Megjelent a Szabadság és az EKE – Kolozsvár 1891 turistamelléklete, az Erdély júliusi számában.
Július 10-én, vasárnap reggel a kolozsvári vonatállomáson találkozunk, Sztánára megyünk. A vonat 7.48-kor indul, túravezetőnk Fazakas Feri. Sztána környéke festői hely, közel a Riszeg-tető, a Csiga-domb, arrébb pedig a Vlegyásza (1836 m) magaslik. Sokszor járunk erre, szeretjük ezt a vidéket. Csendes, kis állomás, csak a személyvonat áll meg, országút nincs a közelben. Az állomás épületével szemben két hatalmas, sudár fenyőfa. Kolozsvárról egy óra a vonatút. Pár ház áll az állomás közelében. Maga a falu 3 km-re északra húzódik, több úton is megközelíthető gyalogosan, autóval a Kolozsvár-Nagyvárad útról kell letérni Zsobokra, onnan még 4 km Sztána.
Sztána Kós Károlyt juttatja eszünkbe és a Varjúvárat. „Túlnyomó része egyhangú, kietlen, sőt szomorú föld. Kopasz, köves dombok, esőmosott árkokkal szaggatott hegyoldalak, fátlan sovány kaszálók és legelők. (…) Majd csodálatosan szép vidék: tölgy és bükkerdő, vad gyümölcsfákkal tarkított virágos, illatos kaszálók, mint ültetett, gondozott angolpark…” (Kós Károly: Kalotaszeg).
A Csiga dombon FOTÓ: PÁL GYÖNGYI
A vadregényes táj vonzó, de aki először jön erre, nehezen boldogul. A bakter indítja a vonatot tovább és eltűnik az irodájában. De sehol egy tábla, sehol egy eligazító nyíl, bár van néhány ház a közelben, embert nem is látunk, csak egy-egy kutya figyel és megugat. A sztánai állomáson a vonatról leszálló utas csak úgy találomra indulhat el Kós Károly Varjúvárához, a nyugati irányba haladó keskeny ösvényen a sínek mellett. Úgy 15 perc múlva elérünk egy szekérutat. Ott találjuk az első táblákat, egy kopjafa formájú oszlophoz erősítve. A fába vésett tábla balra mutat a Kós házak és a Csiga-domb felé, a másik ellenkező irányba, a vasúti átjáró felé, keresztül a síneken Sztána falu, Kispetri és a „100 éves somliget” felé irányít.
Átmegyünk a vasúti átjárón és a sínek mellett, most már a másik oldalon haladunk tovább az alagútig. Ott az út jobbra fordul Sztána irányába, mi a balra haladó ösvényen megyünk tovább, amely felfelé emelkedik és áthalad az alagút feletti erdőn. Induláskor Kolozsváron szép kék az ég, érkezéskor Sztánán felhős és csepereg az eső. A szárazság miatt mindenki az esőt várja, de mi épp nem örvendünk neki most, jobb lett volna, ha a délutánra érkezik vagy estefelé. Az erdő lombjai felfogják az esőcseppeket, de a nagy tisztáson már elővesszük az esőköpenyeket. Balra az erdőben rátérünk a Riszeg-tetőre vezető piros sáv jelzésre. Felérünk a tetőn az erősítő toronyhoz (748 m), innen tiszta időben az egész Kalotaszeg belátható. A tetőről derült időben körkilátás nyílik a közelebbi és távolabbi hegyláncok vonulatára. Kicsit alább pillantva, a völgyekből minden irányból kikandikálnak a kalotaszegi falvak templomtornyai és háztetői. Sajnos mire felérünk, az esőtől annyira nedves a levegő, hogy nem sokat látunk, de a látvány így is különleges. Alattunk Körösfő, látszanak a házak és a református templom, távolabb halványan Bánffyhunyad is előbukkan, de a Vlegyászának (Vigyázó vagy Kalota-havas) és az előtte levő Kőhegynek csak a körvonalai rajzolódnak ki a párás levegőben.
