Simion a potenciális mártír, vagy Simion a nemzetmentő – sugallja érzelmileg alárendelt követőinek az AUR-vezér, megelőlegezve magának a figyelemre-követésre méltó vezető képét. Sajnos inkább több, semmint kevesebb sikerrel. A közvéleménykutatások szerint az AUR – bár novemberben picivel 40 százalék alá csökkent – még mindig vezeti a rangsort. Támogatottsága gyakorlatilag kétszer akkora, mint a második helyezett Szociáldemokrata Pártnak (PSD), amelyet 19,5 százalékra becsült az INSCOP az elmúlt hónapban.
Csak viszonyításképpen: a szélsőséges Nagy-Románia Párt (PRM) fénykorában, 2000-ben legtöbb 21 százalékot ért el a parlamenti választásokon, elnökük, C. V. Tudor pedig 28 százalékot ugyanabban az évben az elnökválasztáson. Eszmei társa, a Románok Nemzeti Egységpártja (PUNR) Gheorghe Funar vezetése alatt, 1992-ben épp csak súrolta a 10 százalékot. És még így is az elviselhetetlenségig mérgezték a közhangulatot.
Mire számíthatunk most? Romániában tízből majdnem négy válaszadó AUR-szimpatizánsnak vallotta magát – ez akkor is figyelemre méltó, ha az AUR támogatói jóval heterogénebb csoportot alkotnak, mint a PRM és a PUNR következetesen soviniszta tábora. A 2024-es választásokon 18 százalék körüli eredményt elért pártnak a függetlenként induló Călin Georgescu támogatása megduplázta szimpatizánsainak számát, aktivizálva egy olyan választóréteget, amelyik különben a jelenlegi pártkínálat egyetlen politikai alakulatára sem szavazott volna. Georgescu azonban már a múlté – amint arra Simion is félreérthetetlenül utalt egyik friss nyilatkozatában. Az AUR feladata most az, hogy Georgescu és az ő deleje nélkül is megtartsa ezt a választói réteget, miközben megőrizze a társadalmilag elfogadható arculatát – bármilyen módon is értelmezik ők ezt. (Ha már Simion kormányzati szerepvállalásban gondolkodik…)
Az AUR ilyen szempontból szerencsés helyzetben van, hiszen a bukaresti politika a kezére játszik, lásd a szánalmas Moșteanu-cirkuszt. Következik az első téli hónap közköltségének kifüggesztése – a kormány megszorító intézkedései egyre inkább érezhetővé válnak. Ha pedig ez sem lenne elég, rátesznek egy kis magyarheccelést is. Mikor milyen formában.
Ilyen provokáció lehet a cluj24-en megjelent publicisztika is – próbálom értelmezni a múlt héten közzétett írást. A portált visszafogott, a kolozsvári magyarok iránt tisztelettel viszonyuló fórumnak ismertük, ezért is döbbentett meg annyira. A szerző azon háborog: hogyan gondolja Csoma Botond képviselő, hogy Facebook-bejegyzésében Kolozs, Fehér, Máramaros megyéket emleget a „hivatalos” elnevezés, vagyis Cluj, Alba, Maramureș helyett.
Az eset egyszerűen szürreális. Csoma az RMDSZ-es polgármesterekkel folytatott egyeztetésről számol be a Facebookon magyarul és közvetlenül utána – szószerinti fordításban – románul. A magyar szövegben a megyék magyar nevét használja, a románban a románt. A szerző ennek ellenére így érvel: „Nincs semmi problémánk azzal, hogy a képviselő magyar nyelven ír, azonban a megyék neveit helyesen kellene feltüntetni, ahogyan azok bármely hivatalos dokumentumban szerepelnek. Nincs tudomásunk ugyanis arról, hogy a román állam bármely hivatalos dokumentumában a Kolozs, Fehér és Máramaros elnevezések szerepelnének, csak a Cluj, Alba és Maramureş nevek. A képviselő úrnak is tudnia kellene, hogy így helyes, jogszerű és erkölcsös ezeket használni…”
Egyrészt a Facebook-bejegyzés nem hivatalos dokumentum. Másrészt elvitatni az itt élő magyaroktól, hogy a közbeszédben a különböző települések magyar nevét használják, nagyon furcsa déjà vu érzést kelt azokban, akik emlékeznek a Ceaușescu-időkre. Többek közt arra, hogy a kommunista propaganda 1988-ban betiltotta a magyar településnevek használatát újságokban, kiadványokban. És különben is… Vessen a szerző esetleg egy pillantást a többnyelvű helységnévtáblára a város valamelyik bejáratánál. Kétségtelen, annak kifüggesztése sem volt zökkenőmentes, de amikor végre kihelyezték, abban a reményben ünnepeltünk, hogy ez a folyamat visszafordíthatatlan.
Nem kívánok további idézeteket kiemelni, nagyobb jelentőséget tulajdonítani ennek az abszurditásnak. Úgy tűnik, hogy a román nemzeti ünnepi készülődés felfokozott hangulatában a magyarok jelenléte továbbra is triggereli azokat, akik valamiért még mindig nem érzik magukat teljes mértékben otthon Kolozsváron, hiába a piros-sárga-kék zászlók tömkelege. De bárhogy is forgatom, ez a cikk azért csak valamiféle „red flag” – hogy a lobogó-motívumnál maradjunk – a magyar-román kapcsolatokban, helyi szinten mindenképpen. Afféle vészcsengő. Rossz előjel…
Valóban tartanunk kell attól, hogy 2026 olyan év lesz, amikor tényleg bármi megtörténhet?
