Közös kormányzásra ítélve?

Közös kormányzásra ítélve?
„Az a paradox helyzet alakult ki, hogy a két román kormánypárt vagy együtt marad kormányon, vagy egyik sem vállalja majd a kormányzást. Ami inkább az első forgatókönyvet teszi valószínűbbé, az az, hogy a 2024-es év anyagilag túl megterhelő lesz a pártok számára ahhoz, hogy most egy-másfél évre könnyedén lemondjanak a kormányzati erőforrásokról, ezért valószínűleg legalább a következő fél évre megpróbálnak majd valamilyen kompromisszumot kialakítani” – vélekedik Pászkán Zsolt politikai elemző, a Magyar Külügyi Intézet külső munkatársa, akit a mindeddig precedens nélküli romániai kormányfőcsere akadályairól, várható következményeiről kérdeztünk.

– Hiába a protokollum, az előre meghatározott és mindkét párt által elfogadott forgatókönyv, a „kormány-újralakítási” tárgyalások több alkalommal is megfeneklettek. Véleménye szerint milyen akadályok gördültek a kormányfőváltás útjába? Milyen érdekek írták felül a szociáldemokraták és liberálisok között két évvel ezelőtt megkötött egyezséget?

– Mindkét párt cselekedeteit elsősorban a 2024-es választási „szuperévre” való felkészülés, illetve – természetesen – az ezzel kapcsolatos esélyek maximalizálása határozza meg. Ez önmagában nem lenne gond, de mivel nem természetes szövetségesek, hanem – legalábbis az elmúlt harminc évben – sok esetben hisztérizált szavazóbázisú ellenségek összefogásáról van szó, úgy tűnik, hogy a koalíció román pártjainak nincs kidolgozott és őszinte szembenézést biztosító adatuk saját választóik, illetve a lehetséges támogatók várható reakcióiról. Ráadásul mind a Szociáldemokrata Pártot (PSD), mind a Nemzeti Liberális Pártot (PNL) karizma és önmagából fakadó tekintély nélküli politikusok (Marcel Ciolacu és Nicolae Ciucă) vezetik, akiknek irányítóképessége és párton belüli hatalma kizárólag származtatott, klienteláris, az eddig nyújtott (Ciucă esetében) vagy a várható előnyök (Ciolacu) alapján létezik.

Harmadik nehezítő tényező az említett pártokkal legalább szimpatizáló média hiánya is, amely korábban a pártszimpatizánsok (vélt vagy valós) hangulatáról tudott valamilyen, ha nem is tárgyszerű, de legalább hivatkozható, ürügyként felhasználható „kapaszkodót” nyújtani a párton belüli döntésekhez. Az, persze, külön elemzést igényelne, hogy a médiaviszonyok átalakulása, a hírtelevíziók „szórakoztató csatornává” bulvárosodása (a pártok ezek „lefizetésével” valójában „reklámidőt” vásárolnak, nem „társadalomtükröt”), illetve a nemzeten kívüli tényezők (más államok, nemzetközi intézményi és/vagy oligarchikus – ezek gyakran szimbiózisban tevékenykednek! – források) hatása miként vezet nemcsak a nemzeti, hanem általában véve az euroatlanti média agitproposodásához, és ennek milyen káros hatásai vannak akár még a 90-es, 2000-es évek elején gyakran hangoztatott, majd az eurokrácia szótárából szinte teljesen kikopott szubszidiaritás elvére és gyakorlatára.

A fenti hiányosságok folyamatos és csak nehezen leplezett bizalmatlansági állapotot tartott életben a két román kormánypárt között. (Csak emlékeztetőül: a kormányfőváltás megvalósulásával kapcsolatos kételyek már az új kormány felállása után nyolc-kilenc hónappal, tavaly augusztusban megjelentek!) És ezt a pártok egymással szembeni korábbi viselkedéséből is fakadó bizalmatlanságot csak tovább erősítette a parlamenti számtan, a tény, hogy a 2020-as választást követően létrejött törvényhozásban rendkívül korlátozott lehetőség van stabil koalíciók létrehozására. A „vesztesek szövetsége” (PNL és USR) zsákutcának bizonyult, míg a PSD-s vezetők is „kényszerként” érezhették, hogy Klaus Iohannis elnök kormányfő-kijelölési hatáskörének – szerintem önkényes – értelmezése miatt csakis a PNL kerülhetett szóba koalíciós társként, és az eddigi becslések szerint a 2024 utáni törvényhozás is ilyen patthelyzetet vetít előre. (Még ha látszólag megváltozó arányokkal is.)

