Szó szerint is elveszettnek tűntek, de szerencsére nem okoztak semmilyen balesetet. Az autós közlekedéssel kapcsolatos észrevételeket, történéseket megosztó Infotrafic közösségi oldalon tették közzé a fotókat, a lovakat előbb vasárnap hajnalban a Törökvágás környékén látták, majd később a Gruia (volt Andrássy) úton „álltak be” a forgalomba a patások. A fényképek hamar elterjedtek, többen megosztották az üzenettel, hogy hátha keresi az állatait a gazdájuk. Vicces megjegyzéseket is tettek, miszerint „Kolozsváron most már minden előfordulhat”, vagy, hogy „két lóerővel biztonságosan lehet közlekedni”… A médiában emlékeztettek arra is, hogy a jogszabályok értelmében az állatok felügyelet nélkül hagyása, valamint szabadon engedésük az utcára illetve más közterületre, ahol veszélyt jelenthetnek az emberekre vagy javakra, kihágást jelent és 100 lejtől 500 lejig terjedő pénzbírsággal sújtják.
Foto: INFO TRAFIC /Daniel Jurca

