az ágy használata tilos volt. Ebben az időben a rab sétálhatott a cellában, vagy ülhetett a kisszéken, arccal a kémlelő ablak felé, hogy a szolgálatos őr bármely pillanatban szemügyre vehesse. Tilos volt mindennemű zaj, amely a szomszédba áthallatszott, a kommunikáció a falon keresztül, a szomszédos cellában raboskodóval, vagy pedig az ablakhoz történő felmászás. E tiltások megszegését többnapi magánzárkával büntették. Teljes volt az elszigeteltség, a rab csak a feladatát a legnagyobb szigorral ellátó börtönőrt láthatta. A belső udvarban való séta és a kéthetenként esedékes fürdés ugyanilyen elszigeteltségben zajlott: a rabot, mindig egyedül, egy őr kísérte mind az udvarba, mind a zuhanyozóba, és bármely rendbontást szigorúan büntettek.[31] A börtön parancsnokai, 1950–1963 között, Atanasie Bădicuţ hadnagy (1951), Emil Constantinescu hadnagy (1955) és Alexandru Vişinescu alezredes (1956‒1963) voltak.[32]

            Memoárjában, Gheorghe Pătraşcu görög katolikus pap, sorstársáról ekképpen emlékezett meg: „Alig múlt 60 éves, beteg és nagyon legyengült. Râmnicu Sărat-on a cellában még begyújtottak, de sok hozzáértésre és tapasztalatra volt szükség, hogy 2-3 széndarabbal és három fadarabkával meggyújthasd a tüzet. Sándor atya igencsak esetlen volt e tekintetben, s hallottam a rendőrt (látni nem láthattam, hiszen mindenkit elszigeteltek a saját szobájában) kiabálni rá: »Ilyen öreg vagy és nem tudsz tüzet gyújtani?« Azt hiszem, hogy a piszok, de még inkább a hideg miatt, megbetegedett, és a megfelelő kezelés híján, ebben a börtönben meghalt.”[33]

            1957 első felében, a börtönből szabadult Petz György római katolikus pap Márton Áron püspöknek mesélt a râmnic-i börtönben végbement jelenetről: „[Sándor Imrének i]s nagyon sokat kellett szenvednie a hideg miatt. Egészen a szobámig hallatszott, hogy sírt éjjel a hideg miatt. Aztán eltűnt; két éjszaka így sírt, azután a sírás nem hallatszott többé. Szeptember 14-én, a kulcslyukon át hallottam, egyik szobából, ahol addig nem volt senki, kivitték Sándor atyát, a párnájával, a takaróval, bizonyára valamelyik szanatóriumból hozták. (…) Kiszedték onnan, és elvitték valahova, de ennél többet nem tudhattam, nem tudtam meg, hová vitték. Tudja, jött akkor, és ő maga vitte ezeket a tárgyakat, amelyek ott voltak a börtönben, hogy máshova költöztessék. Csak ideiglenesen volt ott, egy éjszakát, nem tudok róla semmi mást, nem tudok.”[34]

            A katolikus elöljáró egészségi állapota 1955 végén jelentősen megromlott. A börtönorvos december 5-i jelentése szerint Sándor Imre atya „időskori hipertóniás atherosclerosisban, dyspepsiás gyomorhurutban” szenvedett, emiatt számára „állandó étrendet” javasolt.[35] 1956. február 18-án kelt újabb jelentésében az orvos plusztakarót igényelt, figyelembe véve a katolikus elöljáró „jelenlegi állapotát”, akit „előrehaladott testi leépüléssel, aszténiával és atherosclerosis-szal” diagnosztizált.[36]

            1956. február 28-án, 23 órakor hunyt el, és a halála okaként ez szerepel: „agyi ödéma és agyvérzés, természetes halállal hunyt el”.[37] 63 éves volt. A város temetőjében földelték el.

