Megjelent a Szabadság és az EKE – Kolozsvár 1891 turistamelléklete, az Erdély októberi számában.
A Nádas-patak mentén haladunk felfelé a 7 óra 45 perckor induló vonattal, köd borítja a völgyet, egymás után hagyjuk el Kalotaszeg falvait, erdős domboldalak és füves tisztások között egy óra utazás után megérkezünk a sztánai állomásra. Kicsi állomás, régi épület, csak személyvonatok állnak meg egy percre. Leszállunk, a vasúti pályaőr int és a vonat továbbdöcög. Marad a csend, a nyugalom és a hűvös októberi reggel. Az állomás mellett régi kút – a betonba vésett évszám 1932 –, ahol megtölthetjük kulacsainkat, és hogy ne pazaroljuk hiába a jó forrásvizet, egy gömbölyű fadarabbal el is lehet zárni a csövet. Az állomás közelében pár falusi ház. Keskeny ösvényen indulunk gyalog a sínek mellett, embert nem látunk, csak egy-egy kutya ugat ránk unottan. Mintha egy másik világba csöppentünk volna, ahol megállt az idő és évtizedek óta semmi sem változott.
Sztána a kalotaszegi Alszeg legkisebb települése. Lakosai, mint általában a kalotaszegi falvakban, földműveléssel, állattenyésztéssel foglalkoznak. Kós Károlyt gyakran megihlette a térség jellegzetessége: „Földünk köves és sovány és hegyes-völgyes, mintha egyszer valami óriásekével összevissza szántották volna. Kurta a nyár itt, hosszú és hideg a tél, és a vénséges Vlegyásza gyakran küld a völgyekre metsző, fagyos szelet és nehéz ködöt. De harcolunk kővel, széllel, faggyal és acélos a búzánk, édes a gyümölcsünk. Ez Kalotaszeg…” (Kalotaszeg, 1912) A gyenge, terméketlen föld nem jelent különösebb értéket az itt lakó embereknek, ezért inkább népművészeti tárgyak készítésével kezdtek el foglalkozni. Világhírűek a kalotaszegi varrottasok, a fából faragott dísztárgyak és a népviselet.
Sztána, a világtól elzárt kis település Kolozsvártól 30, Bánffyhunyadtól 18 km-re fekszik, a vasútállomástól 3 km-re északra, ezt a távolságot gyalog kell megtenni. A településre két földút is vezet, a fenti még mindig elég gyenge minőségű, ám az alsót valamennyire sikerült feljavítani. A faluban szép parasztházak sorakoznak, közülük kimagaslik a templom karcsú tornya. Körülötte látványos a táj, déli irányba a Riszeg-tető, nyugatra a Meszes vonulata, keletre a Sztána-patak völgye. A távolban egy dombtetőn az Almási vár megmaradt tornyát pillantjuk meg. Sztána Körösfőről Zsobokon keresztül autóval is megközelíthető, immár aszfaltos úton. A kőbányák bezárása és a kollektívgazdaságok megszüntetése óta a földeket csak nagy nehézséggel tudják megművelni. A fiatalok többsége elvándorolt a jobb megélhetés reményében. Sztána mintegy 60 állandó lakost számlál. A település mára jelentősen elöregedett, de a hagyományos farsangi mulatság idején sokan felkeresik.
