A három diakonisszát – Kocsis Juliánnát, Vatzek Lujzát és Bethlen Erzsébetet – Orsolya testvért – június 7-én, szerdán délután 1 órakor helyezték örök nyugalomra a Házsongárdi temetőben, a diakonisszák sírkertjében.41 A gyászszertartást Vásárhelyi János püspök végezte. Szabó Piroskát, vagyis Julianna testvért Magyarbikalon temette el június 10-én Kis József helyi lelkész és Borbáth Dániel lelkész-igazgató.42 Később Kocsis Júlia testvér földi maradványait rokonai kívánságára exhumálták, és hazaszállították Nagyszalontára, „ott folyt le temetése június 30-án igen nagy szomorúsággal”.43
A kolozsvári légitámadásban elhunyt áldozatok temetését egyébként a városi hatóságok eredetileg június 3-ra, azaz szombatra időzítették, de ezt végül június 5-ére, hétfőre halasztották, mivel egy nap alatt nem sikerült azonosítani valamennyi elhunytat. A bombázáskor meghaltakat a város a saját halottjának tekintette, és gondoskodott a temetésükről. Egyik részüket a Házsongárdi temetőbe, a Hősök temetője közelében helyezték örök nyugalomra délután 4 órakor, a többi áldozattól pedig a kardosfalvi temetőben vettek búcsút a délután 5 órakor kezdődő gyászszertartáson.44
„A testvéreket, valamint a többi, őrhelyükön maradtakat, kik a biztos halál közeledtén is a betegekért, azok védett helyre viteléért, s az intézményért áldozatosan szolgáltak, hősi halottaknak minősítették, s ilyen temetésben részesítették” – írta monográfiájában Borbáth Dániel az elhunyt diakonisszák temetésével kapcsolatban.
A diakonisszák temetéséről a Keleti Újság című kolozsvári lap 1944. június 6-i számában adott hírt: „A Református Diakonissza Intézet tudatja barátaival, hogy a bombatámadáskor – kötelességük teljesítése közben – elhunyt Kocsis Júlia, Vatzek Lujza és Bethlen Erzsébet Orsolya testvérek temetése szerdán délután 1 órakor lesz a nagytemetőben. Gyülekezés a bejáratnál háromnegyed 1 órakor.”
A gyászszertartásról Végh József írt megható beszámolót az Ellenzék című kolozsvári napilapban.
„(…) Szerdán délután kísérték utolsó útjukra Orsolya, Júlia és Lujza testvéreket, akik hősi önfeláldozással ott maradtak azok mellett a betegek mellett, akiket már nem sikerült levinni az óvóhelyre. Köröskörül hullottak a bombák. Szabadjára tombolt az emberi kegyetlenség és barbarizmus. A diakonissza nővérek szívébe mégsem költözött halálfélelem, vagy megrettenés ezekben a rettenetes pillanatokban. Tudták, hogy ki kell tartaniuk őrhelyükön, mint a római katonának. Nem futhatnak meg gyáván a rájuk bízott betegek mellől. Vigasztaló, bátorító szavakkal igyekeztek enyhíteni helyzetükön. Amikor az épületet bombatalálat érte, a betegekkel együtt betemette őket a leomló faltörmelék.
Kettejüket halva találták meg a romok alatt, a harmadikat pedig életveszélyes állapotban szállították kórházba. Sajnos, a leggondosabb orvosi ápolás sem tudta megmenteni az életnek.