            Rövid életrajzát felterjesztették a Szentszékhez, a 20. század új vértanúinak névsorába. A Gyulafehérvári Főegyházmegyei Hatóság, 2003. január 13-án, beindította az előzetes egyházmegyei vizsgálatot.[38]

DOKUMENTUMOK ÉS FORDÍTÁSAIK

ROMÁN NÉPKÖZTÁRSASÁG

[címer]

KATONAI TÖRVÉNYSZÉK

Bukarest II. Ügyosztály

Ügyiratszám: 2031/1951

[négyszögletű bélyegző, a következő felirattal]: „C. N. S. A. S. (A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács), 2008. JÚNIUS 3., ARCHÍVUM IGAZGATÓSÁG, POPEȘTI LEORDENI”

[számbélyegzővel]: 68

22. számú ÍTÉLET (KIVONAT)

A Bukaresti Katonai Törvényszék II. Ügyosztálya a következő ítéletet hozta:

Az ítélet indoklásában tartalmazott okok miatt és a Katonai Ügyész Úr következtetéseivel összhangban,

A TÖRVÉNY NEVÉBEN ELHATÁROZZA:

Egyhangú szavazattal vétkesnek találja SÁNDOR EMERIC-et [IMRÉT] Gyulafehérvárról, Carl Marx utca 27. sz., hazaárulás bűncselekményért, a Btk. 190. cikke és a 199/1950. sz. Törvényerejű Rendelet 1. cikkének b. pontja szerint – amit a ________________________________________ cikkely büntet.

            Szintén egyhangúlag meghozott döntés, hogy számára enyhítő körülmények léteznek.

            Alkalmazva a Btk. 190. cikkét, társítva a 199/1950. sz. Törvényerejű Rendelet 1. cikke b. pontjának, a Btk. 157. cikkének, a 199/1950. sz. Törvényerejű Rendelet 7. és 4. cikkének, a Btk. 25. cikke 1. pontjának, a Btk. 463. cikkének és a Katonai Tvk. 304. cikkének előírásaival, SÁNDOR IMRÉT egyhangúlag 25 (huszonöt) év kényszermunkára és vagyonelkobzásra ítéli, és 10 (tíz) évre megfosztja őt polgári jogaitól, hazaárulás bűntette miatt.– Beszámítja a vizsgálati fogságot 1951. március 11-től és 10 000 (tízezer) lej perköltség megtérítésére kötelezi.–

            Kimondva és felolvasva ma, az 1951. január 14-i nyilvános tárgyaláson.–

ELNÖK (ss)                                                                Tagok (ss)

Gardei Gh. őrnagy bíró                                                Nagy Alex. főhadnagy

                                                                                   Neagu Dumitru hadnagy

                                                                                   Fetcu Ion hadnagy

Teodorescu Toma hadnagy

Az eredetivel megegyező,                                            Törvényszéki jegyző

Törvényszéki jegyző,                                                  olvashatatlan név

olvashatatlan aláírás

            Nevezett családi állapota: becenevek és álnevek SÁNDOR IMRE; születési év, hónap, nap: 1893. augusztus 23.; születés helye: Csíkverebes; apja neve: Sándor; anyja neve: Rozália; foglalkozása: katolikus pap; nemzetisége _______; családi állapota: _____________; gyermekeinek száma: –

            ELNÖK,                                                         Törvényszéki jegyző,

[kézírással]: A fogoly által tudomásul véve

„Sándor Emeric” aláírása

[kézírással]: 27. sz./1952. jan. 25.

ROMÁN NÉPKÖZTÁRSASÁG                                              421.996 sz.

BELÜGYMINISZTÉRIUM                                                    1952. január 19.

[címer]                                                                                   [számbélyegzővel]: 58

ÁLLAMBIZTONSÁGI VEZÉRIGAZGATÓSÁG                    [kézírással]: 11

MÁRAMAROSSZIGETI FŐBÖRTÖN

Megbízottaink révén küldjük Önöknek SÁNDOR IMRE elítéltet, hogy büntetése végrehajtása céljából az Önök börtönében elhelyezzék.

