– véli Ciprian Firea kolozsvári művészettörténész
Amint arról a Szabadság is beszámolt: a kőtárat tavaly októberben nyitották meg három évtized után, majd egyetlen nap múlva elrendelték a bezárását. A múzeum vezetősége „technikai okokra” hivatkozott, azt ígérték, hogy hamarosan újranyitják a felújított római kori lapidáriummal együtt.
Ciprian Firea válaszai azonban visszaigazolják azokat a sejtéseket, miszerint a bezáratás mögött nem a múzeum által jelzett technikai, sokkal inkább politikai okok húzódnak meg, a megnyitón jelen levő, és a funari időkre emlékeztető beszédet tartó Emil Boc közbelépése.
A riporter kérdésére, hogy mégis kinek származik előnye e történeti kőanyag elzárásából, a szakember elmondta: az égvilágon senkinek.
„Magam is tanúja voltam az újranyitás furcsa pillanatának. Míg Turcan miniszter asszony meglehetősen elfogadható beszédet tartott, Kolozsvár jelenlegi polgármesterének szónoklata mintha a Funar-korszakból ihletődött volna. El sem hittem, mennyire megváltozott a nem is olyan rég a másság felé nyitott, az Erdélyt és Kolozsvárt meghatározó kulturális sokszínűséget felvállaló Emil Boc, aki épp ennek köszönheti újraválasztását - sokadszorra... Úgy tűnik, a polgármester nagyon összezavarja a dolgokat. A középkori és kora újkori lapidárium bezárásával semmilyen szolgálatot nem tesz Romániának vagy a románságnak, az ilyen szövegekkel a polgármester a nacionalista közvéleményt célozza meg. A románság római eredetének hangsúlyozása épp nem rossz dolog, sőt az észszerűség határain belül nagyon is jó. De ha egy mai román azt hiszi, hogy több köze van az ókori rabszolgatartó pogány társadalomban élő, rendszerint Szíriából, Észak-Afrikából vagy Illíriából, nem pedig a római birodalom más tájairól – Itáliából, Rómából, ahogy azt az átlagos »funarióta« álmodja – érkezőhöz, mint a 16. századi Adrianus Wolphard kolozsvári lakoshoz, akkor nem nagyon figyelt a történelemórákon” – fogalmazott.
Kiemelte: ha már a kutatók és muzeológusok hatalmas erőfeszítéseinek köszönhetően megnyílt a kőtár – olyan körülmények között, hogy sem a kulturális minisztérium, sem a kolozsvári önkormányzat semmilyen jelentősebb finanszírozással nem támogatta a munkálatokat – nyitva kellett volna tartani, és legfennebb utána megnyitni a római lapidáriumot.
Mi a bűne ennek a lakat alatt tartott történelemnek? – kérdezte a riporter. A frappáns válasz: talán az, hogy nincsenek latin betűs román feliratok. „Annyit azonban a polgármesternek is tudnia illene, hogy a latin betűs román szövegek leghamarabb a 19. században jelentek meg… Wolphard házán viszont a feliratok a legszebb latin nyelven és a legszebb betűkarakterekkel íródtak” – fogalmazott a művészettörténész.
A riporter megkérdezte a művészettörténészt, véleménye szerint vajon mit fog mondani erről a Caragiale-darabba illő epizódról az utókor, mármint „hogy a hegyekből leereszkedő, móc felmenőkkel rendelkező román polgármester egyszer csak megharagszik a történelemre, és elrendeli az erdélyi história és kultúra egy részének lakat alá helyezését”.
Firea szerint szűklátókörűségre, politikai opportunizmusra vall ez a gesztus – egyik sem válik Emil Boc becsületére. És nincs benne semmi „hazafiasság”.
„Ez az a helyzet, amikor a műveletlenség túlharsogja a múzsák hangját. Voltak ilyen korszakok a történelemben, sajnos sokszor, és nem feltétlenül végződtek jól” – figyelmeztetett.
A szakember szerint a polgármester gesztusa nyílt megvetése mindazoknak, akik reménnyel és örömmel mentek el a kőtár megnyitójára.
„Nem tudom, mit akart ezzel elérni. Néhány pluszszázalékot nyerni olyanoktól, akik úgysem járnak soha múzeumba?” – tette fel a kérdést.
Borítókép: Reneszánsz részlet a Wolphard - Kakas-ház udvari homlokzatáról (Rohonyi D. Iván fotója)