Útban a Riszegtető felé, háttérben a Csigadomb FOTÓ: PÁL GYÖNGYI
Mi az állomás épületétől a sínekkel párhuzamosan indulunk a sorompóig, majd balra térünk egy szekérúton. A vonatállomástól 400 m-re 1900 után alakult ki a nyaralótelep, ahol főként módos kolozsvári polgárok építtettek villákat. A telep legjelentősebb épülete, egyben Sztána legismertebb építészeti emléke Kós Károly háza, az eredetileg hétvégi háznak szánt Varjúvár. Magas süvegével, kis tornyocskájával, fehér falaival olyan, mint egy mesebeli váracska. Kós Károly az épület jellegzetes motívumait a népi építészetből merítette. Földszintje vakolatlan, tört kőfal, míg emeleti részei fából készültek. Összetett, meredek nyeregteteje és jellegzetes, kerek alaprajzú, kúpos tornya zsindellyel fedett. A Varjúvárat Kós Károly 1909-ben tervezte, 1910 őszén és telén épült, majd 1925-ben bővítette. Szívesen tartózkodott ott és sokat alkotott építészként, drámaíróként és néprajzkutatóként. Az épület magántulajdon, így leginkább csak kívülről látogatható. Kalotaszeg szerelmese és legjobb ismerője a Csigadombon építette az 1920-as években a Varjútanyát, amelyet alkotóhelyként használt, mára sajnos csak az alapzat feltételezett nyomai lelhetőek fel. A mai telep legnagyobb épülete a Kós által tervezett Szentimrei-villa (1924-1925). Ragaszkodása e tájhoz és a táj népének őhozzá leglátványosabban az idős mester temetésén (1977) nyilvánult meg. Ekkor Kalotaszeg valamennyi falujának képviseletében színes népviseletbe öltözött többezres tömeg kísérte utolsó útjára.
A Varjúvártól ösvény vezet a Csiga-dombhoz (Dl. Crucii, 657 m), amelynek tetejéről gyönyörű kilátás nyílik a Kalotaszegi-medencére. A dombot kövületekben gazdag, felső eocén mészkő alkotja, tetején a második világháborúból származó lövészárok maradványai láthatók. Mire felérünk, már kisüt a nap és felmelegedik a levegő, de kimelegedünk mi is, míg a meredek oldalt kimásszuk. A tetőről látható Zsobok, Farnas, Sztána, Kispetri, Kalotanádas, a Nádas-patak felső szakasza, az Almási vár, a Riszeg-tető és mögötte a Vlegyásza. Az oldalában felbukkanó jellegzetes kövületekről elnevezett Csiga-domb déli oldalában kis védett teraszon helyezkedett el Kós Károly egykori Varjútanyája és gyümölcsöse, a tanya már nincs meg, de még állnak az általa ültetett öreg fák. Megpihenünk a Csigadomb tetején, élvezzük a szép őszi időt, az októberi felhőtlen kék eget és a gyönyörű kilátást.
A Csiga-dombról leereszkedve csoportunk egyik része a Riszeg-tető felé indul, a többiek inkább csipkebogyót, szegfűgombát, őzlábgombát és csiperkét gyűjtögetnek, majd visszatérnek a Varjúvár felé. A Riszeg-tetőre nyugati irányba indulunk, beereszkedünk a Kalotanádas felől jövő útba, onnan a Sztána-patak felső szakaszán levő füves tisztásokon és erdei ösvényeken eljutunk a tető alatti fenyvesig, onnan pedig a tetőn levő adótoronyig (748 m). A Riszeg-tetőről Kalotaszeg látványos panorámája tárul elénk, ellátni egész Bánffyhunyadig, megpillantjuk az 1836 m magas Vlegyászát (Vigyázó, Kalota-Havas), délre a Gyalui-havasokat, távolabb a Bihari-hegység magaslatait, közvetlenül a Riszeg alatt Körösfőt. Az egykori erdők területén kialakult füves növényzet igen változatos, egyesek, mint a henye boroszlán vagy riszegvirág, a környék jelképévé váltak. Április végén, május elején a Riszeg-tetőt elborítják a növény rózsaszínű virágai. Most októberben a füves tisztásokon rengeteg az őszi kikerics. A tetőről az erdőn keresztül a piros sávval jelölt ösvényen térünk vissza a Varjúvárhoz, onnan a sztánai állomásra. Az erdő, a tisztások, a kis patak – a környezet, ahol a Varjúvár és a Szentimrei-villa fekszik – csodálatosan szép. A táj szépsége Szentimrei Jenőt is megihlette Képeslap a Sztánai Csigadombról című versében: „Nagyon nyíltkék az ég itt,/Dombok és tölgyesek,/S a tölgyek dombos lombján,/Harsány szajkó fecseg./Fű közt kéken csilingel/Millió kis harang,/Imát hadar a csöndben/Az ér a sás alatt.”
Borítókép: A sztánai Csigadomb tetején FOTÓ: PÁL GYÖNGYI
