A kastély a falu többi épületétől némileg különállóan, az Őraljaboldogfalva-Malomvíz bekötőúton, a templommal szemben áll. A Történelmi Műemlékek jegyzékben HD-II-a-A-03446 kóddal beiktatott épület mindenekelőtt tornyával kelti fel a figyelmet. Az eredetileg barokk stílusú kastély 1870–1874 között nyerte el ma ismert, neogótikus formáját. A Kendeffy-kastély művészettörténeti jelentősége igen fontos: látványos emléke az erdélyi kastélyépítészetnek, továbbá a mögötte álló építési koncepció kiválóan tükrözi a korra jellemző romantikus, historizáló szemléletet.
A kastély története
A dokumentumok a Zsil-völgyében letelepedett és Malomvízen kenézséget alapító katonacsaládot, a Kendeffyek őseit 1236-tól említik. Malomvízi Kende fia Jánost 1406-ben az erdélyi vajda minden kenézi szolgáltatás alól mentesítette, 1415-re már nemesi kiváltsággal rendelkezett, Zsigmond királytól címeradományt szerzett.
A család Kendeffy Elek révén nyerte el a grófi címet 1764-ben Mária Teréziától. Kendeffy Elek (1740–1783) a kolozsvári református kollégium diákja volt, tanulmányait Svájcban és Franciaországban folytatta. Hunyad megye főispánja 1765-ben, 1774-től főkormányszéki tanácsos volt. Ahogy egyre magasabbra kapaszkodott a társadalmi ranglétrán, úgy jelentkezett az igény egy tekintélyes kastély építésére, így a frissen szerzett grófi cím birtokosa egy valószínűleg már meglévő udvarház alapjaira reprezentatív barokk kastélyt építtetett. Mindennek bizonyítéka a mai bejárat fölé elhelyezett kőtábla, Hoffmayer József kolozsvári kőfaragó mester műve: AEDES / QUAS HOSPES VIDES / NON TAM OPERIS MOLE ET ORNATU/ QUAM / QUIETATAE / HABITATIONIS COMMODITATE / ILLUSTRES / DEO IPSO / SUMMO ET EX SUPERANTISSIMO / DIVINARUM HUMARUMOUE[!] RERUM / RECTORE / FATORUMQUE ARBITRO / QUO SINE FRUSTRA LABORATUR/ AUXILIUMN[!] TE/ FELICITER CONSTITUIT / ALEXIUS KENDEFI / COMES DEI[!] MALOMVIZ / SACR[AE] CAES[ARAE] REGIAEQ[UE] ET APOST[OLICAE] / MAIEST[ATIS] IN SUMMO M[AGNI]. PRINCIP[ATUS] TRANSyLV[ANIAE] / SENATU CONSILIARISQ[UE] ACT[UALIS] ET INT[IMUS] / CUM CONIUGE CARISSIMA / CHRISTINA BETHLENIA / NATA COMITISSA / EASQUE[!] / DEO STATORI / CARIS PIGNORIBUS ET AMICIS / EX VOTO DICAVIT / ANNO AE[RAE] CH[RISTI] MDCCLXXXII. Sidó Zsuzsa szabad fordításában: „Az épületek, melyeket látsz, idegen, nem a hatalmas munka és a díszítés által tűnnek ki, hanem a csend és nyugodt lakás kényelmével, amelyet a legnagyobb Isten, a mennyei és földi dolgok igazgatója és bölcs védője segítségével, akinek tanácsa nélkül hiábavaló lenne minden munka, építtette Kendeffy Elek, Malomvíz grófja, császári és apostoli királyi fenségének, Erdély fejedelmének szenátusi tanácsosa szeretett feleségével, Bethlen Krisztina grófnővel, gyerekeivel a gondviselő Istennek fogadták az Úr 1782. esztendejében.”
Kendeffy Ádám (1795–1834) a kastélyt tovább szépítette, bővítette. A kolozsvári vívóiskola egyik megalapítója, aki barátja, br. Wesselényi Miklós hatására komolyan foglalkozott a lótartással és a lovaglással, nem csoda, hogy a lovarda épülete az ő idejében épült. Mintagazdaként jelentős összegeket áldozott mezőgazdasági gépek vásárlására, nagy hangsúlyt helyezve a gazdaság fejlesztésére.
A kastély Kendeffy Károly és Petrichevich Horváth Róza egyetlen fia, Kendeffy Árpád (1839–1881) idejében nyerte el mai neogótikus formáját. A szülők korai halála után neveléséről ábrahámfalvi id. Ugron István gondoskodott. Kendeffy Árpád 1869-től Hunyad megye hátszegi kerületének országgyűlési képviselője, 1872-ben vette feleségül Inkey Gabriellát. Tagja, illetve alapítója volt több kultúr- és sportegyesületnek, birtokán nyaranta Pállik Béla, a 19. század legjelentősebb magyar állatfestője vendégeskedett. Benkő Kálmán Magyar színvilága Kendeffy Árpádot úgy tartja számon, mint Feuillet Delila című színművének fordítóját.