            Az 1952. január 14-i 22. sz. ítélettel, SÁNDOR IMRE 25 év kényszermunkára ítéltetett, 10 évig megfosztatik állampolgári jogaitól, 10 000 lej perköltség kifizetésére kötelezik, vagyonelkobzással sújtják, beszámítva a vizsgálati fogságot 1951. március 11-től.–

SZEKURITÁTÉ ŐRNAGY,

„Belügyminisztérium – Állambiztonsági Vezérigazgatóság – 102” feliratú bélyegző

olvashatatlan aláírás

                                               SZEKURITÁTÉ ŐRNAGY,

                                               olvashatatlan aláírás

[bélyegzővel]: POPEȘTI LEORDENI

Börtön: Máramarosszigeti Főbörtön

IGAZOLÁS

27. sz.

Év: 1952. hónap: jan. nap: 25.

            Mi, a __________ Börtön Igazgatója, a jegyzői titkárral együtt igazoljuk, hogy ma, 1952. január 25-én átvettük és nyilvántartásba helyeztük ebben a börtönben _____/195_  számon Sándor Imre elítéltet a D. G. S. S. által 1952. január 19-én kiadott 421996. sz. letartóztatási parancs értelmében.

            A fentiek igazolásaképpen a jelen igazolást bocsátottuk ki.

Igazgató,                                                                     Jegyzői titkár,

olvashatatlan aláírás                                                    olvashatatlan aláírás

[kézírással]: 0591/1954. június 29. sz.

BELÜGYMINISZTÉRIUM

BÖRTÖNÖK ÉS FEGYHÁZAK IGAZGATÓSÁGA

Nyilvántartási Osztály

67250. sz. / 1954. június 10.

A MÁRAMAROSSZIGETI FŐBÖRTÖN

R É S Z É R E

Kötelesek engedélyezni a Belügyminisztérium küldöttének, hogy HEBER JÁNOS foglyot, aki született 1910. március 14-én, János és Magdolna fia, valamint SÁNDOR IMRE foglyot, aki született1893. július 23-án, Sándor és Rozália fia, az Önök börtönében kihallgassa.

            A küldött különleges belügyminisztériumi igazolvánnyal igazolja magát.

AZ IGAZGATÓSÁG VEZETŐJE

Bădică Ilie alezredes

„RNK – Belügyminisztérium – Börtönök és Fegyházak Igazgatóság” [feliratú bélyegző]

olvashatatlan aláírás

[négyszögletű bélyegző, a következő felirattal]: „C. N. S. A. S. (A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács), 2008. JÚNIUS 3., ARCHÍVUM IGAZGATÓSÁG, POPEȘTI LEORDENI”

[számbélyegzővel]: 43

[kézírással]: 27

Jegyzőkönyv

320. sz., 1956. március 1.

            Alulírott Constantinescu Emi hadnagy, a R[âmnicu]. Sărat-i Börtön parancsnoka, Ștefan Nicolae hadnagy, őrséggel és rendszerügyekkel megbízott helyettes, Rădulescu Tănase alhadnagy, a parancsnok szolgálatos segédje és Găzdaru Dumitru őrmester, egészségügyi szolgálatos, a R[âmnicu]. Sărat rajon orvosa és ügyésze által kiállított Halotti Orvosi Bizonyítvány és Jegyzőkönyv valamint a R[âmnicu]. Sărat Város Néptanácsa által 1956. február 29-én kibocsátott 262. sz. bizonylat alapján, együttműködtünk Sándor Imre ellenforradalmár fogoly tetemének a R[âmnicu]. Sărat-i városi temetőben történő elhantolásánál.

            Evégett felvettük a jelen jegyzőkönyvet, a törvényesség biztosítása érdekében.

