Interjú Vincze Loránttal, az RMDSZ EP-képviselőjével az Európai Unió hétéves költségvetéséről
B-P. E.
– Most készül az Európai Unió hétéves költségvetési terve, amelynek több pontjával nem ért egyet az Európai Parlament. Miért tartja túl szűknek a keretet a jelenlegi válságkörnyezetben?
– Már az elején fontos tisztázni, hogy miből főzünk, ez az Európai Bizottság költségvetési javaslata, amely alapján megkezdődnek a tárgyalások. Ez a folyamat várhatóan 2026 végén, 2027 elején zárul, amikor a tagállamoknak egyhangúan jóvá kell hagyniuk a hétéves keretet, tehát hosszú még az út az elfogadásig. A Bizottság javaslata nem túl biztató, mert nem tartalmaz új bevételi forrásokat, miközben egyre több területre szeretnének pénzt költeni. Ilyen terület a védelmi kiadások: a háború miatt az EU-nak nagyobb kötelezettségei vannak, ami részben indokolt. A gond az, hogy a pénz ugyanannyi marad, de többfelé kell elosztani. Ez azt jelenti, hogy bizonyos területekre kevesebb jutna, például mezőgazdaságra és kohéziós alapokra. Ezek pedig kulcsfontosságúak Románia számára: utakra, iskola felújításokra, kórházakra fordítjuk őket. A felzárkózás még messze nem teljes, nem érjük el az uniós átlagot, így nem fogadhatjuk el ezeket a megszorításokat.
– A Tanács, főként a nettó befizető országok, nem támogatják a költségvetés érdemi megemelését. Hogyan lehetne mégis több forráshoz jutni?
– Két irányból lehet erre ránézni. Egyrészt ott vannak a „fukar” országok, amelyek többet fizetnek be, mint amennyit visszakapnak. Ők nem akarnak többet befizetni. Rendben, de akkor hogyan lesz több pénz? Úgy, ha az Európai Uniónak van több saját bevétele. Ez lehet közös európai adó, nagyobb részesedés a vámokból, digitális adó vagy nagyvállalati adó. Csakhogy erre sincs meg a tagállamok többségében a szándék, így nem nő a költségvetés. Hitelfelvétel is lehet megoldás, de az hosszú távon veszélyes. A PNRR forrásainak 40 százalékát hitelből finanszírozták, és a mostani költségvetés 20 százaléka már adósságtörlesztésre megy. Ez nem tartható, mert a következő generációk fizetik ki azt, amit mi most elköltünk.
– Többször szóba került, hogy kulcsterületek alulfinanszírozottak. Mit jelent ez konkrétan?
– Olyan területekről beszélünk, amelyeket az EU maga is prioritásként kezel: kutatás-fejlesztés, digitális átállás, zöld beruházások, külpolitika, humanitárius segítség. Ezekre nincs elég forrás. Versenyképesnek kell lennünk Kínával, az USA-val szemben, mert ha nem, Európa pénzt és befolyást veszít. Ez nemcsak gazdasági kérdés: ha nincs fejlődés, kevesebb lesz a munkahely, csökken az életszínvonal. A Covid-válság idején mindenkinek világos lett: alap egészségügyi termékekből nincs gyártókapacitásunk. Akkor azt mondtuk, felépítjük ezeket, de nem tettük meg, mert nem volt rá elég pénz. Most a háború miatt a védelmi ipart akarjuk fejleszteni, és közben „elfelejtjük” a többi szektort. Ciklikusan reagálunk válságokra, de egyik esetben sem végezzük el a feladatot. Ez az Európai Bizottság kritikája is a részünkről. És közben a hagyományos területek, mint a mezőgazdaság, háttérbe szorulnak. A gazdák nemcsak egy szociális réteg, hanem élelmiszert állítanak elő, amit mi fogyasztunk. Ha nem helyi terméket veszünk, akkor drágább importból kell fedezni a szükségleteinket. Egyensúlyba kell helyezni a politikai döntéseket.
– A közös agrárpolitika hagyományosan az egyik legnagyobb uniós kiadási terület. Merre tart ez a rendszer?