A kastély újjáépítésében két személy játszott meghatározó szerepet: Schulcz József, illetve id. Storno Ferenc. Mivel Schulcz József nem volt képzett építész, a munkálatokban feltehetően testvére, Schulcz Ferenc tervező, a vajdahunyadi vár restaurátora is közreműködött. Id. Storno Ferenc belső dekorátor 1873-ban került kapcsolatba Kendeffyvel, amikor az őraljaboldogfalvi román kori templom felmérésén dolgozott.
Rudolf trónörökös és Stefánia főhercegnő 1882-ben 10 napot töltött az őraljaboldogfalvi kastélyban. Kendeffy Gábor (1875–1962) és felesége, Bánffy Zsuzsanna (1888–1971) voltak az utolsók, akik az 1946-os földreformig a kastélyban laktak. Az államosítást követően az 1960-as évektől a kastély területén nyári diáktábor működött. Mivel maga az épület nem volt használva, állaga annyira leromlott, hogy 1980-ban a tornyot és több más részletet újjá kellett építeni, ezután egy ideig szálloda és vendéglő üzemelt benne. Örökösei 2006-ban visszakapták, jelenleg üresen áll, az elhagyatott magánterületre való belépést táblák tiltják.
Leírása
A három részből álló épület legszembeszökőbb része a torony, amely a lőrésekkel ellátott mellvéddel, a fiatornyokkal, a csúcsíves ablakokkal, a kis erkéllyel és az asszimetrikus tömegkialakítással együtt biztosítja az épület neogótikus jellegét. A szabályos négyzet alaprajzú, négyszintes, sátortetővel fedett torony a nyugati oldalon található, a fiatornyok tetőszerkezete azonos magasságban van a toronyéval, mindegyik csúcsán stilizált növény formájú bádogdísz látható.
A torony és az északi irányú központi épületrész között, ahol a főbejárat is található, az átmenetet egy kétszintes rész képezi, az alsó szinten két szemöldökgyámos ablaknyílással, a második szinten három csúcsíves ablaknyílás található kiugratott háromszögben záródó támpillérekkel. A földszinti főbejárathoz egy kisebb, mellvédszerűen kialakított teraszra felvezető lépcsősor vezet. A homlokzat leglátványosabb része a bejárat fölé helyezett barokk kőtábla, Hoffmayer József kolozsvári kőfaragómester műve, rajta a Kendeffy és a Bethlen család lekopott címereinek helye, valamint az építési felirat található.
A földszinti elrendezés a barokk elődépület beosztását követve kéttraktusos. Belépve a főbejáraton, a vakolat ellenére is kivehető gerendás előtérbe érünk, keleti oldalán oszlopra támaszkodó, csúcsíves árkád található, a sokszögű oszlop levéldíszes fejezete neogótikus. A leltárakban Nagy Palotaként emlegetett középső terem faragott gerendás famennyezete a falsík és a mennyezet találkozásánál stukkóból kialakított többszörösen tagolt párkányon nyugszik. Innen nyugat felé indulva egy szintén nagyméretű, fiókos dongaboltozatú helyiségbe jutunk, ez után következik egy kisebb helyiség, amelyben ugyancsak gerendás mennyezet látható. Ezen a traktuson helyezkedik el a toronyszoba is, mellette fából készült csigalépcső vezet az emeletre. A keleti oldalon hasonló térképzés található. Az eredeti neogótikus kialakításban a keleti szárny egyszintes volt, ezt 1982-ben kétszintessé alakították.
Az emeleti rész kialakítása a földszinthez hasonló, a leglátványosabb a konzolokra támaszkodó, ácsolt csúcsíves fa dongaboltozattal fedett díszterem, ahonnan egy napjainkban elfalazott ajtón át lehetett eljutni a következő két, faragott kazettás famennyezetű terembe.
Mivel a kastély berendezéséből mára szinte semmi nem maradt meg, a leltárakra és fotókra támaszkodva elmondható, hogy a tölgyfából készült faragott bútorok domináltak. A reprezentatív helyiségekben az igényes készítésű bútorok mellett sok műkincs, könyv, fegyver, vadásztrófea volt egykor. A belső terek a festett címerekkel és pajzsokkal a középkor idézésére törekedtek, szervesen csatlakozva a külső romantikus tömegképzéséhez.
Felhasznált irodalom
Réthi Lajos, „Őralja-Boldogfalva”, in Vasárnapi Újság, 1882/32.
Sidó Zsuzsa, Kendeffy-kastély, Őraljaboldogfalva (http://lexikon.adatbank.transindex.ro/mobil/muemlek.php?id=384).
Sidó Zsuzsa, „Az őraljaboldogfalvi Kendeffy-kastély 18–19. századi építéstörténete”, in Liber Discipulorum. Tanulmányok Kovács András 65. születésnapjára, Erdélyi Múzeum Egyesület – Entz Géza Művelődéstörténeti Alapítvány, Kolozsvár, 2011.
Sisa József, Kastélyépítészet és kastélykultúra Magyarországon a historizmus korában, Akadémiai doktori értekezés, Budapest, 2004.