Börtönparancsnok

olvashatatlan aláírás

Őrséggel és rendszerügyekkel megbízott helyettes,

olvashatatlan aláírás

Parancsnok szolgálatos segédje

olvashatatlan aláírás

Egészségügyi szolgálatos,

olvashatatlan aláírás

[négyszögletű, piros színű bélyegző, a következő felirattal]: „C. N. S. A. S. (A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács), 2008. JÚNIUS 3., ARCHÍVUM IGAZGATÓSÁG, POPEȘTI LEORDENI”

MÁSOLAT                                                                            

                                                                                                          [számbélyegzővel]: 086

FELJEGYZÉS

A gyergyószentmiklósi gyűlés után SÁNDOR IMRE püspöki helynök azt is tudomásul vette, hogy a papok rajononként is fognak gyűléseket rendezni.–

            Ilyen gyűlések voltak azok, amelyeket a papok, 1950. december 10-én, Gödemesterházán és Türkösön (Sztálinváros) tartottak. A türkösi gyűlésen, a helynök elmondása szerint, dr. KULCSÁR MIHÁLY nagyenyedi minorita pap megjegyezte, hogy amennyiben a rajononkénti gyűlések nem járnak sikerrel, következik a Státus-gyűlés összehívása, amely alkalommal radikális megoldást talál majd a katolikus egyház ügyeire.–

            SÁNDOR IMRE nagyon bízik a státus gyűlésében, annak összehívása előtt szándékában áll közleményekkel meggyőzni a papságot, és irányelveket kiadni számukra. A közlemények szerepe figyelmeztetni a papságot Márton Áron püspök 2271/1948. sz. rendeletére. Ebben határozott utalás történik a 2314. sz. kánonra, amelynek értelmében büntetésre és exkommunikálásra számíthatnak mindazok, akik részt vesznek bármely gyűlésen, amit nem a püspök hívott össze.–

            Gyulafehérvár, 1951. január 20.

                                                                                   Ügynök

                                                                                   [név törölve]

                                                                                   „Apulum”

[kézírással]: 4

[kézírással]: Sándor Imre

ROMÁN NÉPKÖZTÁRSASÁG

                                                                       [címer]                                [számbélyegzővel]: 074

A NÉPI SZEKURITÁTÉ VEZÉRIGAZGATÓSÁGA

A NÉPI SZEKURITÁTÉ SZEBEN TARTOMÁNYI IGAZGATÓSÁGA

Ikt. sz.: 132/16.924., 1950. július 31.

[négyszögletű piros színű bélyegző, a következő felirattal]: „C. N. S. A. S. (A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács), 2008. JÚNIUS 3., ARCHÍVUM IGAZGATÓSÁG, POPEȘTI LEORDENI”

A NÉPI SZEKURITÁTÉ VEZÉRIGAZGATÓSÁGA

r é s z é r e

B U K A R E S T

Az Önök 1950. július 28-i 132/G/338.376 sz. parancsa alapján mellékelten küldjük SÁNDOR IMRE, a gyulafehérvári római katolikus püspökség püspök-helyettese által a vallásügyi miniszter úrnak címzett kérvény másolatát, amelyben tudomására hozza, hogy a vatikáni törvények értelmében, amelyeknek aláveti magát, a Román Népköztársaságban működő római katolikus egyháznak nem áll jogában egyoldalú döntéseket hozni a Vatikántól való elszakadást illető kérdésben és az új Statútum elfogadásának ügyében. Kéri ugyanakkor, hogy a Statútum-tervezetet elküldhesse a Vatikánnak, jóváhagyás végett. Megjegyzi, hogy ezzel a javaslattal a jászvásári római katolikus püspökség is egyetért.

            Ezt a kérvényt fent nevezett postán elküldte a hatáskörébe tartozó római katolikus espereseknek, hogy azok ismertessék a papokkal.

            Intézkedések történtek annak érdekében, hogy az esperesek ne küldjék ki ezt a kérvényt a papoknak, hogy azok értesülhessenek róla.

            A Regionális Szekuritáté Igazgatóságunkhoz tartozó területen mindeddig nem sikerült azonosítani a kiküldött körlevelet, amely arra buzdítja a papokat, hogy a Statútumot bojkottálják.

            Intézkedések történtek annak érdekében is, hogy bármely ilyen tartalmú körlevelet sürgősen azonosítsanak.