– Már az előző időszakban a Bizottság zöldítésre, környezetvédelemre helyezte a hangsúlyt, és a mezőgazdaság mindig ennek az elszenvedője lett. Most arról beszélnek, hogy a támogatási borítékot teljes egészében nemzeti szintre delegálják. Ez Románia számára rossz hír. A centralizált állami döntéshozatal nálunk többször is csődöt mondott. A regionális, helyi szint az, ahol érdemi döntéseket lehet hozni. Ráadásul a Bizottság eredeti javaslata szerint a mezőgazdasági keret 20 százalékkal csökkenne. Ez inflációval együtt 40 százalékos reálcsökkenést jelentene. Az Európai Néppárt frakciója nem támogatta ezt, és ennek lett is eredménye: a Bizottság ígért 50 milliárd eurónyi pluszt a mezőgazdaság számára, tíz százalék költségvetést elkülönítene erre a célra. De még messze vagyunk az elfogadható szinttől. A hét elején Christophe Hansen mezőgazdasági biztossal találkoztam, aki maga is azt mondta, kevesli a mezőgazdaságnak szánt pénzt, ezért érdemes nyomást gyakorolni a Bizottságra. Ezt mi megtesszük, de már látszik, hogy a gazdák hatalmas tüntetésre készülnek. És ismét igazuk lesz. A tagállamok helyezkednek, a fukarok elégedettek az eredeti javaslattal, Közép- és Kelet-Európa az érdekeiért, a nagyobb költségvetésért lobbizik. Romániát nem hallom, nem látom, lehet, hogy csendben érdeket érvényesít, de ennek nyomát még Brüsszelben nem érzékeltem.
– A kistermelők, az állattartók, a hegyvidéki és hátrányos helyzetű térségek támogatásának növelése, a fiatal gazdák segítése – mind jól hangzó célok. Hogyan működhet ez Erdélyben, Székelyföldön?
– Ott van például a szándék, hogy lépjen életbe a capping, tehát, hogy egy bizonyos terület fölött csökkenjen a támogatás, aztán szűnjön meg egészen. Nyilván, Erdélyben és Székelyföldön különösképpen, a tagosítás vagy működik, vagy nem, de inkább nem. A nadrágszíj parcellákat nem lehet összegyúrni egybe, ez gazdaságilag egy előnytelen helyzet, de számunkra egy kulturális-földrajzi adottság, és ez is meg kell, hogy kapja a megfelelő támogatást. Pozitívum, hogy a hazai támogatások szintje végre elérheti az uniós átlagot, mivel minimum és maximum hektárarányos támogatást terveznek. Az egyszerűsítés is fontos elem: 10 hektár alatt ne legyen bürokratikus kötelezettség. A gazda ne papírozzon, hanem dolgozzon. A zöld vállalások esetében pedig az az elképzelés, hogy ne legyen kötelező olyan beruházásokat végezni, amelyek nem növelik a termelékenységet. Legyen ösztönzés azok számára, akik vállalják, de ne legyen kötelező minden gazdára.
– Mi a helyzet a kohéziós politikával? Lesz-e pénz aszfaltra a következő ciklusban? Nálunk különösen fontos lenne az előlegek növelése, a pályázatkezelés felgyorsítása is.
– Az elmúlt években, amióta a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökség kezel bizonyos programokat Erdély hat megyéjében, minden gördülékenyebben megy. Már nem kell Bukarestbe járni fél csomagtartónyi papírral. Az önkormányzatok azt kérdezik: lesz-e pénz aszfaltra? Most túlzok, de az út, a híd látványos eredmény. Persze, sok más beruházásra is szükség van: iskolákra, rendelőkre, közösségi terekre. Erdélyt sosem kényeztette el a központi kormány, itt az uniós pénzek jelentették a fejlesztések több mint egyharmadát. Ezért kulcsfontosságú, hogy továbbra is érkezzenek ezek a források. A kritikusok mondhatják, hogy volt időnk felzárkózni, miért nem tettük meg? A válasz: mert a nagy összegeket Bukarest magánál tartotta, és nem valósította meg a projekteket. Hol vannak az új kórházak, a kolozsvári metró? Nem készült el, mert nem volt hatékony az államigazgatás. Ha ez igaz, akkor nem az erdélyi magyar önkormányzatok a hibásak a kudarcért. Nekik tele van az asztaluk új projektötletekkel, abban kell segítenünk, hogy meg is tudják valósítani őket.
– Mit tehetünk ezekben a helyzetekben?
– Az RMDSZ-nek megvan a maga politikai üvegplafonja. A parlamentben 6-7 százalékot teszünk ki, a kormánykoalícióban most 10-et. Ahol van miniszterünk, mint Cseke Attila a fejlesztési tárcánál, ott gyorsítottunk, digitalizáltunk, és azokat a beruházásokat, amelyeket elkezdtük, azokat be is fejezzük. Más, uniós pénzek elosztását kezelő minisztériumokért nem tudunk felelősséget vállalni. Brüsszelben tesszük a dolgunkat: védjük a térség érdekeit, és ebben támogat minket az Európai Néppárt. Közös hajóban evezünk: a kelet- és dél-európai országok, de még a nyugatiak is profitálnak a felzárkózási folyamatból.
– Tehát lesz aszfalt?
– Valamennyi biztosan lesz. Hogy meddig ér az aszfaltozott út, az majd a költségvetési tárgyalások végén derül ki.
(X)