Ilyen körülmények között, miközben a két, fentebb már jellemzett, pártvezető éppen a „se hús, se hal” jellegük miatt akár 2024 után is folytatható szövetséget is elképzelhetőnek tart, nemcsak ezeket a külső adottságokat kell kezelniük, de a saját pártjukon belüli, meglehetősen markáns és eléggé széttartó érdekcsoportokat is kézben kell tartaniuk. A tárcák újraosztásáról szóló vita részben erről szól, valamint arról, hogy míg a PNL a közös kormányzással (és a miniszterelnöki tisztségben) nem érte el egyik fő célkitűzését, a már a 2020-as választás előtt megkezdődött hanyatlása megállítását, a PSD (a miniszterelnöki tisztség átvételével) nemcsak azt a már begyakorolt taktikáját nem tudja alkalmazni, hogy a választások előtt burkolt (kormányon belüli) vagy nyílt ellenzéki szerepbe hozza magát (kilépve a kormányból), de nehéz (és jelenleg még bizonytalan ideig elhúzódó és akár az oktatáson kívül más területekre is átterjedhető sztrájkokkal, társadalmi nyugtalanságokkal járó), valamint az orosz–ukrán háború által további terheléseket hozó időszakban kellene a kormány vezető erejeként megnyilvánulnia. Az a paradox helyzet alakult ki, hogy a két román kormánypárt vagy együtt marad kormányon, vagy egyik sem vállalja majd a kormányzást. Ami inkább az első forgatókönyvet teszi valószínűbbé, az az, hogy a 2024-es év anyagilag túl megterhelő lesz a pártok számára ahhoz, hogy most egy-másfél évre könnyedén lemondjanak a kormányzati erőforrásokról, ezért valószínűleg legalább a következő fél évre (a költségvetés elfogadásáig) megpróbálnak majd valamilyen kompromisszumot kialakítani.

varosnapokHirdetés

– Az RMDSZ helyzete kényes, hiszen a jelenlegi felállásban nem számít a mérleg nyelvének. Meg tudja-e úszni a szövetség arcvesztés nélkül, ha elveszti a környezetvédelmi és a fejlesztési minisztériumot, és mégis kormányon marad? Milyen mozgástere van az RMDSZ-nek a jelenlegi helyzetben?

– Az RMDSZ-nek szintén az a gondja, de szervezeti szinten, mint a két román kormánypárt vezetőinek. A jelenlegi parlamenti számtan alapján az RMDSZ-nek politikai szervezetként nincs önmagából fakadó politikai értéke (a miniszterek teljesítményét hagyjuk ki a számításból, mert ennek ebben az ügyben nincs semmi szerepe!), mozgástere származtatott, a koalíció másik két pártjának viszonyából fakad. A PSD számára a választásokat tekintve az RMDSZ nem politikai ellenfél, kevés olyan település van, ahol a PSD-s helyi vezető (vagy települési, megyei tanácsi, parlamenti képviselő vagy szenátor) tisztségét az RMDSZ-es ellenjelölt veszélyeztetné. Ezért a PSD számára – jelen állás szerint – veszélytelenebb az RMDSZ irányában kedvező, „megengedőbb” viselkedést mutatni (és, legalábbis egyelőre, némiképp pórázon tartani a véresszájú magyarelleneseket), mint az erdélyi, partiumi, bánsági településeken a magyar közösség képviselőivel gyakran versengő PNL számára.

Az RMDSZ gondja az, hogy a PSD számára az RMDSZ-frakciók nem elégségesek többség létrehozásához, és ezen a helyzeten a nem magyar kisebbségek frakciója sem javít. Tehát ha a PSD mégis vállalná a PNL nélküli kormányzást (amennyiben Iohannis elnök megbízná a kormányalakítással a jelöltjüket és az át is menne a parlamenten!), akkor nem túl valószínű, hogy a szociáldemokraták tárcákat adnának át az RMDSZ-nek (és különösen nem az olyan jelentős összegek felett rendelkezőket, mint amilyen a fejlesztési). A fentiekből az következik, hogy az RMDSZ nem alakítója, hanem csak elszenvedője a két román kormánypárt közötti helyezkedésnek, és csak remélni tudja, hogy a lehető legkevesebb veszteséggel képes átvészelni, mind a közösségre (ez lenne a legfontosabb!), mind a szervezetre nézve!

– A jelenlegi politikai válságból milyen messzemenő következtetéseket lehet levonni a 2024-es „szuperévre” vonatkozóan?