SZEKURITÁTÉ ALEZREDES

Gh. Crăciun

                                                                                   Szekuritáté főhadnagy

                                                                                   Mathe Emeric

M Á S O L A T

RÓMAI KATOLIKUS PÜSPÖKSÉG

G Y U L A F E H É R V Á R

1524–1950. sz.                                                                                  [számbélyegzővel]: 075

[kézírással]: Sándor Emeric

[négyszögletű piros színű bélyegző, a következő felirattal]: „C. N. S. A. S. (A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács), 2008. JÚNIUS 3., ARCHÍVUM IGAZGATÓSÁG, POPEȘTI LEORDENI”

M I N I S Z T E R  Ú R,

Az Ön folyó év július 4-i keltezésű, 23.331/1950. számú átiratával megkaptuk az RNK [Román Népköztársaság – R. P. R.] római katolikus egyházának Statútum-tervezetét, válaszképpen az mi 1949. szeptember 6-án küldött, 24.993/949 számmal iktatott átiratunkra.

            A jászvásári római katolikus püspökséggel egyetértve, tisztelettel figyelmébe ajánljuk az alábbiakat:

            A római katolikus egyházi hit lényeges és elidegeníthetetlen eleme a római pápa primátusa, és ebből a doktrínából fakadnak szükségszerűen azok a következmények, amelyeket Őszentsége, püspökünk az 1949. február 28-án kelt 225/1949. számú átiratban részletesen ismertetett a tisztelt Minisztériummal. Ezért az I. Vatikáni Zsinat tanácsának tanításai és határozatai szerint (4. ülésszak 3. fejezet) valamennyi katolikus keresztény köteles alávetni magát a római pápa joghatóságának, nem csupán hitbeli és erkölcsi kérdésekben, de az egész világban elterjedt egyház belső rendjét és vezetőségét illető ügyekben is, mégpedig oly módon, hogy azok, akik nem vetnék alá magukat, kiválnának az egységes katolikus egyházból.

            Határozott meggyőződésünk, hogy a tisztelt Kormánynak nem áll szándékában, hogy az RNK római katolikus egyháza kiváljon az egyetemes katolikus egyház egységéből és külön szerveződjön meg, és éppen emiatt hisszük, hogy a tisztelt Kormány minden jóindulatával figyelembe veszi az irányú erőfeszítéseinket, hogy az RNK-beli római katolikus vallás statútumai megfeleljenek a hazai törvényeknek, ugyanakkor tartsák tiszteletben az egyetemes katolikus egyház alapvető tanításait és a római pápa valóságos primátusát, ahogyan azokat a szent kánonok, a szent zsinati határozatok és a Cedex Iuris Canonici rendelkezései meghatározzák és elrendelik.

            A fent kifejtettekből világosan látszik, hogy mi nem vagyunk kompetensek a római pápa primátusát elfogadó római katolikus egyház Statútumainak összeállítására, ugyanakkor nem vagyunk kompetensek olyan Statútumokról tárgyalni, amelyek olyan területeken hoznának változásokat, amelyeket nem azonosan alkalmaznak az egész világban, éspedig dogmatikai, erkölcsi, közigazgatási és vezetési kérdésekben. Mindezek az ügyek az úgynevezett „Causae Majores” részeit képezik, amelyben kizárólag a római pápának van hatalma és joghatósága.

            Ezért teljes tisztelettel kérjük Miniszter Urat, szíveskedjen engedélyezni és lehetővé tenni, hogy a Szentszékhez fordulhassunk és elküldhessük oda az RNK római katolikus egyházának Statútum-tervezetét, amelyet nekünk a fenti címünkre megküldtek.

            Figyelembe véve, hogy az Egyházak általános rendszerét szabályozó Törvény 40. cikkelye ezt lehetővé teszi, tisztelettel várjuk, hogy a tisztelt Minisztérium számunkra engedélyezze ezt a lehetőséget.

            Kérjük, Miniszter Úr, hogy fogadja kiváló tiszteletünket.

Gyulafehérvár, 1950. július 16.

