Borbély Tamás cikkében (Propagandaveszély, Szabadság, augusztus 8., 3. old.) kevés mondattal értek egyet, de néhánnyal nagyon is. Például ezekkel: „már senkinek sincs kedve meghallgatni a másik felet”, „érdemes visszatérni a panoramikus szemlélethez, hogy helyes következtetést tudjunk levonni és a maguk valóságában, ne pedig eltúlzottan értelmezzük az eseményeket”. Én is így látom, éppen ezért van a kezemben toll (vagy troll).
Borbély a következőket írja: „A genderideológia különféle nemeket kreál, és megpróbálja elfogadtatni az emberekkel, hogy nem csak férfiak és nők vannak a világon.” Ez tévedés. És elsősorban nem azért, mert valóban léteznek transznemű emberek, hanem azért, mert nincs olyan, hogy „genderideológia”. Maga ez a szó propagandatermék és ennek megfelelően tendenciózus. Inkább stigma, mint fogalom. Genderelmélet? Az van. Pontosabban vannak genderelméletek, de ezekről a genderideológiát kiáltók sosem tesznek említést. Pedig volna mit: John Stuart Mill A nők alávetettsége című másfél évszázada született művétől kezdve tengernyi forrás született, és nemcsak az egyetemeken, hanem a szépirodalomban is. Hogy csak néhányat említsek: Charlotte Bronté Jane Eyre, Németh László Iszony, Babits Mihály Halál fiai című műve átütő művészi erővel jeleníti meg a nő-férfi viszonyok messzemenő társadalmi meghatározottságait. Épp ezek segíthetnek hozzá valamilyen „panoramikus szemlélethez”.
A genderszemlélet tudományos elméletei szerteágazóak, és egy részük ma már háttérbe is szorult, inkább a nyolcvanas években terjedt angolszász egyetemeken. Ami viszont a genderszemléletben közös, az az, hogy bár nőnek és férfinak születtünk, a mód, ahogyan férfiak és nők vagyunk, társadalom-, kor- és kultúrafüggő. Például a tizenkilencedik században egy férfi, aki nem lehetett katona, esetleg egészségügyi okokból, nagyon nehéz helyzetben találta magát a házasságpiacon, mert nem minősült teljes értékű férfinek. Egyes országokban ez még mindig így van. A nyugati világban (ahova mi is tartozunk) ma már ez, persze, csak családi krónika, mert teljesen megváltozott a katonaság társadalmi helye és intézményes formái.
Más példa. Miközben a diákjaim legalább háromnegyed része nő, a huszadik századig a nők tömeges (illetve részben bármilyen mértékű) részvétele a felsőoktatásban fel sem merülhetett. A század közepéig Magyarországon a nők nem végezhettek jogot. Ezerkilencszázhatvanhétben nők még nem lehettek maratoni versenyzők az Egyesült Államokban. Nők sokáig nem vezethettek autót, illetve például Szaud-Arábiában még mindig börtönnel sújthatják őket emiatt. Ezek a jelenségek és változásaik a genderelméletek tárgyai. Kevésbé boszorkányüldöző országokban az ennél jóval szárazabb témák és mérések is genderkutatásként kapnak említést: a foglalkozások nemek szerinti megoszlása, nők és férfiak várható élettartama és egészségi görbéi, jövedelmi statisztikái stb. És maga a „gender” szó a nyelvészetből származik, a nyelvtani nemek fogalmából.
Ami az olimpiai játékok megnyitóját illeti, én is ízléstelennek tartom azt, ahogyan a szórakoztatóipar visszaél az ember nemével és identitásával, de éppen ezért a visszaélés, az áruba bocsátás a probléma, nem pedig az ember identitása, neme és irányultsága. Amikor Borbély Tamás a homoszexuálisok jogait védi (vagy nem), akkor saját magát is védi (vagy nem), mert ő is kisebbségi, és mindenki az az élete során, hol ebben, hol abban, hol betegként, hol gyerekként, hol dolgozóként, hol magyarként, hol a vallásáért, hol nyugdíjasként, ezért vagy azért jogvédelemre szorul. Kivétel nélkül mindenki. Románia EU-s csatlakozásának egyik utolsó feltétele a homoszexualitást kriminalizáló törvény eltörlése volt.
Alan Turingot, a huszadik század egyik legnagyobb matematikusát és világháborús hőst még az ötvenes évek elején börtönnel és kényszerkezeléssel sújtották homoszexualitás miatt – Nagy-Britanniában! Kallós Zoltánt, az egyik legjelentősebb néprajzost a nyolcvanas években börtönözték be ugyanezért. Ezek miatt az évezredes meghurcoltatások miatt kicsit több tiszteletet és megértést érdemelnének tőlünk a homoszexuális embertársaink. És végül, ami a progressziót illeti (amit a sajtóban gyakran összetévesztenek a liberalizmussal, holott annak az egyik kihívója), és amit Borbély a keresztényellenesnek aposztrofál. Ha Románia ezerkilencszáznyolcvankilences felszabadítása a nacionalista-kommunista diktatúra alól a nemzetközi szabadelvű erők segítségével nem következik be, akkor karácsony helyett még mindig „télifa-ünnepélyt” kellene írni és templom helyett „műemléket”: tessék olvasni a nyolcvanas évek hatalmilag megparancsolt antiliberális, antiprogresszív romániai sajtóját (mindkét nyelven).
