Nagykoalíciós vizsga

Nagykoalíciós vizsga
Ismét feltámadhat az USL. Na jó, annyira nem bútoroznak össze a szociáldemokraták és a liberálisok, hogy szövetségre is lépjenek egymással, mint ahogy 2011-ben tették, de közös kormányzásra készülnek. A kontextus sem ugyanaz, hiszen akkor két ellenzékbe szorított párt fogott össze egymással, amelynek közös gyűlöletének tárgyát Traian Băsescu képezte. Az USL is körülbelül addig létezett, amíg Băsescu hatalmon volt, utána azonnal szétporladt. Most közös gyűlöletről szó sincs, inkább egy szükséghelyzet alakult ki.

Kétségtelen, mind a PNL-nek, mind a PSD-nek kínos, hogy miután a választási kampányban démonként festették le egymást, most kénytelenek jópofát vágni a másikhoz és együtt kormányozni. Még mindig van 5-10 százaléknyi esély arra, hogy a tárgyalások meghiúsuljanak, de ennek kicsi a valószínűsége, hiszen nincs alternatíva, a szükséghelyzetet pedig pénzéhségnek is lehet nevezni. Az európai uniós költségvetés és a Saligny-terv mindenképpen nyomós ok, hiszen ez összesen 90 milliárd eurót jelent a következő hét évben, amire mindkét párt garnitúrájának fáj a foga, jobb ezeket a pénzeket kormányból szétosztogatni, mint ellenzékből kuncsorogni a fillérekért.

Ezt a koalíciót csak akkor lehet megkötni, ha a felek képesek lesznek pragmatikusan kezelni a helyzetet és főleg a közös érdekekre fókuszálni. Sok kompromisszumot kell kötniük. A PSD például először kerülhet úgy kormányra, hogy nem ő adja a miniszterelnököt. A liberálisoknak is értékes pozíciókról kell lemondaniuk. Ludovic Orban várható kilépésével - vagy kirúgásával - pedig még nagyobb vérveszteséget szenvedhetnek, a PSD-vel való szövetkezés jelentette „érvágás” után, egyáltalán nem biztos, hogy ezt hosszú távon túlélik. A PNL most olyan pályára lépett, ami könnyen az egykori Keresztény-demokrata Nemzeti Parasztpárt (PNTCD) sorsára juttathatja őket, hiszen a liberálisok előbb a PDL-vel való összeolvadás után, most pedig Klaus Iohannisnak való teljes behódolás és az öngyilkos politikai stratégiája miatt elveszíthetik identitásukat s ezzel együtt azokat a „régivágású” hagyományos liberális szavazóikat, akiknek még valamennyire számítottak az elvek. Persze lehet a pragmatikusság és a szükségszerűség elvére hivatkozni, például a halmozott válsághelyzetre, de az elmúlt két és fél hónap belpolitikai fejleményei egyáltalán nem voltak szükségszerűek. A liberálisok és Iohannis másként is alakíthatták volna az eseményeket, ebben nyilvánvalóan az USR-nek is megvan a maga hibája. Tény, hogy a jobbközép pártok irgalmatlanul leszerepeltek és olyan mély léket ütöttek a hazai demokratikus pártrendszer amúgy is süllyedőfélben levő hajójába, hogy ennek komoly rendszerszintű következményei lehetnek hosszú távon.

A kilátások sem sokkal jobbak, mert félő, hogy a PNL-PSD-RMDSZ koalíció sem lesz tartós, kevés az esélye annak, hogy kibírja 2024-ig, hiszen annyira szélsőséges álláspontokat képvisel a két fő párt, hogy ezeket rendkívül nehéz lesz közös nevezőre juttatni. Félő, hogy a liberálisok radikalizálódni fognak, hiszen számukra a hétfő esti döntés olyan volt, mintha saját halotti igazolványukat írták volna alá. Várhatóan kompenzálni akarnak majd, hogy választóikat csalogassák vissza, és ne keltsék azt a látszatot, hogy túl sok kérdésben megalkusznak a szociáldemokratákkal, ezért bemerevítik álláspontjukat, így sok lényeges kérdésben várhatóan nem fognak egyezségre jutni a PSD-vel. A fontos reformokat várhatóan halogatni fogják, míg aztán a felek belátják, hogy így nem éri meg kormányozni. Könnyen elképzelhető, hogy a szociáldemokraták már jövő évben belátják, eljött az előrehozott választás ideje, ha a járványhelyzet is kedvez majd ennek. De a liberálisok számára is világossá válhat már nyáron: számukra az egyedüli esély, hogy ne essenek 10 százalék alá, mint egykoron, ha megválnak a PSD-től és egyedül kormányoznak (ami lehetetlen), vagy ellenzékbe vonulnak.

Látszólag alkotmányozó többség lehet a PSD-PNL-RMDSZ alkotta koalíció, de félő, hogy ez csak elméleti szinten jelent széles többséget, a felek kevés hajlandóságot fognak mutatni gyakorlatban, hogy mindenki által elfogadható kompromisszumos megoldásra jussanak. A stabilitás tehát továbbra is hiánycikk lesz, folyamatos és kitartó építkezés nélkül pedig aligha lehet egyről kettőre jutni. A felek máris túlságosan zsibvásáriasra hangolják a koalíciós tárgyalásokat, túl sok az izmozás, a szereplési vágy, az alkudozás feltételeit mindkét fél próbálja szemmel láthatóan felsrófolni. Ha tíz nap alatt vagy maximum két hét alatt nem sikerül tető alá hozni ezt a megállapodást - bár jobb lenne rövidebb idő alatt is - akkor akár teljesen meghiúsulhat. Jó lenne, ha a pártok minél több szaktekintélynek örvendő politikust hoznának be a kormányba, mert csak így lehet hatékonyan kezelni az egészségügyi-szociális válságot. A társadalom is egyre nyugtalanabb, egyre több feszültség gyűl fel a járványhelyzet miatt, ami valódi ketyegő bomba. Az aktuális és igazán égető problémák kezelése akkora kihívást jelent, hogy a megoldásukra valamennyi párt sem lenne elég.

Újabb fontos vizsga előtt áll a hazai demokratikus pártrendszer, remélhetőleg a huszonnegyedik órában a pártoknak sikerül összekapniuk magukat, és megtalálni a józan együttműködés útját.