                                                                                   ss. Sándor Imre

                                                                                   általános püspöki helynök

Tisztelt

Vallásügyi Minisztériumnak

            Nyilvántartási és Koordinációs Igazgatóság

            Bukarest

ROMÁN NÉPKÖZTÁRSASÁG

[címer]

        BELÜGYMINISZTÉRIUM                    [számbélyegzővel]:077

A NÉPI SZEKURITÁTÉ SZEBEN TARTOMÁNYI IGAZGATÓSÁGA

Ikt. sz.: 132/26719., 1951. január 10.

[kézírással]: Sándor Imre

[négyszögletű piros színű bélyegző, a következő felirattal]: „C. N. S. A. S. (A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács), 2008. JÚNIUS 3., ARCHÍVUM IGAZGATÓSÁG, POPEȘTI LEORDENI”

A NÉPI SZEKURITÁTÉ VEZÉRIGAZGATÓSÁGA

figyelmébe

BUKAREST

Csatoljuk másolatban SÁNDOR IMRE püspöki helynöknek STANCIU STOIAN Vallásügyi Miniszter Úrhoz intézett levelét, amelyben egész sor elégedetlenségét fejezi ki az új tanárok kinevezésével kapcsolatosan, rámutatva, hogy ezzel nem ért egyet, ugyanis azok kiválasztása a római katolikus egyházi szabályzat szellemének figyelmen kívül hagyásával történt, olyan személyek által, akik nem kompetensek ilyen ügyekben, ezzel alighanem a „Katolikus Akció” Bizottságra utalva.         

Ebből a levélből megállapítható, hogy a helynök viszonyulása az „Akcióval” szemben ugyanolyan ellenséges, mint korábban volt.

SZEKURITÁTÉ ALEZREDES

Gh. Craciun

                                                           Szekuritáté főhadnagy,

Mathe Emeric                                                      

GH./L.

3 pld.

                                    M á s o l a t

Ikt. sz.: 2196/1950.

[négyszögletű piros színű bélyegző, a következő felirattal]: C. N. S. A. S. (A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Tanács), 2008. JÚNIUS 3., ARCHÍVUM IGAZGATÓSÁG, POPEȘTI LEORDENI

[számbélyegzővel]:078

            Miniszter Úr,

Köszönettel vettük Excellenciás Úr értesítését a 34.242/1950. sz. Határozatra vonatkozóan, ugyanis úgy vélem, hogy ezáltal megtörtént a Római Katolikus Teológiai Intézet székhelyének rögzítése Gyulafehérváron, és egyben megnyugtató jelzés arra nézve, hogy gyors eljárással megkapjuk az Intézet hatósági működési engedélyét is.

            Másfelől be kell Önnek vallanom, hogy Excellenciád értesítése mélyen gondolkodóba ejtett, ugyanis sem a vonatkozó törvények és levelezés tüzetes áttanulmányozása után, sem pedig a teljes ügy hosszas tanulmányozása után nem sikerült összhangba hoznom az értesítésben szereplő információkat az eddig megjelent törvényekkel és rendeletekkel. Különösen fájdalmasan érint, hogy nem békélhetek meg teljes mértékben az Excellenciád által elismert tanárok névjegyzékével, ugyanis az Anyaszentegyház törvényei és kánonjai ezt számomra nem teszik lehetővé.

            A számunkra megküldött közlésből nem szerezhettünk tudomást, és mindmáig nem nyertünk tájékoztatást arról, hogy a határozat alapjául szolgáló javaslat milyen jogkörrel rendelkező egyházi fórumtól származik. Kénytelen vagyok tehát bizonyos híresztelések alapján feltételezni, amit szerettem volna elkerülni, hogy a javaslatot olyan személyek csoportja tette, amely mind az állam vonatkozó, érvényes törvényei, mind az egyházi jogkörök tekintetében inkompetensnek tekintendő. Ezen személyek csoportja a római katolikus egyház és a szent kánonok törvényeivel ellentétes módon jött létre és működik, ilyeténképpen nem képviselheti a római katolikus ordinariátusokat, amelyek az egyedüli illetékes szervek.

