Rövid tanmese az internetről
Történt ugyanis, hogy Olaszországban különálló büntetőjogi kategória lett a nőgyilkosság. Sőt, életfogytiglani börtönbüntetés jár érte. Nemcsak nálunk, a vadregényes Romániában aggasztó a jelenség, hanem világszerte, ez alól a festői Itália sem kivétel. Szóval, ők ezt a törvényt elfogadták, magyar és nemzetközi sajtóorgánumok szemlézték a hírt. Így esett, hogy a fiatal újságíró, vagyis alulírott, magyarországi cikk alatt, amely az olasz döntést részletezi, hozzászólások böngészésébe kezdett. Mint már előrevetítettem, hiba volt. Elméletileg, a szabad tájékozódás lehetősége mindenki számára elérhető. Ilyen esetekben azonban a kommentmezőben egyesek rendszerint számot adnak arról, hogy lógtak az elemi iskolában, amikor a szövegértést gyakoroltatta a tanító néni az osztállyal. A cikk alatt egy úr emberes hosszúságú kommentben hangot adott nemtetszésének a törvényt illetően. Szerinte ugyanis „a döntéshozók csak a kisebbségi esetek csökkentését tartják fontosnak, a férfiak védelme kevésbé számít”, mivel az igen mélyen tisztelt úr idecitált, ámbátor le nem hivatkozott statisztikája alapján a gyilkosság áldozatai 81 százalékban férfiak és 19 százalékban nők. Hogy a klasszikus István, a király dalszöveget parafrazáljam: oly közel vagy, és mégis távol. Annyira közel került a lényeg megértéséhez a hozzászóló, hogy egyszersmind a lehető legmesszebb taszította magát.
Kedves uram! „Ez nagyjából be is árazza mennyire »patriarchális« az a társadalom, amelyben élünk, és mekkora a nők »elnyomása«”. Én ezt a mondatot, a teljes hozzászólást, tengermély tisztelettel mondom, átgondolnám. Tudja mit? Tegyünk egy kísérletet! Mi lenne, ha, mondjuk, éjszaka sétálna az utcán, esetleg fülhallgatóban zenét is hallgatna, én meg, vitatható távolságra, hosszasan jönnék ön mögött? Segítek válaszolni: nem lenne semmi. És ha megfordítjuk? Nem kell megfeszülni, itt is adok mankót: szorongás, hátranézés, kulcscsomóba kapaszkodás. Megsúgom, ugyanígy van ez az éjszakai buszon, de a nappali buszon is, ha valaki hosszan és gyanúsan néz. Így van ez a nyílt utcán, fényes nappal, amikor indokolatlan, obszcén megjegyzésekkel és érintéssel tüntetik ki a nőket. Így van ez akkor is, amikor visszaküldenek a konyhába. Sőt, akkor pláne, amikor ismert ember ilyen dalszöveggel villog: ha megvolt a lánya, jöhet az anyja. Még egy utolsó kérdés, többet nem fárasztom: akkor mégis kit kell megvédeni kitől?