A Hősök temetőjében mondottak utolsó Istenhozzádot a kolozsvári reformátusok a három hős diakonissza nővérnek. A Házsongárdi temető előterében gyülekezett össze a gyászoló közönség, amelynek soraiban ott volt a református egyház minden vezetője és az összes református intézmények képviselői. Együttesen vonultak fel a Hősök temetőjében felállított ravatalhoz, ahol a diakonisszák lelkésze, Borbáth Dániel imádkozott, majd Vásárhelyi János református püspök mondott gyászbeszédet. Utolsó tiszteletadással járultak a református egyház hívei a koporsókhoz, hogy könnyes megemlékezéssel búcsúzzanak el azoktól, akik bebizonyították, hogy a hősi jellemek a mai korból sem hiányoznak. Vértanúhaláluk legyen példaadás az egész magyar társadalom számára. Tragikus sorsuk jusson eszünkbe, az élet nehéz pillanataiban, amikor ránk törnek a csüggedés és kétségbeesés órái! Tanuljuk meg tőlük, hogy a magyar kötelességteljesítés útján sohasem szabad megállani! Ne helyezzük előtérbe a saját személyünket, egyéni érdekeinket, biztonságunkat vagy anyagi jólétünket. Gondoljunk mindig arra, hogy el vagyunk kötelezve a magyar közösség szolgálatára, és nemzeti kötelességünket éppen olyan önfeláldozással kell teljesítenünk, ahogyan a Református Kórház három hősi halottja az élete árán kitartott az őrhelyén. Legyen az emlékük örökké áldott!”45
Bethlen Erzsébet – Orsolya testvér élt 29 évet, Kocsis Juliánna – Júlia testvér élt 33 évet, Szabó Piroska – Julianna testvér élt 25 évet és Vatzek Lujza – Lujza testvér élt 27 évet.
Több ezer pengő értékben lopkodták a kórház ágyneműit
A tragédia közepette is voltak azonban olyanok, akik megpróbáltak hasznot húzni mások kárából és nyomorúságából, s rablásokba, fosztogatásokba kezdtek. A tolvajok nem kímélték a református kórházat sem. A Keleti Magyar Újság 1944. augusztus 15-i száma beszámol arról, hogy valaki állandóan „dézsmálgatja” a lebombázott református kórház romjai között talált, még használható állapotban maradt tárgyakat, főként ágyneműket, amelyeket a református teológia épületébe szállítottak megőrzés céljából.
„Heteken keresztül, éjjel-nappal lesben állott a kórház egyik megbízottja, hogy a lelkiismeretlen tolvajokat valamilyen módon leleplezze, míg most sikerült is a tolvajokat tetten érni Zilahy Ferenc 28 éves, Wesselényi út46 44. szám alatt lakó munkás és Rech Károly 66 éves, Hitler tér47 13. szám alatt lakó gépész személyében. Zilahy és Rech ismerősök voltak a teológia épületében, mert több alkalommal dolgoztak ott azóta is, amióta a református kórház megmentett berendezési tárgyait és ágyneműit a teológia épületében elraktározták. Amikor tetten érték őket, éppen nagy nyaláb ágyneművel akartak elmenekülni, mire rendőrt hívtak, és mindkettőjüket bekísértették a szomszédban levő rendőrkapitányságra. Kihallgatásuk során beismerték, hogy már több mint két hónap óta lopkodták az ágyneműket. Az ellopott értékek egy részét már »értékesítették«, de lakásukon még 12 000 pengő értékű ágyneműt és a református kórház épületének romjai alól kimenekített berendezési tárgyat találtak. A lelkiismeretlen tettesek fölött gyorsított eljárással ítélkezik a bíróság.”48
Szombat reggeli istentisztelet a pusztulás közepette
A légitámadást túlélő híveknek azonban erős hitüknek köszönhetően ezekben a nehéz pillanatokban is sikerült talpon maradniuk. Hidelve református hívei már június 3-án, szombat reggel istentiszteletre gyűltek össze a mintegy csoda folytán csupán kisebb sérüléseket szenvedett templomukban.
„Néhány méter és egy templommal kevesebb van. Így csak az ólomfoglalatukból kiszórt apró ablakszemek, a torony meghajlott óralapjai s a veretéből kirepített vastag tölgyfaajtó helye mutatja, hogy a templom falain kívül a pokol erői dolgoztak, gyászt és szenvedést hozva magukkal” – olvasható az Estilap című kolozsvári napilap 1944. június 5-i számában.
Ugyan törmelékek és vastag porréteg rakódott le a kitört ablakokon keresztül a templom belső területére, de még aznap sikerült kitakarítani, így a szombat reggeli istentiszteleten már tisztán várta a hajlék a híveket.
