Nevezhetjük rendhagyónak is az évad utolsó premierjének sajtóértekezletét, hiszen a beszélgetés három nyelven, angolul, románul és magyarul zajlott. Tompa Gábor igazgató kérdései nyomán először Jessica Prudencio vendégrendező beszélt az alkotói folyamatról, a miértekről és a hogyanokról. Az egyesült államokbeli művész Tompa tanítványa volt a Kaliforniai Egyetemen, így a kolozsvári rendezést Prudencio egyfajta vizsgaként élte meg. Elmesélte, a darabhoz a forma vonzotta és kihívásként tekint rá, úgy gondolja, ez olyan feladat, amely esetében a lehetetlent kell megugrani, ugyanis az előadásban nincsenek kellékek, csak jelzésértékű díszletelemek. Úgy fogalmazott: valóságos világot kell teremteniük tárgyi segítség nélkül.
Miután a darabban hangsúlyosan van jelen az élet-halál témaköre, adódik a kérdés, hogy hogyan mutatják meg a túlvilágot. A rendezői koncepció szerint a másvilág nyugalmas és meditatív állapot, amelyet a zenével is kifejeznek majd. Halmágyi Norbert zeneszerző el is mesélte a darab zenei világának történetét. Amikor megismerte a rendezői víziót, könnyen tudott vele azonosulni, a hangtervet tibeti hangtálak hangjából állították össze. Személyes a kötődés, a zeneszerző édesapja játszik ezeken a hangtálakon, ezt egyszer rögzítették, a rendezőnek pedig megtetszett.
A jelzésértékű díszlet nem szándékos, nem ez volt az eredeti elképzelés. Bocskai Gyopár díszlet- és jelmeztervező beavatott a folyamatba: az elején Prudencio egy luxusszálloda szaunáját képzelte el helyszínül, hozzá fehér, világos színű lenvászon jelmezekkel. Aztán anyagi okokból kifolyólag át kellett kalibrálni a tervet, így a szaunákban található padokkal alakítják ki a teret. Minden mást mímelni kell a szereposztásnak. A lenvászon jelmezek nagyjából megvalósultak az eredeti koncepció szerint.
Vajna Noémi, az előadás dramaturgja arról számolt be, mekkora könnyebbség, ha a rendező olyan darabot választ, amely az anyanyelvén íródott, ugyanis ilyenkor a legkönnyebb visszanyúlni az eredeti szöveghez és összevetni azt a fordításokkal. A dramaturg két magyar fordítás alapján dolgozott és még ő is hozzányúlt itt-ott, ahol, a rendezővel egyeztetve úgy érezte, alakításra szorul a magyar változat.
A tizennégy fős szereposztás mindegyik tagja részt vett a beszélgetésen és személyes élményeket, kihívásokat és örömöket osztottak meg A mi kis városunk próbafolyamata kapcsán. András Gedeon szerint az általuk játszott emberek nem mindig őszinték önmagukkal és egymással, nem vallják be, ha akarnak valamit. Mivel ez a való életben is így van, az előadás számos pontján magunkra ismerhetünk, ahogy a fiatal színész is tette a próbák során. Román Eszter Emilyként az elszalasztott pillanatokra reflektált. Amikor a fiatal lány meghal és visszanéz a másvilágról az életére, rájön, hogy sok olyan életeseményen átsiklott, amelyeket jobban meg kellett volna élnie. Csutak Réka és Bogdán Zsolt mind a darabban, mind a való életben szülők. Szerintük a darabban a sebezhetőség rendkívül hangsúlyos, legyen az a szóban forgó gyermek vagy felnőtt. A narrátori, ügyelői szerep Albert Csilláé a darabban. Ezt a karaktertípust rendszerint férfiak szokták játszani, Prudencio korábban is megrendezte ezt a darabot, ott férfit választott erre. Ebben az esetben viszont, tudatos döntés mentén landolt a szerep egy nőnél, Albert Csillánál. A színész megosztotta: lévén, ő kívülről látja a történetet, sokszor olthatatlanul vágyik arra, hogy a többiekkel játszhasson. Kiss Tamás a mímelés művészetét emelte ki. Tárgyi kellékek és segítség nélkül a színésznek az a kihívás, hogy a saját kifejezőerejével láttassa az adott cselekvést. – Ha én a színpadon el akarok szívni egy cigarettát mindenféle kellék nélkül, az nehéz, mert úgy kell tennem, mintha kivenném a dobozt és kinyitnám. Utána érzékeltetnem kell, hogy mit csinálok. A számba teszem a képzelt cigit, vagy az ujjaim közé veszem? – magyarázta Kiss Tamás. Dimény Áron szerint ez a darab leképezi az életünket és a balladák, a népköltészet világára emlékeztet. Pethő Anikó arról számolt be, újra diáknak érzi magát a próbafolyamatban, és a rendező pozitív kisugárzása, az, hogy valóságos boldogságbomba, vidám próbákat és alkotást eredményez.
Pénteken, július 4-én este 7 órától A mi kis városunk előbemutatón debütál a közönség előtt. A bemutató másnap, július 5-én, szintén 7 órától lesz a Kolozsvári Állami Magyar Színház stúdiótermében. A darab látható lesz a Kolozsvári Magyar Napokon és ősztől a következő évadban. Aki kíváncsi az amerikai kisváros életének viszontagságaira magyarul, kolozsvári színezettel, az alkalom magát kínálja.
