Kétségtelen, mind a PNL-nek, mind a PSD-nek kínos, hogy miután a választási kampányban démonként festették le egymást, most kénytelenek jópofát vágni a másikhoz és együtt kormányozni. Még mindig van 5-10 százaléknyi esély arra, hogy a tárgyalások meghiúsuljanak, de ennek kicsi a valószínűsége, hiszen nincs alternatíva, a szükséghelyzetet pedig pénzéhségnek is lehet nevezni. Az európai uniós költségvetés és a Saligny-terv mindenképpen nyomós ok, hiszen ez összesen 90 milliárd eurót jelent a következő hét évben, amire mindkét párt garnitúrájának fáj a foga, jobb ezeket a pénzeket kormányból szétosztogatni, mint ellenzékből kuncsorogni a fillérekért.
Ezt a koalíciót csak akkor lehet megkötni, ha a felek képesek lesznek pragmatikusan kezelni a helyzetet és főleg a közös érdekekre fókuszálni. Sok kompromisszumot kell kötniük. A PSD például először kerülhet úgy kormányra, hogy nem ő adja a miniszterelnököt. A liberálisoknak is értékes pozíciókról kell lemondaniuk. Ludovic Orban várható kilépésével - vagy kirúgásával - pedig még nagyobb vérveszteséget szenvedhetnek, a PSD-vel való szövetkezés jelentette „érvágás” után, egyáltalán nem biztos, hogy ezt hosszú távon túlélik. A PNL most olyan pályára lépett, ami könnyen az egykori Keresztény-demokrata Nemzeti Parasztpárt (PNTCD) sorsára juttathatja őket, hiszen a liberálisok előbb a PDL-vel való összeolvadás után, most pedig Klaus Iohannisnak való teljes behódolás és az öngyilkos politikai stratégiája miatt elveszíthetik identitásukat s ezzel együtt azokat a „régivágású” hagyományos liberális szavazóikat, akiknek még valamennyire számítottak az elvek. Persze lehet a pragmatikusság és a szükségszerűség elvére hivatkozni, például a halmozott válsághelyzetre, de az elmúlt két és fél hónap belpolitikai fejleményei egyáltalán nem voltak szükségszerűek. A liberálisok és Iohannis másként is alakíthatták volna az eseményeket, ebben nyilvánvalóan az USR-nek is megvan a maga hibája. Tény, hogy a jobbközép pártok irgalmatlanul leszerepeltek és olyan mély léket ütöttek a hazai demokratikus pártrendszer amúgy is süllyedőfélben levő hajójába, hogy ennek komoly rendszerszintű következményei lehetnek hosszú távon.
A kilátások sem sokkal jobbak, mert félő, hogy a PNL-PSD-RMDSZ koalíció sem lesz tartós, kevés az esélye annak, hogy kibírja 2024-ig, hiszen annyira szélsőséges álláspontokat képvisel a két fő párt, hogy ezeket rendkívül nehéz lesz közös nevezőre juttatni. Félő, hogy a liberálisok radikalizálódni fognak, hiszen számukra a hétfő esti döntés olyan volt, mintha saját halotti igazolványukat írták volna alá. Várhatóan kompenzálni akarnak majd, hogy választóikat csalogassák vissza, és ne keltsék azt a látszatot, hogy túl sok kérdésben megalkusznak a szociáldemokratákkal, ezért bemerevítik álláspontjukat, így sok lényeges kérdésben várhatóan nem fognak egyezségre jutni a PSD-vel. A fontos reformokat várhatóan halogatni fogják, míg aztán a felek belátják, hogy így nem éri meg kormányozni. Könnyen elképzelhető, hogy a szociáldemokraták már jövő évben belátják, eljött az előrehozott választás ideje, ha a járványhelyzet is kedvez majd ennek. De a liberálisok számára is világossá válhat már nyáron: számukra az egyedüli esély, hogy ne essenek 10 százalék alá, mint egykoron, ha megválnak a PSD-től és egyedül kormányoznak (ami lehetetlen), vagy ellenzékbe vonulnak.
Látszólag alkotmányozó többség lehet a PSD-PNL-RMDSZ alkotta koalíció, de félő, hogy ez csak elméleti szinten jelent széles többséget, a felek kevés hajlandóságot fognak mutatni gyakorlatban, hogy mindenki által elfogadható kompromisszumos megoldásra jussanak. A stabilitás tehát továbbra is hiánycikk lesz, folyamatos és kitartó építkezés nélkül pedig aligha lehet egyről kettőre jutni. A felek máris túlságosan zsibvásáriasra hangolják a koalíciós tárgyalásokat, túl sok az izmozás, a szereplési vágy, az alkudozás feltételeit mindkét fél próbálja szemmel láthatóan felsrófolni. Ha tíz nap alatt vagy maximum két hét alatt nem sikerül tető alá hozni ezt a megállapodást - bár jobb lenne rövidebb idő alatt is - akkor akár teljesen meghiúsulhat. Jó lenne, ha a pártok minél több szaktekintélynek örvendő politikust hoznának be a kormányba, mert csak így lehet hatékonyan kezelni az egészségügyi-szociális válságot. A társadalom is egyre nyugtalanabb, egyre több feszültség gyűl fel a járványhelyzet miatt, ami valódi ketyegő bomba. Az aktuális és igazán égető problémák kezelése akkora kihívást jelent, hogy a megoldásukra valamennyi párt sem lenne elég.
Újabb fontos vizsga előtt áll a hazai demokratikus pártrendszer, remélhetőleg a huszonnegyedik órában a pártoknak sikerül összekapniuk magukat, és megtalálni a józan együttműködés útját.