A diakonisszák sírkertje a Házsongárdi temetőben egykor... (Archív felvétel)
... és ma (Rohonyi D. Iván)
„Mert szombat reggel istentiszteletet tartottak a pusztulás közepette, s a hívek megrendült tömege színültig megtöltötte a kis templomot. A megpróbáltatott emberek leroskadtak Isten színe előtt, s magukba szállva, könnyes szemmel adtak hálát az Úrnak, hogy élve vezette ki őket a rájuk szabadult infernóból. A hidelvi templom annak a környéknek a temploma, amely a terrortámadás központja volt, s majdnem mindenki, aki a szombat reggeli istentiszteleten részt vett, áldozatul esett családtagját, rokonát vagy barátját siratta. Úgy jöttek az emberek, mint akik most ismerik meg igazában a Mindenható hatalmát, most tanulták meg, hogy vigaszt csak az Úr adhat” – írta az újság.
A beszámoló szerint a szombat délutáni istentiszteleten is megismétlődtek „a reggeli jelenetek”. A hívek a templom minden talpalatnyi helyét megtöltötték, „s hitükben megerősödve távoztak”. Vasárnap délelőtt ugyanígy.
„A templom kapujára vasárnap felírás került. Lukács evangéliumának egyik mondata: „Jézus mondta: ne félj, csak higgyj, és megtartatol”, alatta: „Erős várunk nekünk az Isten”.49
A hidelvei templom légnyomástól behorpadt toronyórája a sérülés pillanatában megállt, „mutatva az időt, amikor az angolszász terrorbombázók, mint fő hadicélpontot, kórházat találtak többször is telibe Kolozsváron”.
„Nem kell többet megindítani, hadd legyen örök tanúbizonyság és figyelmeztetés arra, hogy mi történt június 2-án délelőtt Erdély fővárosában”50 – írta az Estilap munkatársa 1944. június 3-án.
A túlélők több mint hét évtizeddel a történtek után sem tudták feldolgozni mindazt, ami ezen a június 2-i, pénteki napon történt. Könnyes szemmel emlékeznek a romok alatt életüket vesztett, ártatlanul elhunyt szeretteikre, romba dőlt otthonaikra. Mi ma nem tehetünk egyebet, mint azt, hogy felidézzük és ápoljuk az emléküket, s a múlt tragédiáiból levonjuk a megfelelő következtetéseket. Az 1948–1949-es államosítás után, a kommunizmus alatt a diakonisszák élete meglehetősen nehéz volt, de életük végéig hűségesek maradtak mindahhoz a szellemiséghez és értékrendhez, amit az általuk önként vállalt szeretetszolgálat jelentett. Ugyan az utolsó diakonissza, Anna testvér is 2019-ben Aradon örök nyugovóra tért, mindazt, amit – Reményik Sándor szavaival élve – az „irgalmasság önkéntesei” képviseltek, a földi világból való távozásukkal nem szabad hagyni, hogy örökre elvesszen. Egész életük és munkásságuk példamutató lehet az utókor számára.
42 Hidelve, halotti anyakönyv. A Kolozsvári Hidelvei Református Egyházközség Levéltára.
43 Borbáth Dániel, i. m., 113–122.
44 Asztalos Lajos – Papp Annamária, i. m., 141–143.; Papp Annamária – Rohonyi D. Iván, i. m., 19.
45 Végh József, Amiről érdemes írni. A kötelességteljesítés hősi halottai. Ellenzék 65 (1944/129), június 10., 2.
46 Jelenleg Regele Ferdinand, korábban Dózsa György utca.
47 Ma Avram Iancu tér, előtte Bocskai István nevét is viselte.
48 Rendőrkézre kerültek a Református Kórház romjai alól kimentett ágyneműk dézsmálói. 12 000 pengő értékű ágyneműt loptak el a református teológia épületéből. Keleti Magyar Újság 27 (1944/184), augusztus 15., 8.
49 Ne félj, csak higgyj, s megtartatol! Ablakok, kapu nélkül tartottak istentiszteletet a hidelvi templomban. Estilap 12 (1944/125), június 5., 3.
50 Végig Kolozsvár bombasújtotta városrészein. Szétrombolt kórházak, bombazáporral elárasztott munkásnegyedek. Éjszaka is teljes erővel folyt a mentés. Estilap 12 (1944/124), június 3., 1–2.
