– Olyan kolozsvári muzsikus életéről, munkásságáról beszélünk, aki több éven át a Kolozsvári Magyar Opera hangversenymestere is volt. Ezért egyértelműnek tűnt, hogy ezt a könyvet csak itt mutathatják be, a Bánffy Miklós Operastúdióban – köszöntötte az egybegyűlteket Szép Gyula, a Kolozsvári Magyar Opera igazgatója.
– Gyenge Enikő nem fog magáról beszélni, ezért elmondom, hogy a Gheorghe Dima Zeneakadémia zenetudós szakának végzettje. Államvizsga dolgozatának tárgya édesapám, id. Márkos Albert zeneszerző munkássága volt. 1988-ban Magyarországra távozott, ahol intenzív zenetörténészi, kutatói, zenekritikusi munkát folytatott hosszú éveken keresztül – vezette fel a beszélgetést Márkos Albert, majd arról faggatta, hogyan jutott eszébe, hogy zenetudós legyen, illetve, hogy Zsurka Péter hegedűtanárral foglalkozzon.
Gyenge Enikő elmondta: mindig szeretett a zenéről olvasni. Úgy érezte, más füllel hallgatja azt a zenét, amelyről előzőleg már olvasott. Ami a Zsurka-téma választását illeti, elmesélte, hogy a kolozsvári zenelíceum volt hegedűtanára, Csernátoni Marianna, aki a lánya hegedűtanára volt Budapesten, felkereste, és elmondta, hogy van egy anyag Zsurka Péter hegedűmódszertani jegyzeteiről, amit publikálni kellene. Ahogy elkezdte Zsurka Péter életrajzát kutatni, rájött: nem elég egyetlen kis tanulmányt írni róla.
– Felkerestem egykori Zsurka-tanítványokat, akik leírták a tanárukkal kapcsolatos emlékeiket, ezáltal a mester is jelen van a könyvben. Zsurka Péter zárkózott ember volt, nem lehetett róla semmit tudni. Nemcsak azért, mert olyan időszak volt, amikor a tanárok nem osztották meg személyes múltjukat és jelenüket a tanítványokkal, hanem mert az 1950-es, 1960-as években nem lehetett dicsekedni azzal, ha valaki Budapesten született és magyar állampolgár. A tanítványok is keveset tudtak a budapesti fiatalságáról, mert nem beszélt róla, pedig lett volna mit mesélnie. Csodagyerekként tartották számon, tízévesen a budapesti zeneakadémián tanult. 1938-ban a budapesti zeneakadémia nagytermében volt önálló estje, amelynek jó sajtóvisszhangja volt. A rádióban is szerepelt, de ezek a felvételek nem maradtak fenn. Zsurka élettársa, Ütő Mária zongoraművész pedánsan feljegyezte, mikor és hol lépett fel Erdélyben Zsurka Péter. Műsorfüzeteket, plakátokat is eltett. A magyarországi koncertekről pedig a magyarországi Arcanum adatbázis volt a segítségemre – mesélt a könyvről. A kötet kronologikus sorrendben mutatja be az egykori hegedűtanár életét, kezdve a budapesti évektől, az 1941-es Kolozsvárra való költözésig. Azt nem tudni, miért nem ment vissza 1945-ben Budapestre. – Erdélyben rengeteg koncerten lépett fel szólistaként. Az 1950-es években ő volt Erdély legjobb hegedűse – tette hozzá Gyenge Enikő.
– Azért vállaltam a könyv megjelentetését, mert édesapám is zenész volt, ezért van némi rálátásom a komolyzenére, az operára. Értékes anyagnak tartottam a könyvet, ezért vállaltam, hogy az Exit Kiadó megjelenteti. Már többen megrendelték Magyarországról és Németországból is – magyarázta Nagy Péter, az Exit Kiadó igazgatója.
Zsurka igényessége a tanítványaival szemben példamutató volt. Hegedűosztálya zeneileg és hangszertechnikailag is magas színvonalon állt. A tanítványok nemcsak számon tartották egymást, és drukkoltak egymásak, hanem összetartó közöséggé váltak általa – mutatott rá Gyenge Enikő
Az eseményen közreműködő hegedűművész, Csendes László elmondta: nagy titkok őrzőjének tartja Zsurka Pétert, és örül, hogy lehetősége volt vele tanulni.