            Az illetékesség kérdéskörén kívül, számunka a tanárok közölt jegyzéke is nagyon súlyos gondokat okoz. Több évszázados tapasztalata és főleg a Tridenti Szent Zsinat után, a Római Katolikus Egyház nyomatékosan kéri, hogy az egyházi személyzet felkészítésének oly jelentős küldetését megfelelő tudományos képzettséggel rendelkező papokra bízzák, akik papi életük tekintetében példaértékűnek bizonyulnak. Ugyanezt kéri a Kánonjog 1366. kánonjának I. paragrafusa – és a 42.898/1948 sz. Határozat 32. és 33. cikkelye ennek a posztulátusnak helyt ad. Ugyanis az Excellenciád által közölt jegyzékben szereplő papok közül, a szemináriumunk tanárain kívül, az illetékes Ordinariátus előtt vétkeit senki nem indokolta, sem szükséges tudományos felkészültségét, sem pedig más szempontból jelentős képességeit, amely tényektől nem tekinthetünk el. Mi több, közülük egyesek a kánonjog szerint szóba sem jöhetnek. Ezek esetében, nemcsak hogy nem kérhetjük elismerésüket, de őket az egyház ki sem nevezheti.

            A továbbiakban hangsúlyoznunk kell, hogy a fenti jegyzék alapján az Intézet élére egy rektort is kineveztek, bár az adott határozat értelmében a Teológiai Intézet élén a dékán áll. A továbbiakban kineveztek egy tanulmányi „igazgatót”, bár az idézett Határozatban ilyen tisztség nem szerepel. Emellett nem került pontosításra minden egyes személy katedrája. A jegyzékben szereplők szakterületének ismeretében megállapíthatom, hogy a 49.444/1948-as számú Határozatban felsorolt katedrák mindegyike nem is foglalható el oly módon, hogy a fennálló igények szerint minden egyes tantárgyat szaktanár oktathasson.

            A felsorolt problémákon kívül más, számunkra nagy jelentőséggel bíró ügyek is vannak, amelyek tisztázása nélkül nem lehetünk nyugodtak afelől, hogy Szemináriumunk az egyházi törvényeknek és a kánonoknak megfelelően és zavartalanul működhet, mint római katolikus Teológiai Intézet. Ilyen problémák például: statútumaink jóváhagyása, a bentlakásnak a Teológiai Intézettel való szoros együttműködésben történő létrehozása és igazgatása, a két intézmény szabályzatainak jóváhagyása, az épületek ügye, amelyet a szabályzat jóváhagyásáért benyújtott folyamodványunkkal együtt említettünk, az anyagiak ügyének oly módon történő rendezése, hogy a költségvetési keret egy bővített Intézet költségeit fedezze.

            Miniszter úr, ahogyan Excellenciád pontosan tudja, a fiatal klérus nevelésének és a teológiai oktatásnak az ügye számunkra rendkívüli jelentőséggel bír. Mi mindenféleképpen szeretnénk mindezeket a római katolikus egyházi fegyelemnek megfelelően „tanításaink, kánonjaink és hagyományaink alapján saját feltételeink mellett” biztosítani és megszervezni (Vallásügyi Törvény, 7. cikkely). Mindezért számtalan vád és gyanúsítás ért bennünket. Mérhetetlenül fájdalmas, hogy most, amikor értesültünk Excellenciád Határozatáról – mivel a jászvásári ordinariátussal nem tudtunk kapcsolatba lépni – kénytelenek vagyunk saját magam nevében szóvá tenni aggodalmaimat és nehézségeimet. Mégis, bízva Excellenciád jóindulatában, reménykedem, hogy mindezek meghallgatásra kerülnek, és számunkra lehetővé teszi az állam érvényes törvényei szerinti eljárást, az egyházi kánonok megsértése nélkül.

            Miniszter Úr szíves figyelmébe ajánlva,

Gyulafehérvár, 1950. december 30.                             

Általános Helynök,

JEGYZETEK