– A romániai választások eredményei 1989 óta soha nem függtek annyira külső, nemzetközi tényezőktől, mint ahogy az a 2024-es választásokon várható. Nemcsak azért, mert az orosz–ukrán háború alakulása, annak hatásai a nemzeti, térségi, kontinentális és globális gazdasági viszonyokra jelentős mértékben befolyásolhatják majd az ezen megváltozó viszonyokra adott nemzeti válaszokat megfogalmazó pártok, és az egyes országok társadalmak kapcsolatát, hanem azért is, mert ezekbe a kapcsolatokba minden eddiginél leplezetlenebbül igyekeznek majd olyan tényezők is beavatkozni, „érdekeket érvényesíteni”, amelyek sem a folyamat során, sem utólag nem számoltathatók el. Ennek első felvonását a 2024-es, az egész EU-ban egyszerre megtartott európai parlamenti választáson fogjuk látni, amikor, véleményem szerint, óriási erőforrások mozdulnak majd meg azért, hogy EU-n kívüli tényezők a saját érdekeiknek minél jobban megfelelő testületet hozzanak létre. És az erre vonatkozóan az elkövetkező fél évben kidolgozott és végrehajtott manipulációs, szavazatbefolyásolási technikák először fognak megjelenni nyílt, brutális formában a nemzeti választási folyamatokban. Romániában e folyamat „begyűrűzését” (2024-ben elsősorban a parlamenti és az elnökválasztás alkalmával) az fogja elősegíteni, hogy a „rendszerpártok” gyakorlatilag vagy kifogytak a „polgárias” kampánytémákból (korrupcióellenes harc, demokrácia, „jogállamiság” stb.), vagy nehezen tudják hiteles – és érzelmi húrokat megpendíteni képes – módon alkalmazni a versenytársakkal szemben. És mivel a most véget érő kormányzati ciklusban a főbb pártok (az USR-t is beleértve) nem voltak képesek olyan teljesítményt nyújtani (és elképzelhető, hogy a háborúból ezek után következő gazdasági nehézségek még az elért eredményeket is lenullázzák, vagy jelentősen felhígítják!), amely lehetővé tenné a nyugodt kampány lefolytatását, ez áttolódhat majd a kontinentális és/vagy globális jellegű témákra. (Háború vs béke, szuverenitás vs föderáció, hagyományos értékek vs önkényes/szelektív „jogvédelem” stb.) És ezzel az érzelmi típusú, bulvárosodott érvelés felé tolódhat el a kampány. Aminek viszont az az előnye, hogy ebben minden választó „szakértőnek” képzelheti magát és egyúttal megadhatja számára a nagy, „globális” folyamatokba való beleszólás illúzióját!

– És mindeközben az ellenzék… Úgy tűnik, az AUR támogatottsága napról napra nő, ennek minden veszélyével együtt. Hogyan látja e szélsőségesen nacionalista pártnak a helyzetét, befolyását, ami az elkövetkező időszakot illeti?

– Egyelőre csak felmérések vannak erről az állítólagos növekedésről, nincs olyan konkrét bizonyíték (pl. időközi választás), amely vissza is igazolná ezt. Ne feledjük, hogy a „rendszerpártok” számára is előnyös az AUR mumusként való „felpumpálása” (pl. az elnökválasztásban megismételve az Iliescu–Tudor-párharcot). Egyelőre még a 2020-nál kétszer nagyobb (tehát kb. 20 százalékos) győzelem is csak akkor biztosíthatna meghatározó szerepet az AUR-nak, ha a nemzetközi környezet (EU-s intézmények, az Egyesült Államok befolyása stb.) gyökeresen megváltozna.

Az igazi veszélyt (nemcsak a román társadalomra, hanem elsősorban a magyar közösségre nézve) abban látom, hogy a megfelelő témák és politikai elképzelések hiányában a román „rendszerpártok” az AUR eddig gyakorolt és viszonylag hatékonyan érvényesített „hulladékpolitizálásának” (látványos felszín, nulla hasznos tartalom) átvétele mellett döntenek majd. Ebben az esetben a „magyar kártya” újra előtérbe kerülhet, akár nemzeti vonalon (jog- és autonómiakövetelések megbélyegzésével), akár ideológiai vonalon (az „illiberalizmus”, „orbánizmus”, „putyinizmus” elleni „harc” ürügyén), akár ezek keverékével (mert gyakran egyszerre jelennek meg ezek a vádak mind a sovén magyarellenes, mind a „progresszív” román és erdélyi magyar politikai és közéleti körökben). Ebben az esetben a magyar közösség helyzete (újra) meglehetősen kiélezetté válna!

Borítókép: rmdsz.ro

 

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Még várat magára a 2024-es választások időpontjának bejelentése. A pártok taktikáznak. A döntés a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Nemzeti Liberális Párt (PNL) – meglehetősen eltérő - érdekeinek „eredője” lesz, ehhez kétség nem fér.
Máskép(p)
Máskép(p)
Máskép(p)