A sikeres nemzetépítéshez pozitív erőfeszítésekre, az ügy melletti elköteleződésre van szükség. Pusztán a gyűlölet tartósan soha nem fog összefogni egy nemzetet még akkor sem, ha a nacionalizmus az egyik legpopulistább eszme, amelynek ma is keletje van. Európa nyugati és középső felén remélhetőleg már sokan megtanulták ezt a leckét. Volt itt marosvásárhelyi fekete március, jugoszláviai háború és még sorolhatnám a példákat, de a térségünkben a jelek szerint nem volt mindez elegendő ahhoz, hogy mindenki megértse a tanulságot.
Ukrajnában most éppen a magyarokat vegzálja az ottani hatalom, amely egyrészt választási kampánycélból, másrészt az orosz befolyás megtorlása és kétségbeesett ukrán nemzetépítési célból úgy gondolja, intenzív magyargyűlölettel sikerül megkonstruálni azt az ideológiai eszmerendszert, amely az ukrán nemzet szilárd alapjainak megteremtéséhez szükséges. Nevetséges, hogy egy akkora országban, mint Ukrajna éppen a maroknyi 150 ezres magyar kisebbségbe kötött bele a hatalom, amely példátlan szintre eszkalálta a gyűlöletet nemzettársainkkal szemben. A kettős állampolgárok ellen hajszát indító nacionalista portál, amely több száz magyar-ukrán állampolgár személyes adatait hozta nyilvánosságra megfélemlítés céljából azt erősíti meg, hogy Ukrajna még nagyon távol áll a nyugat-európai demokratikus értékrendtől. Kijev hiába ácsingózik a NATO-tagságra, nem teljesíti az alapvető feltételeket sem. Az észak-atlanti szövetségnek alaposan mérlegelnie kell, hogy pusztán geopolitikai érdekektől vezérelve érdemes-e felvenni egy olyan megbízhatatlan államot, amely szövetségeseit is képes hátba támadni, ha belpolitikai érdekei ezt éppen megkívánják. Az ilyen partnerekre hosszú távon nem lehet számítani és fennáll annak a veszélye, hogy Ukrajna esetleges felvétele kikezdi a NATO belső működését, bomlasztani fogja az észak-atlanti szövetséget.
A kárpátaljai magyarok világviszonylatban kevesen vannak, Nyugat akár legyinthetne is az ügyre, mondván, hogy vannak súlyosabb konfliktusok a világ számos pontján. Ez akár igaz is, de a magyar kisebbséggel szemben megnyilvánuló ukrán államterror azt mutatja, hogy Ukrajnát, ha földrajzilag nem is választja el nagy távolság Nyugattól, az értékrend tekintetében még fogja az orosz típusú totalitárius rendszernek. Azt sem szabad elhallgatni, hogy Kijev politikájának nem csak a magyarok az áldozatai, hanem a többi kisebbség is, beleértve az oroszt. Világos, hogy a fő célpontot ez utóbbiak képezik, ami érthető, ha azt vesszük figyelembe, hogy Oroszország mellett cseppet sem könnyű az élet, főleg a Krími agresszió után, amely bármikor megismétlődhet.
Ukrajnának azonban meg kell értenie, hogy az orosz kisebbség helyzetének és általában a kisebbségi kérdés rendezése nélkül nem fog tudni Nyugathoz közeledni. Ezt Kelet-Közép-Európában sorra megtanulták az államok, nagyvonalakban elfogadták és több-kevesebb sikerrel el is sajátították. A kisebbségi kérdés olyan minimum, amelyből engedni történelmi bűn lenne még akkor is, ha már a balkáni és kelet-közép-európai etnikai konfliktusok óta eltelt bő húsz év kissé megfakította az emlékeket.