A tető igazi attrakciója a riszegvirág, avagy henye boroszlán (Daphne cneorum). A népies elnevezést bódító illata miatt kaphatta, innen a tető neve is. A riszegvirág áprilistól májusig nyílik, rózsaszínű virágai elborítják a tetőt. A körösfői legények tavasszal a tetőről riszegvirágot hoztak szívük választottjának. Most már júliusban járunk, ilyenkor be kell érnünk az évszaknak megfelelő más virágokkal: sok a kék harangvirág, a sárga tejoltó galaj vagy tejoltófű (Galium verum), a szurokfű vagy vadmajoránna (Origanum vulgare), a sárga virágú orbáncfű (Hypericum perforatum) és találunk kékiringót is.
Közben az eső eláll, elindulunk lefelé a Riszeg-tetőről, és a vonat indulásáig még kimegyünk a sztánai Csiga-dombra (665 m). Közben szétoszlanak a felhők és kisüt a nap, a Csiga-dombon szép tiszta a kilátás, teljesen eltűnik a délelőtti pára. Jól látszik a Riszeg-tető, ahol voltunk, az alagút, Sztána falunak a felső házai, Kispetri és a református templom, az erdőborította dombhát, az Almási vár megmaradt öregtornyával. Dél van, a nap melegen süt, árnyékos pihenőhelyet keresünk, az esőnek már nyoma sincs, ismét száraz minden.
Lefelé az út a Varjúvár irányába vezet. A Nagyvárad–Kolozsvár vasútvonal mentén, eredetileg hétvégi háznak szánt, de később lakásnak használt épületet Kós Károly 1909-ben tervezte és 1910 őszén-telén építtette, majd 1925-ben kibővítette. Többek között Dsida Jenő és Móricz Zsigmond is megfordult falai között. „Szeretném megérni, hogy kicsiny-kis portámat olyan rendben lássam, ahogyan én azt elgondoltam magamnak. (...) Legyen minden gondosan gondozva, tisztán művelve, rendben tartva. Szép legyen és gyönyörű a szemnek is, és azt szeretném, hogy gazdaságom, melynek minden rögét magam szereztem, minden fűjét-fáját magam ültettem, minden épületét magam építettem, így szálljon az én maradékaimra.” (Kós Károly) A Varjúvár összegezi mindazt a tudást és életformát, amit Kós Károly az erdélyi embertől tanult, kiegészítve az építész egyetemes látásmódjával és az alkotóember szépérzékével. A Varjúvár közelében épült a szintén Kós Károly tervezte Szentimrei-ház is. Kós szerette Sztána környékét, a Riszeg-tetőt, gyalogsétáin gyakran megfordult arra, meg is örökítette életrajzában: „S én csak állok a hegy peremén, és tudom, érzem minden porcikámmal most, hogy kellős közepén állok itt annak a Kalotaszegnek, mely ingyen ajándékul adta nekem az ő csudálatos szépségének minden gazdagságát, amit lelke kincsesházában ezer esztendő munkájával gyűjtött és megőrzött.” A II. világháború idején a sztánai üdülőtelepet, így Kós Károly Varjúvárát is kifosztották, teljesen elpusztult a villa fölötti Csiga-dombra 1920-ban épített Varjú-tanya nevű épület, ahol a művész korábban rendszeresen dolgozott. A pusztítás elől Kós 1944-ben menekülni kényszerült Sztánáról és soha nem tért már oda vissza. Ragaszkodása e tájhoz és a táj népének őhozzá legnyilvánvalóbban 1977-ben, az idős mester temetésén nyilvánult meg, amikor Kalotaszeg valamennyi falujának képviseletében színes népviseletbe öltözött több ezres tömeg kísérte utolsó útjára a kolozsvári Házsongárdi temetőbe.
Délután 4 után érünk vissza a sztánai vonatállomásra, friss vizet veszünk kulacsunkba az állomás melletti kútból, nemsokára érkezik a vonatunk és egy kellemes nap emlékével térünk haza.
A Varjúvár FOTÓ: PÁL GYÖNGYI
